7 SZELLEMI AJÁNDÉKOK ÉS KINYILATKOZTÁTÉSI SZINTEK

Rick Joyner:

Elmúlt alkalommal, már utaltam rá, milyen rendkívüli szükségünk van ma a prófétai kijelentésekre. Képeseknek kell, hogy legyünk meghallani az Úr hangját. És részletesen fel kell tudnunk ismerni az Úr mondanivalóját. Egyre tisztábban, és pontosabban kell tudnunk átadni az Úr mondanivalóját. Ez nemcsak a próféták feladata, hanem mindenkié. Krisztus egész testéé. Ugyanis a próféták feladata az, hogy a szenteket felkészítsék a szolgálat munkájának végzésére. Tehát a prófétai szolgálat nem abból áll, hogy meghalljuk az Úr hangját, pontosabban nem pusztán abból áll, hanem, hogy megtanítjuk Krisztus egész gyülekezetét meghallani az Úr hangját. Az én juhaim ismerik az én hangomat, ez az elsődleges feladata a prófétáknak. Ez a legalapvetőbb célja a prófétai szolgálatnak. Persze vannak olyan elvégzendő dolgok, amelyeket kimondottan a prófétákra bízott az Úr. Ugyanis Krisztus testének különböző részei, különböző megbízatásokkal lettek ellátva. Vannak olyan dolgok, amelyek elvégzése a tanítók, a tanítói szolgálók feladata, és senki más nem képes úgy elvégezni azokat, ahogyan ők teszik. De a tanítói szolgálat abból is áll, hogy inkább az is része, feladata a tanítói szolgálatnak, hogy felkészítsék, Krisztus testét, a szenteket arra, hogy ők is képesek legyenek tanítani egy bizonyos szinten. Tehát a tanítói szolgálat több mint puszta tanítás. A tanítók szolgálata, a szenteket, az igazság szeretetére nevelni. Azért, hogy képesek legyünk magunkat tanítani, képesek legyünk magunk tanításokat átvenni Istentől.  Ismerjük a mondást, ha egy embernek adsz egy halat, akkor megoldottad egy étkezését, de ha megtanítod őt halászni, attól kezdve, élete hátralevő részében önmagát tudja táplálni. Tehát feladata a tanítói szolgálatnak, hogy a tanítóknak, mint szolgálóknak, az igazság szeretetére nevelni a hívőket. Isten Igéjének szenvedélyes szeretetére. Ami utána azt fogja eredményezni, hogy a hívők képesek lesznek magukat táplálni Isten Igéjéből. Ugyanígy a prófétáknak, mint szolgálóknak feladatuk, egy vágyat ébreszteni a hívőkben, arra, hogy ők maguk akarják meghallani Isten hangját. Meg kell tanulnunk megismerni az Ő hangját. Eddig is tudtuk, hogy ez a próféták feladata, de ahogyan közeledünk az utolsó napokhoz, ez fokozottan igazzá válik. Az idők végén fokozottan szükségünk lesz arra, hogy képesek legyünk meghallani és megismerni az Úr hangját. Nem régen találkoztam egy hölggyel --------------ben aki bizonyságot tett az egyik alkalmunkon, arról, hogy az ideggyógyászaton feküdt teljesen magatehetetlenül, és a család tagjait sem engedték be hozzá az orvosok, csak a férjét, még a gyermekeit sem. És Phol kapott egy kinyilatkoztatást, az Úrtól, ez még 1968-ban történt. Az Úr elmondta Pholnak, hogy-hogy hívják ezt a hölgyet, elmondta konkrétan, hogy a kórház melyik részében fekszik, és az összes részletet, és kijelentés útján ment oda Phol a kórházba. Tudjátok, az Úr még ma is tesz ilyen dolgokat, hogy annak idején Anániásnak, megmondta, hogy Anániás menj az egyenes utcában, egy emberhez, akit Saulnak hívnak. Részletes utasításokat adott Isten Anániásnak, és feltételezhetjük, hogy Anániás, ez az eset előtt, vagy, után nem kapott ilyen részletes utasításokat, és valószínűleg egy testvér volt a gyülekezetből. De ebben az esetben Isten részletes utasítást adott neki. Menj, és tedd meg ezt! És bement a kórházba, egészen hihetetlen körülmények között jutott be a kórházba, nem akarok most a részletekbe annyira belemenni. Az összes kórházi szabályzatot felrúgva ment be ehhez a hölgyhöz egyenesen, s azt mondta neki: az Úr téged ma szabaddá tesz, és 3 nap múlva otthon leszel gyógyultan. És ez a hölgy 3 nap múlva tényleg otthon volt, és teljesen gyógyult elmével. És Phol megmondta neki a szomszédai nevét, és azt is mondta, hogy te el fogod mesélni a szomszédaidnak, hogy mi történt veled, és mind a ketten meg fognak térni. És láttam egy látomásban egy harmadik szomszédodat, pilóta egyenruhában, amint te éppen elmondtad neki a gyógyulásod történetét. És ez utána meg is történt, a szomszédai megtértek, de az a harmadik, akit pilóta egyenruhában látott a látomásban, Phol, ő nem tért meg.  És évekkel később ez a hölgy, repülővel utazott egy barátnőjével, és erről az esetről beszélgettek, és a barátnője éppen megjegyezte, hogy: Lehet, hogy éppen ezt a repülőt az-az ember vezeti. Nem, hát az, lehetetlen, hiszen annyi pilóta van ennél a légitársaságnál. De erősködött a barátnője, hogy kérdezzék meg a légi utas kísérőt. Megkérdezték, és hogy-hogy nem éppen az a pilóta vezette a repülőt. A hölgy üzent a pilótának, hogy itt van a repülőn, és beszélgetést kér tőle. Úgyhogy beszélgetni kezdtek, és a hölgy elmesélte a pilótának, hogy- hogyan gyógyult meg, és mi történt vele, azóta. És azt is elmondta neki, hogy Phol a látomásban azt látta, hogy ő úgy beszél ezzel az emberrel, miközben ő pilóta egyenruhában van, és így meséli el a meggyógyulása történetét. A pilóta ettől teljesen padlót fogott, és azt mondta: ez az utolsó repülésem, ez az utolsó alkalom, hogy viselem ezt az egyenruhát, ez az utolsó utam a nyugdíjba menetelem előtt. Természetesen rögtön megtért. És Isten gyakran tesz ilyen dolgokat, és Pholt különösen gyakran használja ilyesmire, de bárkit használhatna. Mint ahogy használta Anániást. Mindannyian nyitottnak kell lennünk, és érzékenynek lenni erre. Pontosan ezt kell megtanulnunk. És nekünk prófétáknak erre kell megtanítanunk Krisztus testének tagjait. És a jelenleg tapasztalható prófétai mozgalomnak is, ez a feladata. Bár nem gondolom, hogy megérdemelnénk a prófétai mozgalom nevet. Ugyanis, igen vannak próféták, vannak emberek, akik megfelelnek mindazon elvárásoknak, és kitételeknek, amelyeket a Biblia támaszt, prófétával szemben, de valami még mindig hiányzik. Az Úr nemrégen mutatta nekünk, hogy bizonyos szintre még el kell jutnunk, bizonyos szinteket meg kell még másznunk, mielőtt teljesen betöltjük a prófétai szolgálatot. Mielőtt ő engedélyt adna arra, hogy azok a bizonyos lövések eldördüljenek, amelyek olyanok lesznek, mint egy lézer ágyú lövései. Ő megmutatta, hogy milyen hatalmas erő lesz ebben, de ennek a lézer ágyúnak, amiből ez a lövés származik majd, olyan állást kell, olyan dobogót kell építeni, amelyik megrendíthetetlen. Hatalmas erők lesznek benne, hihetetlen energiák fognak felszabadulni, de addig még egy utat kell megtennünk, mielőtt odaérünk. De készülünk rá, el akarunk jutni oda. Számomra az újtestamentumi próféták közül, a legnagyobb Luther Márton volt, közönséges szerzetes egy barát, aki állást foglal, és kiszögezi 95 pontját, 95 tételét az ajtóra, ami után megváltoztatja a világot. Én ezt nevezem prófétai erőnek, vagy hatalomnak. És ez egy bizonyságtétel arról, hogy mire használhat egy egyszerű szerzetest. Aki nem hajlandó meg alkudni, a meggyőződésében. Ha megtanulunk megállni az igazságban, mint ahogy ő tette, akkor a világ fog megváltozni. Ha az Úr talál egy olyan embert, akit a világ nem tud megváltoztatni, akkor az-az ember fogja megváltoztatni a világot. És számomra ezt jelenti a prófétai hatalom, és a prófétai szolgálat. Az a jellem, az a karakter, ami Illésnek volt, amikor Akháb király elé hívatták, ezt nevezem jellemnek. Amikor Illés ott állt Akháb király előtt, és azt mondta neki: korának legbefolyásosabb királya előtt állva, azt mondta: én nem előtted állok, te csak egy ember vagy. Csak egy király. Hanem Isten az, aki előtt az életemet élem. Számomra ez a prófétai szolgálat veleje. Az élő Isten előtt élni az életünket, és nem, pedig emberek előtt. Magáról az üzenetről, és annak erejéről pedig, még csak annyit, hogy Isten nemcsak királyokat és elnököket keres. Én nagyon örülök annak, hogy az Úr ajtókat nyitott meg, nekünk, és pl. Pholnak, elnökökhöz, és az ország vezetőihez, de ez nem az, ami engem lenyűgöz. Emlékeztek, mit mondott Jézus, amikor János a tanítványain keresztül kérdezte meg tőle, hogy ő a messiás? Ő így reagált rá: a vakok visszakapják látásukat, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, és a szegényeknek az evangélium hirdettetik. Én ezt keresem, amikor a szegényeknek az evangélium hirdettetik. Ez volt, Jézus messiásságának jele. Isten szereti a szegényeket, de hiszem azt is, hogy ez egy stratégiai szempont volt. A történelem során semmilyen igaz forradalom, nem tudott átütő és hatékony lenni, mindaddig, amíg a szegények nem fogadták az üzenetet, és rá nem álltak. Hiszem, hogy a szegények hajlamosabbak elfogadni, a prófétikus üzenetet, mint azok, akik annyira szem előtt vannak. Veszteni valójuk, pedig nincsen. Mi, akik annyira szem előtt vagyunk, felépítjük a szolgálatunkat, kiépítjük a jó hírünket, kompromisszumokat kötünk itt-ott. De nézzük meg a szegényeket, akiknek nincs veszteni valójuk. Ők veszik Isten Igéjét, és ráállnak. Ezért nem lehetett egy forradalom sem a történelem során sikeres mindaddig, amíg a szegények nem vették azt az üzenetet, és reagáltak rá. Hiszem, hogy egy szellemi forradalom előtt állunk. A gyülekezet kezdeti időszakáról szoktuk emlegetni azt, hogy Pál és Silás a feje tetejére állították a világot, de most hiszem, hogy Isten az utolsó időkben, egy feje tetejére állított világot talpra fog állítani. Közeleg ez a forradalom, lesz egy prófétai nép és nem, pedig egy-két prófétikus hang, ami ezt véghez fogja vinni. És ha megnézzük az 1. Korinthus 14:8-at, azt mondja: Ha a trombita hangja bizonytalan, ki fog készülni a harcra? És úgy gondolom, hogy már évtizedek óta nem volt egy olyan határozott, jól megkülönböztethető trombita hang, amely mozgásba lendíthette volna az egyházat. Mi pedig rohangászunk egyik projektről a másikig, egyik feladattól a másikig, és éppen ez az oka, korunk egyik alacsony szellemi szintjének. Annak az alacsony szellemi szintnek, ami ma az egyházban uralkodik. Ez az, hogy az egyház egyszerűen belefáradt a sok tenni valóban a sok projektbe. De egyszer meg fog szólalni az a lövés, egyszer meg fog szólalni, az a jól megkülönböztethető hang, és akkor látni fogjuk az egész Isten egyházát, megindulni, mozgásba lendülni. Ez közeleg, ebben egészen biztos vagyok, hogy eljön. Közeledik az-az egyértelmű hang, de amíg az-az idő eljön, addig sem alkudhatunk meg, azokkal az alapelvekkel kapcsolatban, amiket a Biblia az igaz próféciával kapcsolatban lefektet. És az igaz prófétai szolgálattal kapcsolatban. Abba kell hagynunk prófétainak nevezni olyan dolgokat, amelyek valójában nem azok. Meg kell ítélnünk, és vizsgálnunk a próféciákat. Ha szellemi ajándékok használatában valaha is érettségre akarunk jutni, akkor be kell vallanunk, el kell ismernünk, a hibáinkat, tévedéseinket. Ezért mondom inkább úgy, nem úgy mondom, hogy próféták akarunk lenni, hanem megpróbáljuk meghallani Isten hangját. De Isten felemel embereket, mint ahogy Pál mondja, a galatáknak. Úgy fogadtatok engem, mint egy angyalt, akit Isten küldött. És én pontosan így akarom fogadni azokat, akiket Isten küld. Azt mondja, ha egy prófétát, próféta nevében fogadtok, próféta jutalmát veszitek. Nem akarok viszont prófétaként fogadni olyasvalakit, aki nem az. Hiszem, hogy ugyanez igaz minden szolgálatra. Ha egy apostolt, csak tanítóként fogadsz, akkor csak a tanítását fogod megkapni jutalmul, de ha apostolként fogadod azt, akit Isten valóban apostolként kent föl, akkor az apostoli jutalmat fogod megkapni. Én pedig akarom elismerni, Istennek a felkenését. Tudjátok, nem nekünk kell valakit felemelni, nekünk csak el kell ismerni, rá kell bólintani, Isten felemelésére. Hiszen Isten az, aki felemel, vagy megaláz valakit. És ha valaki Isten Igéjével érkezik, úgy akarom fogadni, mint Isten küldöttét, Isten hírvivőjét. Jézus azt mondta, hogyha a legkisebbjeim közül eggyel ezt teszitek, akkor azt velem teszitek meg. Tehát én meg akarok tenni minden tőlem telhetőt, hogy segítsem azokat, akiket Isten elküldött, hogy támogassam őket. Ha pedig ők felfuvalkodnak, az már nem az én dolgom. Tudjátok, Isten egy felfújt léggömböt, nagyon könnyen ki tud lyukasztani. Éppen elég bajom van azzal, hogy magamat megalázzam, miért foglalkoznék azzal, hogy másokat alázzak meg. Ez az ő dolguk és Isten dolga. Egyszer jártam egy országban, ahol nagyon erősen uralkodott a szegénység szelleme, az egyházon, és mindenkin aki ott élt. És ennek a szegénységnek az oka annyira nyilvánvaló volt, hogy ez rögtön szemet szúrt mielőtt odaértünk és bementünk az első étterembe. Már ott meg tudtuk különböztetni ezt a lelkületet. Ez pedig a kritizálás lelkülete volt. Mindenki, még a pincérek is, ha valaki bejött az étterembe, akin látszott, hogy jól megy neki anyagilag, azt rögtön elkezdték kritizálni egymás között. Kritizálták a szép autókat, mindent ami kinézett valahogy. Később hallottam pásztorokat, más pásztorokat kritizáltak. Azért mert azok elfogadtak adakozást. Kritizálták a tv evangélistákat. És úgy gondolom, hogy abban ahogy a dolgokat látták, nem jártak messze az igazságtól, viszont nem azt tették, amit az igazsággal tennünk kell. Ők megkötözték saját magukat a saját ítélkezésükkel. És ezért nem tudták elfogadni, az Ige szerinti adakozást sem, anélkül, hogy ne éreztek volna bűntudatot, vádlást. Éppen ezért, szabályszerűen éheztek. Láttam már hatalmas kenettel bíró embereket, akik szellemileg tönkrementek, mert kritizáltak olyanokat, akiket Isten felemelt. És éppen ezért Isten így szólt: Hát titeket nem foglak felemelni. Mert Isten ellene áll a büszkének. Mert amikor Istennek egy másik edényét kritizáljuk, megítéljük, ezzel tulajdonképpen azt tesszük, hogy Isten a te kezed munkája nekem nem elég jó. Én ezt jobban tudnám csinálni. Igazából az Úr keze munkáját ítéljük el és kritizáljuk. Ez pedig szörnyű arrogancia. Borzasztó büszkeség, ami azt fogja okozni, hogy Isten elutasít minket, Isten ellenünk áll és mi pedig megalázva maradunk. Ezért ha valakit Isten küld el, ezt igazán értékelnünk kell, és el kell ismernünk. És én akarom őket úgy fogadni, mintha Istentől jött angyalok volnának. És ha megalázkodásra van szükségük az az ő dolguk, és Isten dolga, kettőjük között, nem az én dolgom. Nem az én feladatom megalázni őket. De hiszem, hogy sok ember megkötözte magát, és éppen ezért nem képes az Úrtól hallani. Mások kritizálásával kötözte meg magát. Még akkor is ha teljesen igaz volt a kritizálásuk, és teljesen az igazságot mondták azzal amit mondtak, de hiszem, hogy amit az igazsággal tennünk kell, és ez az ami igazán megindíthat minket, affelé, hogy tudjon minket használni. És ez pedig az, amikor a kriticizmusunkat átfordítjuk közbenjárásra. Két tevékenység, két szolgálat van, ami állandóan zajlik Isten trónja előtt. Az egyik a vádlás, a másik viszont a közbenjárás szolgálata. Jézus szüntelenül közbenjár az ő népéért. És hiszem, hogyha azt tennék, hogy amikor felfedezünk egy hibát másban, vagy egy másik gyülekezetben, akkor ahelyett, hogy elkezdünk ellenük beszélni, vagy elkezdünk ellenük imádkozni, ehelyett elkezdenénk értük imádkozni, ez egy csomó kegyelmet felszabadítana a mi saját életünkben. És néha szükség van arra is, hogy valaki elmenjen hozzájuk, és beszéljen velük. Az Ige azt mondja, hogy menjél el a testvéredhez, és beszélj vele, fedd meg őt, és azt is mondja, egyedül menj, négyszemközt, fedd meg. Nem azt mondja, hogy menj el más valakihez, és beszélj arról a személyről. És ez a legveszélyesebb dolog szellemileg, amit tehetünk, hogy elkezdünk másokról beszélni, anélkül, hogy elmentünk volna hozzájuk és velük beszéltünk volna. Máté 18. része ezzel kezdődik. Bármi legyél ezen a földön, de ne legyél botláskő, ne botránkoztassál meg senkit, mert annak jobb hogyha meg sem született volna, aki botlókő lesz mások számára. Utána azzal folytatja Máté 18-ban, hogy elmagyarázza, hogyan  védhetjük meg magunkat attól, hogy botló kövekké legyünk. Ha testvérem vétkezik, menj el hozzá és dorgáld meg négyszemközt, ha nem hallgat rád, akkor vegyél magad mellé még egy valakit. Ezeket a dolgokat Jézus azért mondja nekünk, hogy megóvjon minket attól, hogy botló kövek legyünk, hogy megőrizzen minket, hogy egymás megbotránkoztatására legyünk. Nehogy a vádló egymás ellen tudjon minket felhasználni. De ezt meg kell tanulnunk, és a tanulás hibák nélkül nem megy. Mint ahogy a példabeszédek mondja, ott ahol nincsenek ökrök tiszta az istálló, de a növekedés az ökrök ereje által van. Mindenki aki növekedni akar szellemben, a szellem erejében, az hibákat  fog elkövetni, zűrzavart fog létrehozni. De ha akarjuk az ökröket, akarjuk a növekedést, akkor meg kell tanulnunk kitakarítani az istállót. Elrendezni a zűrzavarokat, kezelni a hibákat. Az Úr egy hatalmas kenetet ad ma, a tudomány beszédének ajándékára. Számomra ez egy jel, mégpedig azért, mert általánosságban az Ige, nem túl részletes. Ez így van! Ha megnézitek a próféciákat, általában átfogó jellegűek, és nem részletesek. Ha megnézitek azokat a próféciákat is, amelyek a messiásra mutatnak előre, ezek nagyon részletesnek, és pecifikusaknak tűntek, miután megtörténtek, de előtte, még azt is nehéz volt eldönteni, hogy miről szól, annyira képletesek, annyira megfoghatatlannak tűntek. Ilyenek az utolsó időkről szóló próféciák is, átfogó jellegűek, általánosak. Az Úr lehetett volna ettől sokkal részletesebb is. Elmondhatta volna, hogy lesz egy Bush nevű elnökünk, akit utána egy Clinton nevű elnök követ, stb. egészen részletes is lehetett volna. Tehát látnunk kell, hogy a prófécia jellege, az általános rend szerint. Számomra az utolsó idők egyik jele az, hogy az Úr ennyire részletesen, használja a tudomány beszédét, és ez egyúttal arra mutató jelzés, hogy nekünk viszont szükségünk van egyre részletesebben, meghallani, amit az Úr mondani akar. ezek valóságos jelek, valamire mutatnak, egyre pontosabban és részletesebben kell, hogy halljunk az Úrtól. Muszáj fejlődnünk, haladnunk előre. Hozzá kell jutnunk, meg kell kapnunk, magasabb szintű hatalmat, betegségek fölött. Az Úr nagy vezetői közül sokakat a sátán éppen rákbetegséggel mozdít ki a helyéből. ennek nem így kellene lennie. De Isten megengedi, hogy megtörténjen, mint ahogy megengedte, hogy Heródes megölje Jakabot, azért, hogy a testvérek megtanuljanak imádkozni a vezetőikért. Nem nézhetjük tétlenül ölbe tett kézzel azt, ami történik. Nem így kellene, hogy legyen ez a vezetőinkkel. És nem így kellene hogy legyen népünkkel, hogy a betegség, uralkodik rajtuk. Számomra ez egy ébresztő felhívás. Fel kell emelkednünk magasabb szintű hatalomra, és keresnünk kell a tudomány beszédének ajándékát. Sokszor ez csak abból áll, hogy nyitottak legyünk az Úr felé. Ülsz pl. a repülőn, és kéred, hogy a melletted levő személy kapcsolatban adjon neked kinyilatkoztatás. Meg fogsz lepődni, hogy miket kaphatsz az Úrtól. Egészen lenyűgöző, hogy sokszor mit lehet elérni  a tudomány beszédével. Az Úr ezt maga is  bemutatta a samáriai asszonnyal, a Jákob kútjánál. Mindig nyitva kell állnunk az Úr felé, a munkahelyünkön a bevásárlóközpontban. Hiszem, hogy a bölcsesség beszédének ajándékára, még inkább szükségünk van, mint a tudomány beszédének ajándékára. És ezért töltök sokkal-sokkal több időt azzal, hogy imádkozok a bölcsesség beszédének ajándékáért, sokkal inkább, mint a tudomány beszédének ajándékáért. A tudás betölti a bölcsesség viszont felépíti a házat. Bölcsességre van szükségünk ahhoz, hogy használni tudjuk a tudomány beszéde által kapott dolgokat. Legtöbben olyan éretlenek vagyunk, hogyha mi kaptuk volna a tudomány beszédét, a Jákob kútjánál azzal az asszonnyal kapcsolatban, csak odamentünk volna hozzá felpofoztuk volna és azt mondjuk, te parázna. De az Úr, bölcsességgel használta azt a tudást. A szellem ajándékai fegyverek. Hatalmas erőteljes, hatásos fegyverek, szerszámok, nem pedig játékszerek. Használatukhoz bölcsességre van szükség, a Szent Szellem bölcsességére. Én magam, sokszor helytelenül, rosszul használtam az életem során, a tudomány beszédét. Az Úrtól vett szavakat kaptam, pontos üzeneteket, de nem jó időpontban, és nem megfelelő módon mondtam őket. Sokféle módon visszaéltem már a tudomány beszédével. És nem hiszem, hogy bárki aki él ezen a földön, tévedhetetlen lenne. De hiszem, hogy az Úr mutatta nekem, hogyha magasabb szellemi hatalmi szintre akarunk eljutni, kijelentésben, tudásban, a szellem ajándékaiban, akkor Arimátiai József, karakterével, jellemével, kell rendelkeznünk. Tudjátok, én hosszú éveken át, az Ige egyik másik szereplőjének tulajdonítottam nagy bölcsességet, Gamálielnek. Emlékeztek? Amikor bántani akarták, vagy el akarták ítélni az apostolokat, akkor ő azt mondta: Hagyjátok őket békén, lássuk mi fog történni velük. Ha nem Istentől van ez a dolog, el fog múlni magától. Ha pedig Istentől van, akkor Isten ellen harcolunk. És én mindig azt gondoltam, hogy ez a bölcsesség beszéde volt. De hiszem, hogy az Úr mutatta nekem, hogy ez nem az volt. Egyszerűen csak el akarta kerülni, hogy állást kelljen foglalnia. Később nem is hallunk Gamálielről többet. Pál viszont, akit akkor még Saulnak hívtak, hideg volt, de nem volt langyos, és ő olyasvalaki volt, hogyha csinált valamit azt teljes szívéből csinálta. Igaz rosszat csinált, üldözte az egyházat, de nem volt közömbös. Érezte, hogy tennie kell valamit, nem volt langyos, nem nézte ölbe tett kézzel a dolgokat. Szerintem amit Gamáliel gondolhatott, az igazából az lehetett, hogy: igen lehet, hogy ez Istentől való, de várjuk meg, hogy sikeres lesz e. Megvárom mi lesz belőle mielőtt mellé állnék. Hiszem, hogy az ilyen hozzáállású emberekkel az történik, ami Gamáliellel is történt. Soha nem hallasz róluk többé. Nem rúgnak labdába szellemileg. Sokan vannak ilyen hozzá állással, hogy beszállunk, mert látjuk, hogy lesz belőle valami, de addigra az a vonat már régen elment, és mi nem szálltunk fel rá. Hiszem, hogy az Úr mondta nekem, hogyha része akarunk lenni annak amit ő ma tesz, akkor Arimátiai József lelkülete kell, hogy legyen bennünk. József akkor foglalt állást, amikor az egész dolog teljesen elbukottnak tűnt, elveszettnek látszott. amikor Jézus halott volt. És ő akkor állt föl, és akkor vetette latba, hatalmát és jó hírét, és azt mondta, adjátok nekem a testét. Ezzel szerintem azt mondta: igaz, hogy elbukottnak látszik a dolog, igaz hogy ő halott, de amiért ez az ember kiállt, az igazabb, mint eddig bármi amit láttam. Igaz, hogy ő halott, de igazabb volt, mint bárki az élők közül. Adjátok nekem a testét, mert én most állást foglalok ebben a dologban. Tudjátok az Úr rendkívüli próbákon és teszteken visz keresztül dolgokat, mert ezt kell tennie. És sok ember távol tartja magát, mondván, hogyha nem lesz ennyi ellentmondás a dologban, akkor majd esetleg gondolkodok azon, hogy mellé álljak, De ilyen hozzáállással nem lehetsz része, annak, amit Isten tesz. És ha része akarsz lenni, akkor lehet hogy olyankor kell állást foglalnod, amikor a dolog olyan képet mutat, hogy na most aztán mindennek vége. Amikor már széles körben elfogadottá vált egy dolog, amikor már társadalmilag és politikailag is oké beleállni, akkor már túl késő lesz. Az Igében különféle-fajta prófétákat láthatunk. Nagyon-nagyon különbözőek, mintha az Úr éppen a prófétai szolgálatot használná fel arra, hogy bemutassa sokrétűségét. De a teremtésben is sokrétűségét figyelhetjük meg. Éppen ezért nem választhatjuk ki, egyik próféta szolgálatát sem mondván, hogy mi így akarjuk csinálni, mert Isten minden egyes személy másnak teremt. Bárkit, akit én ismerek különböző módon hall az Úrtól dolgokat. Lehetnek hasonlóságok, de Isten annyira sokrétű, annyira változatos, minden egyes hópihét másnak teremt, egyedinek. De a legnagyobb prófétái nem kimondottan azok voltak akik a legrendkívülibb ajándékokkal  bírnak, hanem azok akik az igazságosság prófétái voltak. Tiszta élet prédikátorai. Nem láttuk pl. hogy keresztelő János csodát tett volna, bármilyen csodát. Igen volt egy természetfeletti kinyilatkoztatása arról, hogy kicsoda Jézus, és nyilván más dolgokat is kapott az Úrtól, de nem látjuk, hogy működtek volna nála azok a szellemi ajándékok, látomások, álmok, tudomány beszéde, bölcsesség beszéde, stb. De olyan csodálatos módon prédikált a tiszta életről, hogy egész Izrael kiment a pusztába hogy hallja őt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én erre a fajta kenetre pályázom. Tudjátok, szeretem a szellemi ajándékokat, de még sokkal inkább mint mást, azt a fajta kenetet szeretném megkapni ami neki volt. És kell, hogy az igaz élet prédikátorai legyünk. Jézus, Jánost, az asszonytól született legnagyobb embernek nevezte. és szerintem ezek a legnagyobb próféták, az igazság szószólói. Ott van pl. Jeremiás, keresztelő János és mások. Jánosnak olyan nyilvánvaló hatalma volt, hogy még az öltözködésre sem kellett odafigyelnie. Az 1 Krónikák 29:29-ben azt mondja: Dávid király dolgai elejétől végéig meg vannak  írva, Sámuel látnok, Nátán próféta Gád látnok történetében. Tehát láthatjuk, hogy a Biblia különbséget tesz látó, vagy látnok, és próféta közt, mint pl. Nátán volt. Tehát az Ige szerint különbség van az olyan próféták között, akik az igazság és az igaz élet prédikátorai szószólói, amely a prófétai szolgálat legfontosabb területe. És azok között akik látók, vagy látnokok, mint pl. Gád és Sámuel. Amikor Saul a szamarakat kereste, akkor Saul látta őt amikor kereste a szamarakat. Valószínű egy nyílt látomásba látta őt, de mindenesetre tudta mit csinál. Ismerőseim között sokan vannak ilyenek, felhívott és olyan emberekről beszélt nekem, akikkel korábban találkoztam. Megmondta a nevüket, részletesen elmondta miről beszélgettem, velük korábban, és ez egyre gyakrabban megtörténik, és rendkívül nagy segítség tud lenni. De senkit nem dobozolhatunk, skatulyázhatunk be. Van pl. egy próféta, aki nagyon sok esetben, kijelentéseket kap az Úrtól. Utána évek telnek el úgy hogy nem kap semmit. Pl. nekem is volt egy több évig tartó ilyen időszakom, amikor bárki, akire ránéztem, mintha bele láttam volna az illetőbe. De volt egy 7 éves időszak, amikor egyetlenegy kijelentést sem kaptam. Teljesen ki volt kapcsolva ez a dolog. De nem ezt a fajta kinyilatkoztatást próbáltam visszakapni, hanem csak azon igyekeztem, hogy minél közelebb legyek az Úrhoz. És amikor visszakaptam, akkor a legrendkívülibb prófétai kinyilatkoztatást kaptam, amilyet foghatót még előtte soha. Két és fél napig tartott, és ekkor láttam meg, hogy az Úrnak fel kellett engem készítenie arra, hogy fogadni tudjam ezt a kijelentést. Ha korábban adta volna, nem jelentett volna annyit, mint így. Tehát ha az Úr használ és visz minket valahova, akkor menjünk vele. Ha pedig nem használ, akkor ne próbálj magadtól beindítani dolgokat. Megalapozottnak látom azt a véleményt, mi szerint, különbség van látnokok, és próféták között. És a látnokok egyben próféták is, de a próféták nem mind látnokok. A prófétai kijelentéseknek különböző szintjei vannak, amelyeket meg kell különböztetnünk.

 Az első és legalacsonyabb szint a benyomások, impresszió szintje. És lehet, hogy tisztán Istentől jön egy kijelentés, de akkor is a legalacsonyabb szintű, és másokkal megosztani, és benyomásként kell ezeket nem pedig "Így szól az Úr"kezdetű próféciát. Számomra ezek a legkedvesebb szavak, hogy "így szól az Úr, ezt mondja az Úr", amit csak kimondhatok, és nagyon óvatosan bánok velük, és a világért sem vezetném be így az üzenetet, amit ezen az alacsony szinten a benyomások szintjén kapok. Amikor valamit a benyomások szintjén kapunk, ez az a szint ahol hajlamosak vagyunk, hozzákeverni a tanításainkat, előítéleteinket. És nyilván közületek is sokan hallottak már úgymond próféciát melynek előidézője pusztán koffein hiány volt. Egyszerűen az illető nem itta meg a vasárnap reggeli kávéját Istentisztelet előtt, és mindenkire haragudott. Egyszerűen csak feszült volt, és támadt egy benyomása, azt gondolta Istentől van, azt gondolta Isten haragszik, és ezt akarja őrajta keresztül kifejezni. Pedig szerintem jobban tette volna, ha megissza a vasárnap reggeli kávéját, és akkor valószínűleg egészen más jellegű prófécia jött volna rajta keresztül. Gyakran mikor az emberek megkeresnek minket, hogy igénybe vegyék prófétai szolgáltatásainkat, azt várják, hogy ugyanúgy fogunk működni, mint a hagyományos korábban megszokott pünkösdi próféták, és azon a módon fogunk prófétálni. De mi egyszerűen másképp csináljuk a dolgokat, nem azt mondom, hogy jobban, csak hogy másképp. És ezt tudatosan tesszük. Nem hiszem, hogy szükség van minderre a felhajtásra, ami a korábbi pünkösdi prófétákat jellemezte. Látni kell pl. hogy az ótestamentumban, ezt a formulát, hogy "így szól az Úr!"azért használták, mert azonosítaniuk kellett, meg kellett különböztetniük, hogy melyik úrtól való volt az üzenetük. Pl. Baálnak is megvoltak a külön prófétái, és ők így vezették be az ő próféciáikat, hogy "ezt mondja baál. " Ezért Isten prófétái így kezdték:"Ezt mondja jehova, én jehova nevében szólok, " De mint ahogy ezt már említettem, ezt a kifejezést nem csatolnám ilyen alacsony szinten érkező kinyilatkoztatáshoz. Ami ugyan lehet tisztán az Úrtól való, de akkor is úgy kell azt megosztani, mint benyomást, tehát így lehet bevezetni: "Úgy gondolom az Úr ezt mutatta, " vagy nyitva kell hagynunk a dolgot, mintegy elismerve azt, hogy amit elmondunk, az nem biztos hogy 100%-osan az Úrtól jön. És hiszem, hogyha nem megfelelő módon bánunk az alacsonyabb szintű kijelentésekkel, akkor az Úr nem fogja ránk bízni a magasabb szintűeket.

Amit én a következő kinyilatkoztatási szintnek tartok, az a látomások szintje Ezek lehetnek általános jellegű látomások, amiket a szellemi szemeinkkel látunk. És itt pl. nagyon gyakran kapok ilyeneket, amikor imádkozom emberekért. De az ilyenekkel szintén úgy bánok, mint azokkal a kinyilatkoztatásokkal, mint amiket a benyomások szintjén kapok, de azért tudom, hogy ez a szint eggyel magasabb szint, mint a benyomások, vagy érzések szintje. Utána vannak azok a fajta látomások, amiket én nyitott vagy nyílt látomásnak nevezek, ami olyan, mint egy mozivászon. Ilyet én egész életem során mintegy fél tucatot kaptam. Teljesen olyan mintha egy filmet néznél. Tisztán látszik, egyértelműen, és én pl. egy ilyen fajta kinyilatkoztatást, sokkal  biztosabbnak tartok, mint a korábban említett szinteken érkezőket.

A következő szint az álmok szintje. Azért tartom ezt a szintet megbízhatóbbnak, mint a látomások szintjét, mert az álmokat nehezebb a tudatunkkal manipulálnunk, miközben alszunk. Nyilvánvaló, hogy az álmokra is sok minden hatással lehet, pl. ha lefekvés előtt sokat vacsorázunk, de ha Istentől kapsz egy álmot, tudni fogod, hogy tőle kaptad. Rajta van Isten aláírása. Lehet hogy nem érted, lehet hogy egészen furcsa az álom, lehet, hogy egészen őrült álom. Nézd meg pl. az Igében található álmokat, némelyikük egészen bizarr, és mégis egyértelmű, hogy Istentől származnak. Nekem volt egy olyan álmom amivel kapcsolatban, csak évekkel később tudtam meg hogy mit is jelent. És vannak olyan emberek akiknek ez a szolgálatuk, hogy magyarázattal szolgáljanak álmok felől. És ez valami olyasmi, amire mi is vissza akarunk térni. Régebben vasárnap esténként, volt egy kis prófétai összejövetelünk, és az egyik ilyen alkalommal megtörtént, hogy amikor valaki elmondta az álmát, akkor azt gondoltam, hogy az illető azért álmodott ilyet mert sokat vacsorázott. De akkor előállt valaki és magyarázattal szolgált a felől az álom felől, és az egészet új megvilágításba helyezte, és kiderült, hogy nagyon is az Úrtól való rendkívül fontos üzenettel bíró álomról van szó. Ezeken az összejöveteleken  voltak olyan személyek,akik kimondott ajándékkal bírtak álomfejtés terén.

A következő szint a szellemi elragadtatás szintje: Valaki kérdezhetné, hogy honnan tudod mikor ez történik veled? Hidd el tudni fogod. A transz állapotokat gyakran hozzák összefüggésbe az okkulttal, de ezek teljesen Biblia Igei prófétai kinyilatkoztatások és megtapasztalások. Péterrel is előfordult, hogy ilyen transzba esett, És életének legnagyobb kinyilatkoztatását kapta, hogy menjen és vigye az evangéliumot a pogányokhoz. Ezt a transz állapotot úgy tudnám a legegyszerűbben leírni, hogy olyan mintha ébren álmodnál. Belecsöppensz egy teljesen más világba, amely nagyon is valóságos, de közben, hallod amint az autók járnak az utcán, hallod amint az emberek beszélnek, lenyűgöző élmény. És higgyétek el, ez sokkal magasabb szint, és nagyon-nagyon megbízható. Most léteznek démoni transz állapotok is, de ha az Úrtól halat kérsz nem fog neked kígyót adni. És határozottan állíthatom, hogy soha nem ismertem keresztényt, újjászületett Szent Szellemmel keresztelt keresztényt, aki ilyen démonikus transzba esett volna. Egyszerűen nem tudok ilyenről, hogy ez megtörtént volna. természetesen démonizált embereknek rengeteg ilyen démoni állapotuk van, De ismétlem, nem ismertem olyat aki az Urat kereste volna, és ilyen démoni transz állapotba került volna. azt nem állítom, hogy kizárt dolog hogy ilyen történt volna, én nem tudok ilyenről. De tudd, hogyha ilyet átélsz ez egy nagyon fontos és nagyon megbízható üzenet, amit kapsz ilyenkor. Hiszen éppen az üzenet fontossága miatt használja az Úr ezt a szintű kinyilatkoztatást. Lehet, hogy az előtted álló feladat nehézsége miatt van rá szükség. És Péter mit tett amikor ilyen kinyilatkoztatást kapott? Elment és megtette, ami a kinyilatkoztatásban állt anélkül hogy megerősítést keresett volna az Igében, vagy jóvá hagyatta volna a gyülekezet véneivel. Márpedig ez éppen az ellenkezője volt annak, mint a manapság hallható tanítások, amelyek ezzel kapcsolatban elhangzanak. A próféciákkal kapcsolatos tanításokban az áll, menj keress megerősítést az Igében, vidd a gyülekezet vezetői elé, jóváhagyás végett. Péter az ellenkezőjét tette. Megcsinálta ami a kinyilatkoztatásban állt, és utána hagyatta jóvá. Ezért azt mondom, ha van lehetőséged jóváhagyatni, tedd azt, de ha nincs rá lehetőséged, akkor csak tedd meg azt, amivel az Úr megbízott. Amikor egy ilyen kinyilatkoztatásod van, azt úgyis tudod, hogy az Úrtól való, és úgyis tudod hogy meg kell tenned. Péter is csak később látta meg az Igében, az igazolását, de ha azzal vesztegette volna az időt, hogy igazolást keres az Igében, akkor lehet, hogy az Úrnak valaki mást kellett volna keresnie, akit a pogányokhoz küldhet. És hiszem, hogy gyakran így teszünk keresztbe, az Úr munkájának. Gyakran van, hogy olyan dolgokkal bíz meg amit nem értünk először.

A következő kinyilatkoztatási szint a meglátogatás: Az Igében nagyon sok példát látunk erre, és a mai időkben is egyre gyakrabban tapasztaljuk őket. Sokkal többet tudok nektek mesélni a meglátogatásokról, mert bár mindenfajta kinyilatkoztatásban részem volt, ezek voltak rám a legnagyobb hatással. Álltam szemtől-szembe angyalokkal, akik olyan valóságosak voltak, mint itt most bármelyikőtök. Láttam angyali csapatokat. Volt olyan meglátogatásom is, amit kimondottan kértem az Úrtól. De volt olyan is amit nem kértem, de nagyon örültem mikor eljöttek. Egyszer olyan is volt, hogy egy konkrét angyallal való találkozást kértem, és ő megjelent és ott álltam vele szemtől- szembe. Nem szólt egy szót sem, de tudtam, hogy mit gondol. Azt gondolta, tessék látni akartál. Nem adott át semmilyen magasszintű kinyilatkoztatást, egyszerűen csak ott állt. Csak ott állt, selyem ruhában, szemembe nézett és azután eltűnt. Ráadásul ez éppen olyankor történt, mikor egy tv felvételben szerepeltem. Nem kimondottan én voltam a képernyőn, de egy asztalnál ültem, amelyet filmeztek. Felvették a beszélgetésünket, ez egy ebéd után történt. Nagyon el voltam álmosodva, és egy kicsit hátrébb húzódtam, hogy ne látszódjak a képernyőn, már kezdett lecsukódni a szemem és akkor megláttam őt. Ott állt előttem éppen Phol háta mögött. Erről egy ideig nem is beszéltem senkinek, gondoltam úgysem hinné el senki, de egyébként az sem érdekel, hogy ti elhiszitek -e! De történjen csak meg veletek! Volt részem még más hasonló élményben is, kétszer pl. maga az Úr látogatott meg. Ezek nem látomások voltak. Egyik alkalommal, a kezeit is rám helyezte, éreztem a kezeit. Le sem tudom írni hogy mennyire meg voltam rémülve. Fantasztikus érzés kerített a hatalmába. gondolhatnád, hogy majd, ilyen meg olyan kérdéseket fogok föltenni neki, ha eljön hozzám, de hidd el nem fogsz mondani neki semmit. Legalábbis én nem tudtam kimondani semmit , csak szorítottam a párnámat fantasztikus csodálatos élmény volt. Ráadásul tudtam, hogy meg fog történni. Korábban már az Úr jelezte, hogy el fog jönni és meg fog látogatni, azért hogy szolgálatra küldjön el engem, és meg is tette. Az Úr tesz ilyen dolgokat, a Bibliában is láthatunk rá példát bőven. És az Úr ma is megteszi ugyanazokat a dolgokat, mint amiket a Bibliában látunk. Pl. már évek óta imádkozom azért, hogy felemeltessem a 3. mennyig, mint ahogy ez Pállal történt, de eddig még ez nem történt meg velem. sok más élményem volt. Egyszer pl. hallottam az Urat, hallható hangon beszélni. És valószínűleg soha többet nem fogom kérni ezt tőle, hogy beszéljen hozzám hallható hangon. Ha azt mondom, hogy halálra voltam rémülve, akkor nagyon óvatosan fogalmazom. Régebben, mikor azt olvastam a Bibliában, hogy Izrael népe azt választották, hogy inkább nem akarják hallani az Úr hangját, akkor mindig megítéltem őket magamban. Mondván, hogy "nahát ezek miből maradtak ki"! mivel ők maguk nem akarták hallani az Úr hangját azt akarták, hogy Mózes hallja csak az Urat. De higgyétek el amikor meghallottam az Úr hangját hallhatóan, az első reakcióm az volt: "Uram ezt soha többet ne csináld kérlek ezt nem bírnám ki még egyszer." Úgy éreztem magam, mintha atomizálva lettem volna. Pedig legszemélyesebb, legszeretetteljesebb szavakat mondta nekem egész életemben. De le sem tudom írni, hogy ez milyen hatással volt rám. Szerintem nem is volt hangos, még az ablakot sem rezegtette meg. De az örökkévalóság hangján szólt és úgy éreztem magam, mint Ádám, amikor Isten előtt állt.  A földön élő legméltatlanabb, legbűnösebb embernek éreztem magam. Hogyan is kérhetnék tőle valaha is valamit. Nem is tudom leírni azt a sok-sok érzést, ami keresztül vonult akkor rajtam. De később mondtam:"Uram megtérek abból, hogy elítéltem azokat az Izraelitákat akik nem akarták meghallani a hangodat". Nincs a világon olyan dolog, ami ehhez fogható. Utána még hosszú időbe telt, mire azt tudtam mondani, hogy "Uram, ha nagyon muszáj, akkor tedd meg,de kérlek ha lehet inkább adj egy álmot"! De ezek a meglátogatások fantasztikus élmények, és maradandó hatásuk van az emberre. De pont ez is a céljuk. Úgy gondolom, hogy van egy veszély ami abban rejlik, hogy az intimitást felcseréljük az ismeretséggel, vagy helyettesítjük vele. Júdás ismerősi kapcsolatban volt az Úrral, ismerte őt. János intim kapcsolatban volt vele, és lehetnek bármilyen megtapasztalásaid az Úrról, anélkül, hogy intim kapcsolatban lennél vele. Júdás ott volt Jézus közvetlen közelében. Jézus legjobb barátai közé tartozott. Nagyon közeli ismerősi kapcsolatban volt az Úrral. De nem intim kapcsolatban. És hiszem, hogy többnek kell lennünk, mint csak nyitottnak, nem elég csak nyitottnak lennünk. Azok az emberek, akik csak nyitottak az Úr felé, azokat az Úr szinte soha nem használja. Azt mondja, kívánjátok, buzgósággal akarjátok, a szellemi ajándékokat. Különösen hogy prófétáljatok. Hiszem, hogy ezek olyan dolgok, amik után kutatnunk kell. Amikre rá kell hajtanunk. Akarnod kell! Menni kell utána! És persze fognak téged megítélgetni, meg azt mondani, hogy túl büszke vagy, törtető, meg hogy magadnak akarod a dicsőséget, learatni. Ne törődj vele! Figyeljük meg, mikor Mózest elhívta az Úr. Mózes első reagálása az volt: "Uram én alkalmatlan vagyok. " Gondolhatnánk, hogy ez alázatosság, de az Úr haragja felgerjedt Mózes ellen emiatt. Amikor az Úr elhív minket valamire, és mi úgy reagálunk, hogy "Uram, de mi alkalmatlanok vagyunk." akkor tulajdonképpen azt mondjuk ezzel, hogy az én alkalmatlanságom nagyobb, mint a te alkalmasságod Uram. És az Úrnak ez nem tetszik. Isten ad neked egy botot, és ha te eldobod, akkor az kígyóvá fog válni és addig üldöz téged, amíg fel nem veszed újra. Tehát ha Isten elhív téged és azt mondja, hogy ez meg az, vagy akkor a legjobb amit tehetsz az-az, hogy azt mondod: "igenis Uram, ez vagyok". Ha az Úr azt mondja, hogy Próféta vagy, akkor az - az amit te mondasz:" Vigyázz Ézsaiás, Dániel menj arrébb, vigyázz Jeremiás, mert jövök és próféta vagyok". És ez nem büszkeség. Nem hiszem, hogy Elizeus, büszkeségből mondta azt , hogy nekem kétszer annyi kell, mint ami Illésnek volt. Nem hiszem, hogy ez büszkeség volt. Inkább az volt, hogy "Uram a te akaratod végrehajtásához, kétszer ennyi kenetre van szükségem. " És hiszem, hogy az Úrnak tetszik, amikor mi nem elégszünk meg a legjobbal amit látunk, hanem ezt mondjuk:"Uram nekem kétszer ennyire van szükségem, " ha pedig vádaskodnak ellened emiatt, és alkalmatlan vagy, méltatlan vagy, ez így is van ez igaz. E vádaskodásnak minden egyes pontja igaz. Pontosan olyan alkalmatlan vagy mint én. De mit tehetsz amikor az ellenség vádaskodik? Érts egyet vele! Minden egyes alkalommal, amikor az ellenség előjön azzal, hogy mennyire alkalmatlan vagyok, akkor én csak annyit mondok neki: "teljesen igazad van, teljesen méltatlan vagyok, nem is azért csinálom. Ha méltó lennék is akkor sem használnám a méltóságomat. Hanem az Ő vére által, az Ő méltósága által csinálom, amit csinálok." És amikor az Úr elhív téged, és te elkezdesz magadra koncentrálni, ezzel nem teszed Őt boldoggá. Mert ez önigazultság, ez egy borzasztó büszkeség, borzasztó arrogancia. Vágyva vágyjátok a szellemi ajándékot, harcoljatok értük. Ha van a szívedben valami, amit meg akarsz szerezni, menj utána. Azok, akik megelégszenek azzal, hogy ők nyitottak, nem fognak az Úr által használhatóvá válni. Hanem azok, akik akarva-akarnak azok lenni, akik keresik, akik készek arra, hogy megalázzák őket, kerül amibe kerül. Isten akaratában járni sokkal fontosabb, mint a világon élő összes embernek a dicséretét megkapni. Mert mi Istennek a dicséretét keressük, Istennek a váll veregetését. De hiszem, hogyha keresnünk kell az Úr kezét, még sokkal inkább keresnünk kell az Ő arcát. Kell, hogy intim kapcsolatban legyünk vele. Ne csak ismerősei legyünk az Úrnak. Hány embert tudsz felismerni a kezéről? Felismernéd a feleségedet pl. a kezéről vagy a férjedet? Valószínűleg nem. Mégis hányan vannak, akik csak a keze által ismerik az Urat. Csak az Úr kezét ismerik az arcát pedig nem. Pedig az egyetlen dolog, ami alapján felismerhetünk, megismerhetünk valakit az-az arca, vagy pedig a hangja. És hiszem, hogy az Urat is így kell ismernünk. Ismernünk kell az Úr arcát és az Úr hangját. Nem elég ha a kezét ismerjük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések