A PRÓFÉTA SZOLGÁLATA 13

 Próféták beállítása a gyülekezetben
Legtöbb gyülekezetben nincs próféta, aki megalapozná a szentséget és az igazságosságot. Nincsenek érett próféták, akik fiatal prófétákat tudnának felnevelni, így Istennek nincs más választása, mint ’a pusztában’ felnevelnie a fiatal prófétákat. Ez a második legjobb lehetőség, ami problémák sokaságát hozza magával, de az egyetlen mód, amíg a prófétai szolgálat teljesen helyre nem lesz állítva a gyülekezetben.
Ez a probléma a pásztorok által kell, hogy megoldódjon. A pásztorokból többlet van, a prófétákból és evangélistákból pedig hiány, ami súlyosan gyengíti a gyülekezetet. A helyes egyensúly érdekében a pásztoroknak kell kezdeményezni a próféták helyreállítását a gyülekezetben. Egy pásztor, akinek nincs próféta a gyülekezetében, szét kell néznie a ’pusztában’ egy felnövekvő prófétáért és keresni, hogy beállítsa őt a gyülekezetben. Abdiás megvédte, táplálta és menedéket adott a prófétáknak, amikor Jezabel megpróbálta elpusztítani őket. (1 Kir 18:3,4). Nagy szükség van ma ’Abdiásokra’ a gyülekezetekben.
Apostolok és próféták egyáltalán nincsenek ma a gyülekezetekben, mert szűk hely van számukra a pásztorcentrikus hagyományos gyülekezetekben. İk félre vannak tolva és gyakran félnek tőlük, mert úgy tűnik ők nagyon erősek, radikálisok és másként gondolkoznak. Sokan nemcsak háttérbe vannak szorítva, de elutasítva is, és végül szinte teljesen feladják, hogy tegyenek valamit a gyülekezettel kapcsolatban. Talán egy utolsó zizzenés és a remény kis szikrája csendesen még pislákol bennük. (Wolfgang Simson – Lakóház, ami megváltoztatja a világot 125.o.).
A próféták helyreállása a gyülekezetekben nem fog megtörténni, ha a pásztor megpróbálja kontrollálni a prófétát. Kihívás a pásztor számára, hogy megmondja a prófétának, "Engedelmeskedni fogok neked, ha te engedelmeskedsz nekem". Kell, hogy megbízzanak egymásban engedelmességet mutatva egymás felé. Ez kockázat a pásztor részéről (és a próféta számára is), de ha bíznak Jézus szeretetében, akkor nagy áldás következik belőle. Egy jó példa erre Barnabás, aki elindult és megkereste Pált, és amikor megtalálta őt magával vitte, hogy együtt szolgáljanak Antiókhiában. (Ap.csel 11:25,26). Barnabás nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, mert Pál egy nagyon kockázatos személy volt, de Barnabás bizalma kihozta Pálból a legjobbat, ami benne volt. Az ő elkötelezettsége Pál felé óriási áldást hozott a gyülekezetnek.
A bizalom bizalmat szül és felelősséget. A pásztor meg fog lepődni a próféták felelősségén, ha megbíznak bennük. A próféták meg fognak lepődni, milyen nyitottá válik egy pásztor, ha egy próféta kész engedelmeskedni neki.

Kellemetlen próféták

„Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. „ (1 Kor 12:2225).
A keresztyének gyakran zavarban vannak Isten őrállóit tekintve, mert ők hevesek, makacsak vagy rossz külsejűek. Az őrállók a test szemei, de ők a fenék is, ami megszabadít a „kakitól”. Ha Isten őrállói nem működnek hatékonyan, akkor teli lesz „kakival” és szennyel a gyülekezet. Amíg az őrállóknak ilyen illetlen feladatuk van, ugyanakkor fontosak a test működése szempontjából, ezért egyenlő figyelmet és tiszteletet érdemelnek.

Bátorító próféták

A különbségtétel gyakorlásában egy pásztor tud segíteni a prófétának, hogy meghallja az Úr hangját. Nekik bátorítani kell a prófétákat, hogy felnövekedjenek a szolgálatukban. Ezt körültekintően kell végezni, mert egy próféta néha negatív és nyers az ő beszédét tekintve, a pásztorok gyakran azt feltételezik, hogy nekik szigorúan kell bánni velük. A pásztorok nem veszik észre, hogy a nyers külső alatt, a legtöbb próféta nagyon érzékeny szellemmel rendelkezik, és könnyen össze tud törni. Nekik nagy bátorításra van szükségük, hogy felnövekedjenek teljesen a szolgálatukban.
A pásztoroknak (vezetőknek) bátorítani kell azokat, akik prófétai ajándékkal rendelkeznek a gyülekezetben, még ha kényelmetlenséggel is jár egy ideig. Végül is lesznek közöttük próféták, akikben meg lehet bízni, hogy Isten szavát szólják.
Miért van nekem szükségem prófétára? Valójában azért, hogy halljam Isten beszédét. Mi a leggyakoribb személyes támadás, amit bárkitől hallok a keresztyén életem során? Azt mondani, hogy "nem hisszük, hogy te hallod Istent!" Miért olyan kínos ez? Mert az a szívet támadja meg, az elhívásomat – ha nekik van igazuk, akkor „én hibáztam el azt” teljesen – lehet, hogy én nem vagyok prófétikus... és ha nem vagyok az, akkor mi vagyok? Néhány pásztor ismeri a prófétikus emberek kríziseinek mélységét és annak eredményeként készek azt mondani "ez nem Istentől volt!", holott őszintén hisszük, hogy olyan üzenetet adtunk át, amiben biztosak vagyunk, hogy az az Úr Szava volt. Valószínűleg nincs a pásztoroknak látásuk a prófétai szolgálat gyötrelmeinek mélységéről, mert ők szabadok attól. (http://www.africaprophecy.co).
Hatásosabb, ha a pásztorok bátorítják a prófétákat, és jobb, ha ők viszik azt véghez. A próféták hatással vannak a hallgatóságra.
Én most felemelem a prófécia tudományát, ami a prófétai hang nagy tisztaságát és az éleslátás minőségét azonos mértékben, bármely korban megőrzi és ellenállhatatlanul beszél minden időben. Azok a férfiak és asszonyok, akik a múlt legnagyobbjaival egyenlő szellemi képességekkel rendelkeznek, most is velünk vannak, és értik a ma problémáit és a legjobb módon fejezik ki azt ezekben az időkben. Az Istent kereső emberek azok, akik felemelik a prófétákat; bármelyikünk próféták felkutatására irányuló kezdeményezése és a kortárs próféták hangjára adott válaszok fordulópontot jelenthetnek a növekedésükben és szolgálatukban. (A Szolga, mint Vezető).
A változás, mint ’puszta’ és néha ’gazdagság’a prófétai látásokban valamilyen időszakokakat jeleznek, fontosak a keresés szintjét és a hallgatóság fogékonyságát tekintve. A változatosság nem a prófétai hangok meglétéra vagy hiányára, vagy a relatív minőségére és az erejére vonatkozik. A próféták attól függően növekednek szellemben, ahogyan az emberek elfogadják az üzenetüket. Ha az ő korai próbálkozásaikat nem veszik figyelembe vagy elutasítják, az ő tálentumaik elsorvadnak. (Author Unknown).
Bármelyik – gyülekezeti környezetben átadott prófétai kijelentés a kapcsolatról tanúskodik. Senki sem képes átlátni egy kapcsolati szituációt távolról, ezért az a személy, aki üzenetet ad át, feltehetően folyamatosan kiértékelve kell, hogy legyen és szükséges, hogy építse a kapcsolatait a gyülekezeten belül. Ha a gyülekezet elutasít egy üzenetet egy gyülekezeti tagtól, az elutasítás többet mond a kapcsolat helyzetéről, mint a kijelentés igazságtartalmáról. Más szavakkal – azok a kapcsolatok, amelyeket emberekkel építesz, gyakran előre meghatározzák, hogy ők el fogják fogadni az Úr szavát tőled. (http://www.africaprophecy.co.za/2prophets.htm).

Fejlődésben lévő fiatal próféták

Egy pásztor számára egy fiatal próféta feltűnése egy ’kellemetlen körülmény’. Amikor először elkezdődik a szolgálatuk, a próféták negatívnak és túl kritikusaknak látszanak. Tekintettel arra, hogy ők emberek, gyakran követnek el hibákat. A baj az, hogy az ő türelmetlenségük és elfásultságuk fel tudja bosszantani a pásztort. Ez arra indítja a pásztort, hogy ’túllépjen a prófétán”, félretegye őt, amint az első hibát elköveti. A fiatal próféta gyakran úgy összetörik, hogy nem mer többé prófétálni. A pásztor megkönnyebbül, mert ami feltűnt, mint egy probléma, az ’le van rendezve’ (ki van iktatva). Amit viszont nem valósít meg, hogy „kifacsarjon” (kihasználjon) egy olyan szolgálatot, amire a gyülekezetének valójában szüksége van. Tekintettel arra, hogy ez olyan gyakran megtörténik, ezért van hiány prófétákból a gyülekezetekben.
Ugyanakkor a fiatal prófétáknak türelmeseknek kell lenniük, és megengedni Istennek, hogy felépítse az ő szolgálatukat. Ez időt igényel. Dániel fiatalember volt, amikor megérkezett Babilonba. Középkorú volt, amikor az első látását kapta, és egészen öreg, amikor a legnagyobb látását megkapta. Jeremiás csendben volt a prófétálást illetően , amikor öregember volt. Egy fiatal próféta csak egy részleges látással fog rendelkezni. Lesz idő, amikor az Úr szavát szólja, de rossz szellemben. Isten megengedi neki, hogy elkövessen hibákat, hogy eljusson az érettségre. Ő nem ragadhat meg egy szolgálatot, hanem várni kell Istenre, hogy felemelje őt, a kellő időben. Azok, akik megalázzák magukat, fel lesznek emelve.
Fiatal próféták valójában nem tudnak feltűnni egy olyan gyülekezetben, amit egy pásztor egyedül vezet. (Ugyan ez a helyzet vonatkozik az evangélistákra). Pásztorok képtelenek arra, hogy hatékonyan tanítványozzanak induló prófétákat. Egy fiatal próféta vagy kihívást jelent a pásztor számára és ellenszenvessé válik vagy elnyomja őt a pásztor és háttérbe húzódik. Egy fiatal próféta a legjobban ott tud felnőni, ahol a gyülekezetben a pásztorok és próféták engedelmességben vannak egymással. Vonzódni fog egy érett prófétához és meg fogja tanulni tőle, hogyan munkálkodjon a prófétálásban. Meg fogja tanulni azt is, hogyan működjön együtt a pásztorral.
Amikor korrekcióra van szüksége, rendszerint valami jobbat kap a prófétától. Egy fiatal prófétának sűrűn szüksége van kiigazításra, és néha nagyon erősen ki kell igazítani. Ezt legjobb, ha egy érett próféta teszi, akit ő elfogad. Amikor nyersen bánik vele egy érett próféta, akkor vagy csüggedtté válik, ami gyakran megtörténik, vagy igényelni és értékelni fogja a pásztor vigasztalását és bátorítását. A fiatal próféta egy egészséges kapcsolatban fog fejlődni mind a pásztorral, mind az idősebb prófétával. Ha ő növekedni tud ezekben a kapcsolatokban, kevésbé valószínű, hogy keserűségbe és elszigetelődésbe esik.

Próféták üldözése

 A próféták néha az Újszövetségi korban is megtapasztalják az üldözést és a szenvedést, hasonlóan az Ószövetségi prófétákhoz. Ez megtörténik, amikor az üzenetüket nem fogadják el, vagy amikor a gyülekezet nem helyesen működik. Gyakran ma is ez a helyzet. A legtöbb próféta a peremre szorult, mert nincs számukra hely a gyülekezet középpontjában.
A prófétikus embereknek szintén vannak nehézségeik, amit néha a vezetőség idéz elő, mint a mi esetünkben is volt, mert mi, mint gyülekezet nem tudtuk hogyan tápláljuk és kezeljük a prófétai szolgálatot. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban 130.o.).
Sok vezető annyira sérült és fáradt azoknak a szolgálatától, akik vélhetően őrállók vagy próféták, hogy nem akarnak kezdeni ma semmit ezzel a szolgálattal. Hasonlóképpen olyan sok őrálló sérült meg pásztorok miatt, hogy így elvesztették a bizalmukat a gyülekezet vezetésével szemben. Rendszerint sok győzelem van mindkét oldalon, de azok, akik az igazságban vannak, le fogják győzni a korlátokat. Nincs választásunk, ha egységben fogunk járni az Úrral és megfelelő időzítésben leszünk, úgy élünk, ahogy az szükséges. (Rick Joyner – Egy őrálló szolgálata).
Egy mai professzionális pásztor valóban lehetne pásztora a nyájnak, de ő először is, és legfőképpen egy vallásos szervezet vezetője. Vagy a szervezete tulajdonosai fizetik vagy annak a munkának a tulajdonosa/működtetője, amit ő hozott létre. A prófétáknak és apostoloknak nem lenne szabad olyan sokszor szellemi konfliktusba kerülniük pásztorokkal, miként ők teszik azt gyülekezetvezetőkkel. (még ha mindazon szerepek egyazon emberben meg is jelennek). Ezt fontos megkülönböztetni. (Chuck McLean).
Mégis mindamellett, amikor a gyülekezet helyesen működik, a próféta békességben lesz a gyülekezettel és a gyülekezet más szolgálataival egyaránt. A prófétákkal való bánásmód egy tesztje egy gyülekezet érettségének. Amikor a gyülekezet elmozdul a hitehagyás irányába, a próféták radikálisabbá és drámaibbá válnak. Egy érett gyülekezetben a próféták integrált része kell, hogy legyenek a vezetőségnek.
Az Újszövetségben a prófétai tevékenység a közösség építésével kapcsolatos, inkább, mint ellene állni a közösségnek. (David Hill).
A prófécia és a próféta hivatala, azonban gyakran nem fejlődött teljesen ki, de az Úr tervének középpontjában vannak. A próféciákban és az Ő prófétái által; Ő figyelmeztette, dorgálta, megáldotta és gyógyította, tanította, megjövendölt dolgokat, bűnbánatra hívta Őzraelt; leigázott királyokat; kijelentéseket adtak doktrínákhoz; megbüntetett és kiszabadított. Minden könyv Ézsaiástól Malakhiásig próféták által volt megírva vagy róluk szóltak.
Isten nem tette félre a prófétákat és a próféciákat, amikor Jézus eljött és megszületett a gyülekezet. Őnkább kiterjesztette annak működését és erejét a kereszt és a feltámadás igazsága alapján. Így a próféta többé nem egy magányos őrálló, akit gyakran a saját népe ölt meg, hanem a gyülekezet integrált része, akit a Szent Szellem vezetése alapján, megtanít megvédeni és szeretni. (John and Paula Sanford
– Őllés feladata).

A próféta felmagasztalása

Ellenkező a probléma, ha a próféták más szolgálatok fölé vannak felemelve. Veszélyes, ha egy próféta leuralja a gyülekezetet.
Amikor egy próféta elfogadott, és istenített az ő üzenete, vége van! A próféta mindaddig hasznos csak, amíg őt megkövezik, mint közbotrányokozót, aki megtérésre hív minket, megzavarva a kényelmes szokásainkat, összetörve a tisztelt bálványainkat, összezúzva a szent szokásokat. (AG Gardiner).
Vannak próféták és tanítók, akik többre becsülik az Istentől való üzenetet, mint Istent, aki az üzenetet szólja, amelyek jellemző módon Tőle származnak. Emberek keresik ezeket az üzeneteket, és tanításokat. Többnyire azt kapják, amit akarnak. Mielőtt megemésztenék az egyik üzenetet már egy másikra vágynak. İk „dolgokat” keresnek üzenetek, próféciák, tanítások, látások, álmok – de nem keresik az Urat magát. (Chip Brogden, www.watchman.net)
A legtöbb prófétikus embernek nincs vezetői ajándéka, ami lényeges egy gyülekezet számára, hogy egészséges, kiegyensúlyozott legyen és biztos környezetben éljen. Egy gyülekezet, amit csak próféták vezetnek nem egy biztos környezet Isten emberei számára. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban 57.o.).
A próféták nem vezető férfiak voltak. Nekik nem volt felelősségük a Templomot, a dicsőítést, vallásos gyakorlatokat illetően. Nem volt politikai hatalmuk, nem követtek pártokat, szervezeteket, nem volt papi vagy pásztori feladatuk. İk nem voltak része a nemzet hétköznapi életének, sem uralkodók nem voltak. Egyszerűen az élő Istent szolgálták, akiknek feladatuk volt kijelenteni, hogy mit mond a népnek. (Clifford Hill – Prófécia, múlt és jelen 60).
Egy generációt felszabadító evangélium a következő számára törvénnyé válik. (Őan Breward).
Ha minden próféta csak abszolút igazat mond, kit követne a nép? Nem az Urat, hanem a prófétákat. Ennek megelőzéseként, Isten repedt és bolond edényeket használ. Minden embernek kell ellenőrizni a saját szellemét, szívét és elméjét az ige szerint mindenkor, amikor egy próféta beszél hozzá az Úr nevében. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 101.o.).

Nem félistenek

Nekünk nem kellene néhány kiemelkedő prófétára úgy nézni, mint az Ószövetség prófétáira. A Szent Szellem kiáradása azt jelenti, hogy ez az ajándék szét lett osztva nagyon széles körben.
„És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak”. Ap.csel 2:17,18.
ÚjZélandon van néhány férfi és női prófétai hang. Az emberek keresztül kasul az országban erre a néhányra néznek, ami egy igazságtalan nyomás alá helyezi őket. Őmádkoznunk kellene, hogy Isten emeljen fel sok prófétát. Legalább egy próféta legyen minden keresztyén közösségben. Ekkor Isten valóban képes lenne elhozni az ő szavát a nemzetekhez és a gyülekezetekhez és minden embernek meg kellene hallania.

Prófétikus közösség

A legjobb ellenszer a ’félistenekkel’ szemben, ha van prófétikus közösség. Isten kijelentésének teljessége csak egy embercsoport által lesz megkapható, ha együtt keresik őt. A Szent Szellem a kijelentések különböző részeit különböző embereknek szereti adni. A teljes kép gyakran csak akkor áll össze, amikor minden információt megkaptunk.
Isten fel akar emelni prófétikus közösségeket. Magányos próféták a mi komplex világunkban nem alkalmasak Isten hangjának meghallására. (Tom MarshallA próféták eljövetele).
A Sámuel idejében prófétaiskolákat hoztak létre, ebből adódóan a prófétálás tiszteletet parancsoló volt és a sikeres próféták ellátásban részesültek; ezért látjuk, hogy a ’bentlakásos intézményeikben’ reményteljes fiatalemberek voltak felnevelve odaszánásban és állandó felügyelet alatt, ahol a próféták Istentől adtak nekik iránymutatásokat; szigorú fegyelem alatt voltak és, mint a prófétálásban jelölteket vagy gyakorlati időt töltőket ’prófétafiaknak’ hívták; ima gyakorlatuk és különösen a társalgásuk, prófétainak vannak nevezve; az elöljárójukat vagy tanítójukat az atyjuknak hívják. (1 Sám 10:12). Ezekből Isten rendszerint kiválasztott prófétákat, akiket Ő küldött. Isten legnagyobb kegyeinek egyike Őzrael számára, hogy felemelt néhányat a fiai közül prófétának. (Matthew Henry).
„És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és nazirokat ifjaitok közül. Nem így vané vajjon, Izráel fiai? ezt mondja az Úr.” Amos 2:11

Bátorítás a gyülekezetben

A személyes próféciának nagyobbrészt nem csak bátorításnak kellene lennie. A legtöbb keresztyénből hiányzik az önmagukban és a képességeikben való bízás, ezért bátorításra van szükségük. A prófétai ajándék a megerősítésre, bátorításra és vigasztalásra van (1 Kor 14:3), így az éppen az, amire a legtöbb keresztyénnek szüksége van.
Ha egy keresztyén rossz úton jár, valószínűtlen, hogy a prófécia ajándéka által visszaforduljanak. Egy figyelmeztetést valószínűbb, hogy egy baráttól vagy egy vezetőtől kapunk, akiben megbízunk. (Gal 6:1). Dávid elfogadta a helyreigazítást Nátántól, mert Nátán az ő barátja volt. (2 Sám 12).
A személyes prófécia gyakran egészen homályos lehet. Azonban a keresztyének nem élhetik az ő életüket a részleteket tekintve a próféciának való engedelmességben, ezért nem probléma, ha az üzenetek homályosak. A Szent Szellem vezetésének való engedelmességben kell járnunk és csak megerősítést, világosságot vagy bátorítást szükséges kapnunk a prófétai ajándéktól. Ezért a prófétai üzenet nem kell, hogy teljesen pontos legyen.
A legtöbb személyes prófécia egy általános üzenet tartalmaz.
                Isten kedvel téged.
                Folytasd tovább, amit csinálsz.

Isten millióféle módot tud ezeknek elmondására, de mindegyik tökéletes annak a személynek, aki kapja. Fontos dolog, hogy a prófétai szó együtt járjon a Szent Szellem mozgása által a hallgató szívében, úgyhogy a bátorítás mélyre ás az ő lelkében és megváltoztatja az ő viselkedését az élettel kapcsolatban.
Néhány ember teli van bátorítással. Sok ilyenre van szükség közöttünk. Egy ember pásztori elhívással tele kell, hogy legyen bátorítással, így nekik folyamatosan benne kell lenni a prófétálás ajándékában. Az irónia az, hogy rendszerint a prófétálás ajándékának kenete a pásztori elhívásnak egy jele kellene, hogy legyen és nem a prófétai elhívásé.
Probléma akkor keletkezik, amikor egy személy, aki tele van a prófétálás ajándékával és gyakorlott a személyek felé való prófétálásban, kilép szerepéből és elkezd prófétálni a gyülekezetnek. Ha a gyülekezet növekszik a Szent Szellem engedelmességében, ott olyan nagy zsongás lesz, ahol nincs szükség sok bátorításra. Ha a gyülekezet letéved az ösvényről, korrekcióra van szüksége. Egy példa erre a hét levél a gyülekezeteknek a Jelenések könyve 2,3ban.
A probléma, hogy a legtöbb próféciát a gyülekezet a pásztoron keresztül kapja, aki képzett abban, hogy bátorítson embereket személye próféciákon keresztül. (Figyelmen kívül hagyom azokat az embereket, akik elestek és kikerültek a gyülekezetvezetésből, mert az ő szavukat rendszerint nem hallani). Ezek a pásztor emberek átveszik ugyanazt a módszert, normát és bátorítást hirdetnek a gyülekezetnek és erőlködnek, hogy valami helyreigazító üzenetet mondjanak.
A másik probléma a határozatlanság. Ez szintén egy átmenet a személyes próféciáktól, ahol a spontaneitás normális. Sehol nem mondja azt az Írás, hogy egy spontán prófécia magasabb rendű lenne, mint az, ami hosszabb időn keresztül kiérlelésre és megszerkesztésre kerül, hogy élesebb legyen az üzenet átadása.
Sok gyülekezetnek szóló prófécia sokkal világosabb lenne, ha azok át lennének nézve és megszerkesztve a próféta vagy más prófétikus emberek által. Sok próféciát hallottam, ami pontos volt az első néhány mondatát tekintve, de azután a beszélő a vége felé beleveszett a ’ködbe’. A beszélőnek az első néhány mondatnál valószínűleg volt egy „szerkesztő tolla”, amit a későbbiek folyamán letett.

A próféciák kezelése

Minden gyülekezet ki kell, hogy alakítson egy rendet az összejöveteleken a próféciák kezelésére. „Fejlődés a prófétai ajándékodban” című könyv körvonalaz néhány jó alapelvet a próféciák kezelését illetően. Két alapelv van, ami a következő:
1             A spontán próféciák bátorítóak és építőek
2             A helyreigazító vagy iránymutató próféciákat először a véneknek kell leellenőrizni.


Anyagi támogatás

A prófétának Istenhez való hűsége elsőbbséget kell, hogy élvezzen a gyülekezethez való hűsége felett. Miközben megfelelő mértékben kell, hogy be legyen vonva dolgokba, hogy tudja mi történik, eléggé elkülönültnek kell lennie, hogy objektív tudjon maradni. Ez azt jelenti, hogy a próféta nem kell, hogy a gyülekezet fizetett szolgálója legyen. Érdekes, hogy Pál azt mondja, hogy a pénzbeli ajándékot csak azoknak a véneknek kell adni, akik keményen munkálkodnak a tanítás és az igehirdetés szolgálatában. (1 Tim 5:17). Csak a pásztor, a tanító és az evangélista kellene, hogy pénzbeli támogatást kapjon. A próféták ebbe nem érthetők bele, mert a próféta nem teljes idejű szolgáló. İk tudnak részidőben dolgozni, saját magukat támogatva. Egy példa erre Ámos, aki marhapásztorként biztosította a megélhetését. Ha egy próféta pénzügyileg független, akkor nincs kísértése a kompromisszumra.

Prófétikus üzenet

A próféta elsődleges üzenete a maga személye, az Isteni jellem. A legtöbb probléma a gyülekezetben és a világban egy helytelen és kiegyensúlyozatlan látásból származik Istennel kapcsolatosan. A próféták következetesen beszélni fognak az Ő szeretetéről, az Ő kegyelméről, az Ő igazságosságáról, a szentségről, a szuverenitásról és az ítéletről.
A próféciák mindig egy hitbeli reagálásra hívnak. Isten sohasem ad lehetőségeket, Ő utasításokat ad. (Tom MarshallPróféták eljövetele).
Szükségünk van prófétikus látásra a gyülekezetről, ahogyan Isten látja azt. (John Brook.).
A második része a prófétai üzenetnek Isten terve a történelem számára. A próféták leírják, mit Isten cselekedni fog a világban. İk egy hosszú távú tervet adnak, és kijelentik a bekövetkezendő eseményeket, megmagyarázva hogyan illeszkednek azok bele a hosszú távú tervbe. (Ézs 40:1517).
Gazdaság, politika, igazságszolgáltatás, művelődésügy, sport versenyek, színjátszás, festészet és irodalom, újságok, TV; mindezek a területek, és sok más kell, hogy helyreállítva legyen. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 38.o.).
Az igazi próféták a hitehagyás idején jelennek meg. A minőség prófétái akkor mozdulnak meg, amikor az emberek lemondanak a Szentírásban egyszer és mindenkorra lefektetett igazságról. A próféta értelme a leginkább kifinomul és a legrendkívűlibb kijelentésekre a hitehagyás idején képes. Jeremiás a Babiloniakkal való konfrontáció előtt és arra felkészítve született. Feltűnik egy ember, aki arra van felkészítve, hogy őrködjön és sírjon. Már felkészül arra, hogy viselje a terheket. Egy ember, akinek nem kell parancsba adni, hogy megtalálható legyen a hitehagyás idején. Egy ilyen ember készült fel arra, hogy lásson, lássa a valóságot. Ő látja Isten közelgő beavatkozását. Az ő terhe valami nagyon valóságos, valóban kitapintható. Tényeket mond el, reálisan beszél, minőségi dolgokat mond. (Lars Widerberg – A nemkívánt szükség – A teher).
A cél Isten Királysága. A próféták a Királyság megszállottjai legyenek. Az ő vágyuk az kell, hogy legyen, hogy lássák Isten Királyságát valósággá válni. Miről prófétáltak a próféták? Tartalmát tekintve, ők a Királyról és a Királyságról prófétáltak. (T. AustinSparks – Prófétai szolgálat).
Ő egy jel az egész gyülekezet számára, hangsúlyozva a Királyság látását. Látás és világos éleslátás a szemlélődés gyümölcsei, amik az élethez szükségesek. A szívében az elmélkedő olyan valaki, aki világosan lát, aki Isten szemével tiszta fény lát, ami világít az üres emberi szellemben. Egy világos látás, ami lehetővé teszi az igazán szellemi ember számára, hogy belásson az események felszíne alá, hogy keresztül lásson a képzelgéseken és a múló dolgokon, meglátva a realitást. Következésképpen az elmélkedő ember nagyobb fenyegetés az igazságtalanságra nézve, mint a szociális aktivista, aki részszükségeket lát. A szemlélődő látás forradalmi látás és az egy látásmódnak az eredménye, ami a szellemi atya gyümölcse. (K Leech –Teológia és látás).
A prófétai szolgálat elhozza az Isteni látásmódot, felszabadítja a látást és az elhívást. A prófétának van látása a királyságról, ami késztetni fogja a gyülekezetet az egyetemesség – a Szellem gyakorlati egysége felé. (Graham Cooke – Fejlődés a prófétai ajándékodban 194.o.).
A próféták az Isteni normákat támogatják, az erkölcsi igényeik kinyilvánítása által. Az Isteni normákat a Szentírás, különösen a bibliai törvények tartalmazzák. A nemzetekre vonatkozó normákat a bibliai törvények határozzák meg. A próféták meg fogják változtatni a nemzeteket az Isteni kijelentések normáját használva. Az igazi prófétai hang mindig Isten törvényének a hangja, egyszer és mindenkorra meghatározva Mózes által. Jeremiás felismeri az Ő igazságát, mert az ő tapasztalata mózesi tapasztalat Isten előtt állva. (J.A Motyer NBD).
Meglepő, hogy a legtöbb imádkozó ember a Szentírásban gyakran olyan valaki, aki leginkább kapcsolatban van a bűnnel és az ítélettel. Ez igaz a zsoltáríróra, Jézusra és Jánosra is a Jelenések könyvében. Gyakran ezt a keménységet nehéznek találjuk, de az látszik, hogy azok, akik közvetlenül érzik Isten szeretetét és szánakozását, úgy találják, hogy ők megosszák tevékeny felháborodásukat, a bűnöket tekintve. A szeretet és az igazságszolgáltatás, az ítélet és a megbocsátás Isten jellemének két nézőpontja. A kegyelem megkívánja az igazságszolgáltatást és az igazságszogláltatás a kegyelmet. Az igazságszolgáltatás ki van egészítve a kegyelemmel és a kegyelem az igazságszolgáltatással. Ezek keresztezik egymást, és ez mutatja, hogyan tudnak egységben munkálkodni. (John Goldings).
Az ítélet és megtérés együtt járnak. Amikor az ítélet szava jön, az a kegyelem szava azok számára, akik elfogadják azt. Amikor a megtérés szava jön, az az ítélet szava azok számára, akik elfogadják azt. (Bruce Yocum – Isten ítélete ma).
A próféta lényegesnek és megvátozhatatlannak tartja azokat a dolgokat, amiket a világ lényegtelennek és viszonylagosnak tart, amiket azzal szemben a világ lényegesnek és megváltoztathatatlannak gondol. A próféta a világot ’a feje tetejére állítja’ és kifordítja magából. Ő azt mondja, "Amit ünnepeltek az önámítás, és amit figyelmen kívül hagytok az örökérvényű és fontos." Ő nemcsak mondja azt, hanem meg is valósítja.
(T. AustinSparks – Mi a prófétai ultimátum?).

Megjegyzések

  1. A PRÓFÉTA SZOLGÁLATA 1 -13 ezek idézetek könyvekből vagy egy könyv? Ibolya

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, nagyon építő volt, az írások. (1-től 13-ig.) Isten áldjon benneteket szeretettel.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések