A PRÓFETA SZOLGÁLATA 2

2. A próféta elhívása
Egy prófétát Isten kell, hogy elhívjon. Egy prófétának a cselekvésben való kilépése mindig egy belső békét okoz. Az nem egy olyan szolgálat, amit bárki magára vállalhat. Csak a hamis próféták merik magukra vállalni ezt a szolgálatot. Az igazi prófétai szolgáló mindig egy Istentől való hívással indul el. Ézsaiásnak egy nagyon drámai elhívása volt (Ézs. 6:18). Ő akarta azt, hogy helytálljon ebben a nehéz és csalódást okozó szolgálatban.
Jeremiás elhívása Istentől egy különleges üzenettel jött, amikor egészen fiatal volt.
„Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, [már] ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd [ezt]: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! monda az Úr. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!" (Jer 1:410).
Ámos az ő munkáját végezte, amikor megkapta az elhívását. Ő nem egy prófétai családból származott és nem várta és vágyott a prófétai szolgálatra. A prófétai ambíció mindig nagyon veszélyes.
"Ámósnak pedig így szólt Amáziás: Menj el, próféta! Fuss el a Júda földére; ott egyed kenyered és ottan prófétálj! BéthElben pedig ne prófétálj többé; mert a király szenthelye és az ország székháza ez! És felele Ámós, és mondá Amáziásnak: Nem vagyok próféta, sem prófétának fia; barompásztor vagyok és vad fügét szedek; De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és mondá nékem az Úr: Menj el és prófétálj az én népemnek, az Izráelnek! Most azért halld meg az Úrnak beszédét! Te azt mondod: Ne prófétálj az Izráel ellen, és ne szólj az Izsák háza ellen! (Ámos 7:1216).
Csak Isten tud elhívni prófétát. Ez Isten szuverén választása. Ő el tud hívni bárkit. A hívás gyakran hirtelen jön. (Tom MarshallJönnek a próféták).
Mielőtt a próféta prófétál, előtte egy királyi parancs van:
„És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: 1 Kor 1: 28.
A prófétáknak megbízásuk van, elküldve királyi paranccsal. A próféták nagykövetek
– egy olyan különleges nemzet helyett beszélnek és cselekednek, akik nem tartoznak a világhoz. İket ritkán fogadják örömmel. Minden bizonnyal ismertek, de ritkán elfogadottak. Egy elismert prófétának nevezni valakit az megnyugtató számára, de egyben azt jelenti, hogy egy olyan csoportba van besorolva, akik arra vannak elküldve, hogy konfrontálódjanak. (Lars Widerburg – A jövendőmondók).
Ő nagyszerűen engedelmeskedik a szolgálatra való elhívásnak, ami ellentétben volt minden természetes ösztönnel; mégis ment az Ő Urát szolgálni sok éven keresztül (Milton Smith Jeremiás).
Ha nekünk egy valódi szolgálatunk van, konfrontálódunk, és a balsiker sem riaszt el minket – nekünk folytatnunk kell a szolgálatot, a belső kényszer miatt, ami az Istentől való elhívásnak a hatása. (Milton Smith).
A menny megnyílt és én láttam Istent egy látásban: Isten szava jött Ezékielhez. Az Úr keze volt rajta. Ez a három szó: látomás, szó és kéz ennek a fiatal prófétának az életében megtapasztalássá vált az ő nemzete életének legtragikusabb óráiban. (Milton Smith).
Isten kijelentette magát Ezékielnek személyes találkozással. A rabbik, akik ragaszkodtak hozzá, hogy harminc éves kor alatt senki sem olvassa Ezékiel könyvének ezt a részét meg voltak győződve róla, hogy Szent alapon állnak. Ezékiel; leesett az ő arcára, mint a halott.(Milton Smith).
Ez volt az ő elhívásának megkapása a prófétálásra, és attól kezdve hordozta azt a szent félelmet, érezve azt az ő egész szolgálata során. Az igazi próféták minden generációban megtalálhatók. A hamis próféták sokat tudnak fecsegni Istenről, mert sohasem találkoztak vele. Isten embere kijön Isten jelenlétéből kitörölhetetlenül megjelölve Isten dicsőségétől. (Milton Smith).
Isten embere bizonyos, hogy ő Isten embere. Azok, akiket Isten használ, úgy hívják magukat, ahogy Isten hívja őket. Nem több annál, sem nem kevesebb. Ez az ember el van híva, mint egy próféta, de a felkenetés még nem jött el – és ő nem használta a címet. Jól tesszük, ha felfedezzük ezt az elvet ma. (1 Kir. 13:1)
A próféta ellene állhat az ő elhívásának, amint azt Jónás is tette: az eredmény katasztrófa. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 46 o.)

Megerősítés
Az Istentől való elhívás lényeges minden keresztyén szolgálat szempontjából. Elhívás nélkül cselekedni az elbizakodottság. Az elhívás alapvetően fontos a prófétai szolgálat szempontjából. A nem elhívott, önjelölt próféták nagyon veszélyesek.
Őlyen választás nagyon kemény a próféta számára. Nemcsak, hogy az ember nem válhat prófétává mindaddig, míg Isten el nem hívja őt, hanem csak akkor válik prófétává, amikor engedelmesen válaszol rá, amikor Ő hívja; mert Ő hívja (John and Paula Sanford Őllés feladata 42.o.).
A próféták mindig nagyon eltérő módon vannak elhívva, különböző időben, különböző körülmények között. (John és Paula Sanford – Őllés munkája 45.o.).
Annak próbája, hogy egy próféta el van híva, az a tény, hogy a beszéde hatásos és beteljesül. Egy jó példa erre Sámuel.
Mindenki tudta Őzraelben, hogy Sámuel próféta, mert „az Úr vele volt és egyetlen Őgét sem engedett a földre hullni” (1 Sámuel 3:19,20).
Az elhívás Istentől jön, de az megerősítésre, bátorításra kerül más próféták által is. Az az elhívás, ami nem kerül megerősítésre más keresztyének által, azok gyakran önjelölt próféták és nincs igazi elhívásuk.
A próféta ismertető jegyei:
1    Lelkesedés Isten akaratáért.
2    Isten tervének előre meglátása
3    Belelátás Isten titkos tervébe

Az elhívás felkészítés által kerül megerősítésre. Akiket Isten elhív, azokat fel is készíti. Gyakran hosszú idő telik el Isten elhívása és a szolgálatba való belépés között. Ez türelmet igényel. A felkészítés sokkal tovább tart, mint mi azt ki tudjuk várni, mert Isten mércéje magas.
Minden elhívás és látomás után egy halál és temetés ideje következik. Ezt felkészítésnek hívják, amikor az Úr polcra teszi a mi elhívásunkat, és úgy bánik velünk, mint más emberekkel. Ezen a „padló” időszak során, az elhívás valójában eltávozik tőlünk egy időre. Ezért, amikor valaki hirtelen elkezdi helyreállítani a mi elhívásunkat prófétikus módon, az az idő, amikor az Úr megnyitja az ajtókat, és a dolgok megtörténnek. (Graeme Cooke A prófétikus szolgálatod kifejlődése p. 202).
Azok, akik prófétai elhívással rendelkeznek, fel kell, hogy legyenek készítve, de ahhoz meg kell fizetniük az árat. Nem csak a végén, hanem mindenben egy meghatározott megtapasztalás szerint: alázatosságban és önmegtartóztatásban, ami különösen a prófétáknál ismert. (Art Katz – A próféta szíve).
Az ábrán a különbőző szolgálati ajándékok (apostol, próféta, evangélista, tanító, pásztor) vannak sarkokon, mint a város bástyái és középen a város, a gyülekezet.Pál leírja a vén szerepkörét az Efézusiaknak írt levélben. Az ő szerepük az, hogy építsék fel és vigyék el az érettségre Krisztus testét. Őtt négy különböző feladat van, hogy ez megtörténjen.
„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban; Ef. 4:11-15.
Krisztus testének felépítése a vezetők felelőssége, így ezek az ajándékok különböző feladatokat reprezentálnak, amit egy vén meg kell, hogy tegyen. Egy vén lehet apostol, próféta, evangélista, pásztor vagy tanító. Minden vén be fog tölteni ezek közül a funkciók közül egyet, az ő Krisztustól kapott ajándéka szerint. Ezek a szolgálatok képviselve kell, hogy legyenek a gyülekezet vezetésében. Egy vagy két vén közülük próféta (R). Egy evangélista lesz (V). Néhányan pásztorok lesznek (P).
Próféták, evangélisták és pásztorok egész biztosan vének. Mindezekkel a szolgálatokkal rendelkezve és megjelenítve azokat a vezetőségben, ez egy kiegyensúlyozást ad a gyülekezet számára. Ezen kiegyensúlyozás nélkül a gyülekezet nem fog növekedni és az érettségre eljutni. A próféta (R) fog gondoskodni látásról a gyülekezet számára és tartja azt jó úton. Ő fog gondoskodni róla, hogy a szentség megfelelő hangsúlyt kapjon. Egy próféta valójában egy olyan vén, aki kihívást intéz a gyülekezeti tagok felé a makacs bűnökkel szemben és meghatározó olyan szempontból, hogy kapjon látásokat a gyülekezetre vonatkozóan.

Erős alap
A prófétai szolgálat egy alapvető szempont a vének általi vezetésnél. Próféta nélkül a gyülekezet gyenge lesz látásokban és nagy a kockázata a bűn elterjedésének. A pásztor más sikeres gyülekezetek látásait fogja másolni. Annak oka, hogy mi sok éretlenséget és gyengeséget hordozunk a gyülekezetben az, hogy a próféta hiányzik a gyülekezet vezetéséből. (hasonlóképpen evangélista nélkül sem fog a gyülekezet növekedni)
A fő oka, amiért a prófétai szolgálat nem működik helyesen a mai gyülekezetekben az, hogy a vezetőség nem helyesen működik. A legtöbb gyülekezet pásztor által vezetett gyülekezet, így sok próféta „pásztorrá vált”, hogy megtalálja helyét a szolgálatban. Ez nem megoldás, mert a gyülekezet akkor működik a legjobban, amikor a vének a saját ajándékukkal szolgálnak és nem olyannal, ami nincs nekik.
A vezetés kell, hogy mindezeket a szolgálatokat felemelje a helyi gyülekezetben, hogy növekedni tudjon, és el tudjon jutni az érettségre. A prófétai szolgálatnak a gyülekezet alapja részének kell lenni.
„Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. 1 Kor 12:27,28.
Egy próféta nélkül egy gyülekezet meghajolna a bűn előtt. Egy ok, hogy olyan sok éretlen és gyenge gyülekezettel találkozunk az, hogy hiányzik a próféta a vezetőségből.
Egy erős gyülekezet igényli az igazságosságot, ami csak akkor jön, amikor a próféták jelen vannak. A mai gyülekezetek pásztorok ezreivel rendelkeznek, de csak néhány prófétával. Ez a súlyos kiegyensúlyozatlanság nagyon legyengítette a gyülekezeteket.
Minden gyülekezet alapjának kell, hogy a próféta része legyen.
„Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.” Ef. 2:1922.  A gyülekezet az apostolok és próféták alapkövén épül fel. Egy épület egy hibás alappal nem lesz képes megállni és végső soron össze fog omlani.
Amíg a vezetők és őrállók közötti kapcsolat helyre nem áll, addig az őrállók nem tudnak működni és a vezető folyamatosan és szükségtelenül a gyenge oldalon lesz az ellenséggel szemben. (Rick Joyner – A próféta szolgálata).

Próféta bizonysága
Minden gyülekezetnek szüksége van legalább egy igazi prófétára. Néha nehezen lehet megvizsgálni a próféciákat, mert az átadott üzenet nagyon általános. A prófécia lehet biblikusan korrekt, de nem az, amit Isten abban a pillanatban mondani akar. Sokkal gyümölcsözőbb megvizsgálni a prófétákat. Meg lehet figyelni őket egy időszakon keresztül, hogy meglássuk, az életük tereme gyümölcsöt? Jézus mondta, hogy ez a legjobb megvizsgálása a prófétának. Egy hamis próféta szolgálata nyomán hamarosan nyilvánvalóvá fog válni az a kár, amit a szolgálata okozott. (Máté 7:1520). Minden gyülekezetnek szüksége van prófétára, akit úgy ismertek meg, mint egy igaz szolgálót és meg lehet benne bízni, hogy az Úr szavát mondja, amikor az szükséges.
Isten gyülekezetének szüksége van olyan prófétákra, akik az Úr tanácsában állnak, hogy előhozzák az Ő szavát úgy, hogy az éget, mint a tűz és odacsap, mint egy kalapács. Olyan emberek, mint Illés, Ámos, Jóel és bemerítő János, akik ki tudták jelenteni Isten hamisítatlan igazságát, Istentől való hatalommal beszéltek, hogy megfeleljenek az adott pillanat szükségének, mind a gyülekezet, mind a világ számára. Emberek, akik Isten jelenlétéből fognak előjönni, betelve szent félelemmel és elepedve isteni szenvedéllyel. (Milton Smith).
A prófétáknak felelősségük van azért, hogy folyamatosan Isten jelenlétében időzzenek, hogy meghallják az Úr hangját és kérdezzék az Urat vezetésért, bátorításért és intésért. Amikor a keresztyén közösségnek vezetésre van szüksége, helyesen teszi, ha figyel a prófétának az Úrtól jövő a szavára. (Bruce Yocum – A prófécia 51.o.).
A szellemi ajándékok megnyilvánulásának sokasága megkövetelhető gyülekezetek tagjaitól, de az ajándékok a vezetőkön meg is kell, hogy nyilvánuljanak. Egy személy nem gyakorolhatja mindezeket a szolgálatokat. Egy gyülekezetnek szüksége van a vezetők minden ajándékára, beleérte a prófétákat is.

A próféta nem félisten
El kell, hogy kerüljünk egy gyakran elkövetett hibát, hogy a prófétát naggyá tesszük. Ez megtörténik, ha a próféta Ószövetségi mintáját vesszük alapul. A probléma az, hogy ezek az emberek a nemzetek felé való prófétai szolgálatra voltak elhívva. Hogy betöltsék ezt az elhívásukat ők a papoktól és a királyoktól függetlenek voltak. Csak néhány hősnek volt szüksége a Szellem felkenetésére.
Az Újszövetség nem változtatta meg a próféta szerepét, de megváltozott a működési területe. Egy próféta éppúgy Isten szócsöve, de az az összefüggés, amiben ő működik, megváltozott. Az egyedülállás (magányosság) helyett, a próféták a gyülekezetvezetés integrált részei.
A Szent Szellem eljövetele óta nem szükséges, hogy egy személy Illés vagy Jeremiás legyen, hogy próféta legyen vagy Istennek egy szócsöve. Hasonló módon nem szükséges, hogy Billy Graham legyél, hogy egy evangélista légy. Egy próféta valójában egy vén, aki egy prófétai szerepet tölt be a gyülekezet vezetőségében.
Az Ószövetségben a prófétai szolgálat néhány hősre volt korlátozva. A Szent Szellem eljövetele óta ez az elhívás sokkal nagyobb körre terjed ki. Próféták kellenek, hogy legyenek mindenhol. Az ő ajándékuk erőssége nem mindig lesz olyan, mint Őllésé vagy Jeremiásé volt, de az ő prófétai szolgálatuk ugyanolyan valóságos. Minden gyülekezet kell, hogy rendelkezzen prófétával.

Férfiak és nők
A próféta szolgálata nincs korlátozva a férfiakra. Egy nő is lehet próféta.
Sőt az én szolgáimra, mind férfiakra, mind asszonyokra, kitöltöm az én szellememet azokban a napokban és ők prófétálni fognak. ( Csel 2:18).
Mirjám egy prófétanő volt. (4 Móz. 12:6). Azok voltak Filep evangélista lányai is. Neki volt négy hajadon lánya, akik próféták voltak. (Csel 21:8,9 )
Más példák prófétanőkre: Debóra és Anna.
„Ebben az időben Debora, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben. És ő a Deborapálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és [ide] jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.” (Bírák 4:45).
„És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével, És ez mintegy nyolcvannégy esztendős özvegy vala), aki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal. Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, akik Jeruzsálemben a váltságot várták. Luk 2:3638.
Minden, amit a prófétára mondok az ugyanúgy érvényes a prófétanőre (női prófétára) is. 

Igehirdetők
Néhány igehirdető próféta, de nem minden igehirdető próféta. Apostolok, evangélisták és pásztorok mindannyian tudnak igét hirdetni. Azonban mégis van valami különbség, ha egy próféta hirdeti az igét.
Az igehirdetők segítenek másokat, és nem sebesítenek meg, de a próféták mindenkit fel fognak kavarni és mindig felmérgesítenek valakit. Az igehirdető együtt megy egy sokasággal; a próféta azzal szemben. Egy ember felszabadulva, megtüzesedve és betöltekezve Istennel hazafiatlannak tűnik, ha nemzete bűnei ellen szólal fel; barátságtalan, mert az ő nyelve kétélű kard, kiszámíthatatlan, mert az igehirdetés súlya vélemény saját maga ellen. Az igehirdető egy kikiáltó, a próféta egy vadászkutya. (L RavenhillMiért késik az ébredés).
Istennek mindig megvoltak a megfelelő emberei, akiknek fő érdeke az erkölcsi bukás megakadályozása, a nemzet vagy a gyülekezet szellemi gyógyulása volt. Őlyen emberek voltak Őllés, Jeremiás, Malakhiás és más hozzájuk hasonlók, akik kritikus időkben tűntek fel a történelemben, hogy igazságot szólva megfeddjék, megdorgálják és bátorítsanak Isten nevében.

Sürgős
A próféták nagyon szükségesek a gyülekezetünk tisztasága szempontjából. A legsürgősebb ma a próféta szolgálatának helyreállítása a gyülekezetben. Isten nem tudja befejezni a munkáját, amíg a prófétai szolgálat helyre nem áll. Isten megígérte, hogy sohasem hagyja magára az ő népét, próféták nélkül, akik az ő szavát mondják.
5 Móz. 18:18ban Isten megígéri az Ő népének, hogy mindig gondoskodni fog számukra egy prófétáról, akik az Ő szavát fogja mondani.
„Támasztani fogok nekik egy prófétát, mint te (Mózes) az ő testvérei közül. Az én szavamat adom a szájába, és ő elmondja nekik mindazt, amit én parancsolok neki.”
Ez az ígéret teljesedett be végső soron Jézusban, de az egy olyan ígéret, amire jogot formálhatunk a mi időnkben is.

Szerző: Ron McKenzie

Fordította: Abonyi Sándor
Lektorálta: Abonyi Sándorné
Jászberény, 20090831

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések