A PRÓFÉTA SZOLGÁLATA 3

 A próféta jelleme
Egy próféta Isten szószólója a földön. Isten szavát lehetetlen a nélkül szólni, hogy néhány Isteni jellem meg ne nyilvánulna. Az Isteni jellem lényeges. Isten nagyobb mértékben érdekelt a hírvivő személyét, mint az üzenetet érintően. Láthatod, hogy a szolgáló fontosabb, mint a szolgálat! Ha a hírnökkel baj van, akkor hibás lesz az üzenet is. Ha a szolgáló hamis, hamis lesz az üzenet is. És látod, hogy a munka Úrra a fontosabb, mint az Úr munkája? Gondolkozz el ezen! (Chip Brogden – Levél egy problémás prófétához). Isten inkább abban érdekelt, hogy megtestesítsük az üzenetet, mint hogy mi megőrizzük a hírnevünket. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban 88.o.). Végső soron nincs ember, aki nagy látást hordoz, és egy gyenge minőségű életvitelt visz. (TC Gordon).
Néhány kulcsfontosságú jó tulajdonság, amiknek meg kell lenni egy a prófétában, azok a következők:

A Szellem ereje
A prófétáknak telve kell lenni a Szent Szellem erejével. Szent Szellem ereje nélkül egy próféta nem tud működni és csak egy csacsogó hang lesz. A Szentírásból világos, hogy a prófétáknak Isten szellemében kell járniuk.
„…bizonyságot teszel ellenük szellemeddel, a prófétáid által”… (Neh 9:30).
„Bárcsak az Úr minden népe próféta volna, és az Úr adná az Ő szellemét beléjük..”
(4 Móz 11:29).
„Kitöltök az én Szellememből minden emberre és prófétálni fognak a te fiaid és lányaid.” (Csel 2:17).
„És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Szellemmel, és prófétál..” (Luk 1:67).
A keresztyén próféta, mint minden keresztyén, nem rendelkezik saját erővel. Mindaz, amit neki el kell végezni, a Szent Szellem ereje által kell elvégeznie. Ha túllép azon, elfelejtkezik erről, hibázni fog. Az Ószövetségi próféták fegyelmezett, bölcs és szellemi látással rendelkező emberek voltak, nem vad rajongók. (John and Paula Sanford – Őllés feladata).
A mai próféták az Úr Jézus Krisztus az Ő Szent Szelleme által lesznek felkészítve. A felkészítésük sokkal inkább az életben történik, mint az osztályteremben. Következésképpen, amikor mi prófétaiskoláról beszélünk, mi csak olyanfajta felkészítő csoportra gondolunk, ami felkészítheti a gyülekezetet, mint egy egészet, hogy megértse és táplálja a közöttük lévő bimbózó prófétákat. A Szent Szellem egy mestertanár, aki felemeli az Ő prófétáit. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 60.o.).
A próféta kell, hogy mindenkor óvatos legyen a Szent Szellemben való járásban. Kell, hogy folyamatosan imádkozzon. Ez gyakran csendes imát jelent nyelveken. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 94.o.). Ézsaiás úgy utalt a prófétákra, mint Őzrael szemeire. (Ézs. 29:10). A Szent Szellem által a próféta meg tud „látni” dolgokat, amiket általában mások nem látnak. (Jack Deere – Meglepőde Isten hangjától).

Teljes engedelmesség
Egy prófétának mindig teljes engedelmességgel kell lenni Isten felé. A prófétai szolgálat megkövetel egy magas elvárást a szentséget tekintve más szolgálatokhoz viszonyítva. 1 Kir. 13 beszél a fiatal prófétáról, aki jól indult, de katasztrofálisan végezte, mert megbukott az Isten szavának való engedelmességben. Minden prófétának gyakran el kell olvasnia ezt az igeszakaszt. „Hanem visszatértél, és kenyeret ettél és vizet ittál azon a helyen, amely felől azt mondotta vala néked: Ne egyél [ott] kenyeret, vizet se igyál: Nem temettetik a te tested a te atyáid sírjába. És miután evett kenyeret és ivott, megnyergelék a szamarat a prófétának, akit visszahozott vala. És mikor elment, egy oroszlán találá őt az úton, amely megölé őt; és az ő teste az úton fekszik vala, és mind a szamár, mind az oroszlán a holttest mellett állanak vala. És ímé az arra menő emberek láták az úton heverő testet, és az oroszlánt a holttest mellett állani; és elmenvén, elbeszélék a városban, amelyben a vén próféta lakott. 1 Kir. 13:2225. Bálám nem gyakorolta, amit hirdetett, de engedelmes volt Isten felé. De mondhatok én most bármit? Nekem csak azt kell mondani, amit az Úr a számba adott. (4 Móz. 22:38).
Elizeus az ő farmer életének feladása által vált prófétává és azután együtt járt Őlléssel. Megtanulta az engedelmességet. „És elmenvén ő tőle, vőn azután egy pár ökröt, és levágá azt, és az ekéhez való szerszámokból [tüzet rakván], megfőzé azok húsát, és a népnek adá, és evének; és felkelvén, elméne Őllés után, és szolgála néki. 1 Kir 19:21.
Jézusnak egy radikális üldözésben volt része, hogy el tudja venni az Úr tiszta üzenetét. Az érett próféták szerelmesek Jézusba és engedelmesek Neki, és így készségesek meglátni hogyan tér vissza az üzenetet az Ő kezébe, annak megkapása után (az Őge nem tér vissza üresen). Nem fognak azzal foglalkozni, hogy figyelembe veszike azt vagy egyszerűen csak kiöntötték azt azon az alapon (felhasználás nélkül), mint egy áldozatot az Úrnak. Az üzenetek kapása és átadása egy engedelmes szívből több életet és áldást ad, mint azok, akik öntelten beszélnek. (Steve Shultz The Elijah List).
Ne ess kétségbe a szemmel is látható alkalmatlanság miatt. Senki sem fog bezárni téged, mert Isten üzenetét rosszul hangsúlyoztad. Mindezek ellenére, az Úr szava kell, hogy jöjjön hozzád; nem a te kedvedért egyedül, hanem azok számára, akikhez el vagy küldve. Egy dolog, amit Isten igényel tőled a teljes szentség az ő akaratához és szolgálatkészség, hogy mindenhová elmenj, ahová Ő el akar küldeni téged.(F.B Meyer – Jeremiás 12.o.).
Egy halott ember veszélyes. İt nem lehet megijeszteni, megfélemlíteni. (Filipp. 1:20) (Arthur Blessit).
Nem a ruhájuk, a szokásaik vagy életvitelük volt az, ami azonosította őket, mint prófétákat, hanem az ő állhatatos szolgálatuk a jellem szentségével támogatva. (Őverna Tompkins – Előrehaladás a prófétálásban 15.o.).

Istennel békében lenni
A prófétai embernek békében kell lenni Istennel. Nekik mindig meg kell beszélni az ő kapcsolatukat Istennel és nem egy szituációra reagálni. Előfordul, hogy a próféta rossz dolgot követ el. A megoldás az, hogy meg kell bánni és visszatérni az Úrhoz. Egy próféta nagyon szoros kapcsolatban kell, hogy legyen az Úrral. Isten védelmet ígért Jeremiásnak, amíg bűnbánó magatartást tanúsított.
"Azért ezt mondja az Úr: Ha megtérsz, én is visszatérítelek téged, előttem állasz; és ha elválasztod a jót a hitványtól, olyanná leszel, mint az én szájam. İk térjenek meg te hozzád, de te ne térj ő hozzájok! És e nép ellen erős ércbástyává teszlek téged, és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr! Jer 15:1920.
Ha nem Isten békéjében és nyugalmában mozgunk, találkozni fogunk a szituációra adott saját válaszunkkal. A reagálás a nyugalom helyett egy átok a próféta számára. (Graham Cooke – Fejlődés a prófétai ajándékodban 80.o.). Jeremiás minden szenvedése ellenére mindig kész volt a szemeit felemelni és előre tekinteni: néha panaszkodva, gyakran kétségbeesve, de mindig kész elismerni, hogy a segítség egyedül Istentől jön (Milton Smith).
Az ő élete szüntelen sajnálkozás volt, ez az elszigeteltség és félreértettség volt az, ami a prófétát az emberektől mindig Isten felé fordította. Leleplezve az ő bajait, utalva az ő összekuszálódott tanácstalanságára, buzgó szemrehányásokkal kísérletezett vagy ujjongó magabiztossággal. Más emberekkel ellentétben belekényszerül egy bensőséges közösségbe Istennel mindaddig, amíg szükséges az ő Istennel való kapcsolata számára. Így eljut oda, hogy megértse az Istennel való kapcsolatot, mint egy személyes kapcsolatot ő és Isten között (Peake Jeremiás).
A prófétai szolgálat egy mély közösséget igényel Istennel. (Őan Breward).
A nyugati gyülekezetek az ilyenfajta megelégedettségnek a teljes hiányával vannak. A jelenlegi kultúránk és a társadalmunk egy országot állandó elégedetlenségre bátorít. Ez hajtja a lakosságot, hogy törtessen és érjen el mindig többet és többet. Képzettek vagyunk az elégedetlenségben. Állandóan rohanunk, a család, hirdetések, média és más utak, amelyek azt mondják, hogy mi hiányban szenvedünk, hogy elérjük ennek a világnak a teljességét. Ha átengeded magad ennek, ez a nyomás nagy ambíciókat és önző, versenyzésre késztető célokat hoz elő. (John Bevere – Ezt mondta az Úr 71.o.).

Hosszútűrés
A várakozás egy fontos szempont a prófétai szolgálatban. Sok idő telik el Istenre való várakozással. Sőt még több idő fog eltelni, hogy az Ő szava beteljesedjen. Azok, akik nagyon türelmetlenek, nagyon frusztrálttá válnak, ezért lényeges a türelem. Az egy Isten felé és az Ő akarata felé való elkötelezettségből táplálkozik. Világosan beszél róla, hogy egy kijelentés megkapása és átadása és a beteljesülés között sok idő telhet el. „És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.” Dán 12:9.
Minden látás és annak beteljesedése között egy küzdelmes út van. Ezért ha úgy látszik is, hogy az egész pokol elszabadult és semmi sem megy jól, örülj és dicsérd Istent a szenvedéseid közben. A megpróbáltatás minden másnál jobban megerősíti a te látásodat. Isten összetört téged azért, hogy a látás beteljesedjen (John Sanford). A probléma egy része a prófétákhoz kapcsolható, mert ők gyakran olyan dolgokat látnak, amit mások nem. És ők rendszerint olyan dolgokat látnak sokkal korábban, mint mielőtt azok megtörténnek. Ez egy kényelmetlen helyzetet eredményezhet. (Tom Hamon – A bölcsesség és kijelentés szelleme).
Amikor Isten nekünk egy különleges látást ad, legkeményebb dolog, hogy dolgozzunk és várjunk. A hitbeli látás legkeményebb próbája a várakozás. Egy biztos jele a keresztyén látásnak az Isteni türelmetlenség, és a szent nyugtalanság. A hitbeli látás több mint valaminek az igazolása. Őgazolni kell mindazt, amit lát, és aligha tud várni arra.
A hitbeli látás összetöri a valóság ellentmondásának súlyát. Az áttörés gyakran éppen az összetörés előtt történik meg, amikor a nyomás a legintenzívebb, és úgy látszik, hogy a hit meginog a próbatétel alatt. Ez a próbatétel az, ami kétségbeesést okoz. A valósággal szembeni ellentmondás óriási súlya összetöri a hitet. Ez nem könnyű. Az egy dolog, hogy légy feltüzesedve egy látás miatt és szállj ki a karosszékből. Az egy másik dolog, hogy légy tüzes egy látás által és menj keresztül tűzön és vízen. (Os Guiness).
Az Istentől való elhívás időzítése előtti szolgálatba állás látszik, hogy egy küzdelem mindazoknak, kik szolgálatra vannak elhívva. A bölcsesség megóv az összetöretéstől és segíti az Úrtól való felkészítési folyamatot, hogy meg tudjuk futni pályánkat. Nem bölcs dolog az Ő szolgálatra való felkészítése és próbái ellen harcolni. (John Bevere Ezt mondta az Úr 123.o.).
Jeremiás úgy tűnik fel, mint egy pesszimista. Volt idő, amikor nagyon mély depresszióban volt, és amikor úgy látszott, hogy hiába dolgozott és az ő ereje a nullára apadt; ilyenkor mindig elhatározta, hogy nem beszél többet az Úr nevében. De Jeremiás félreértette Isten akaratát; ami nem az volt, hogy Isten kiszolgáltatta őt egy szenvedésnek, hanem az, hogy megtartsa őt az ő szenvedései közepette. (Jer 1:19) (Milton Smith).

Tisztesség és becsületesség
Az első dolog, amihez hűnek kell lenni egy prófétának az az igazság. Ha ő rendelkezik valamilyenfajta hitelességgel, igazsággal és tisztességgel annak át kell járnia az ő egész életét.
Illés határozott és megalkuvásmentes volt, amikor az igazság dolgáról volt szó. Sohasem lesz dicsőség a gyülekezetben, amíg ez a szellem helyre nem áll. Ez ellentétben van a kor szellemével: kompromisszum (megalkuvás). Isten határozott és féltékeny az igazság tekintetében, Ő gyűlöli a bűnt, igazságtalanságot és a kompromisszumot. (Art Katz – A próféta szíve).
Ha prófétálsz, akkor szükséges, hogy száműzzél az életedből minden hazugságot – minden füllentést, minden becsapásra vagy félrevezetésre való törekvést, minden féligazságot bármit – mind el kell, hogy távozzanak. Mert ha te nem szabadulsz meg azoktól, ugyanaz a szellem veszi birtokba a te nyelvedet, mint amikor te hazudsz, és meg fogja próbálni befolyás alatt tartani a nyelvedet, amikor prófétálsz. Ha az Úr szavát szóljuk a próféciában nem szabad megengednünk a teremben kevesebbet, mint csakis az igazságot, minden körülmények között. Ha mi az Úr érdekében fogjuk használni a szemünket, nekünk csak az Ő dolgaira kell használni, ha azt várjuk, hogy "teljes világosság legyen"…Jób szövetséget kötött az ő szemével, hogy nem néz olyanra, ami az ő elbukását okozhatja. Ha prófétikus látásokra vágyunk jól tesszük, ha ugyanilyen szövetséget kötünk, hogy a mi szemünk az Úré és mi nem fogjuk azt rossz dologra használni. A testi vágy a prófétai látás elsődleges rombolójának egyike. A testi vágy alapvetően egoista, pontosan ellentéte Isten természetének és pontosan ellentéte a valódi prófétai szolgálat természetének. (Rick Joyner – Az őrálló szolgálata).
A végidők prófétáinak tudomásul kell venni, hogy Isten szava tökéletesen igaz és nem lehet tönkretenni, a gyötrelem hamujából származó tanítások a menny és a föld Ura dicsőségnek egy új korszakát fogják előhozni. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 2,3,4).
Légy megvesztegethetetlen. Tanuld meg alkalmazni Isten szavát saját magadra egy meghatározott helyzetben, amiben találod magad.

Alázatosság
A büszkeség megöli a prófétákat. A hiúság a legnagyobb fenyegetés a próféta szolgálatában. Isten az alázatosságnak egy mély munkáját akarja elvégezni mindenkinek az életében, beszélni akar veled. Az alázatosság lényeges. Pál emlékeztette a gyülekezetet Korinthusban, hogy még a legérettebb próféta is csak rész szerint rendelkezik az ismerettel.
"A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.” 1 Kor 13:810.
A próféták a Bibliában nem ismerik az önteltséget, a büszkeséget és a keserűséget. A biblikus próféták szerették az embereket és elvárták tőlük, hogy saját maguk legyenek; ők kemény szavakat mondtak, de megtört szívvel. Az ő reagálásuk a hitehagyásra nem a felháborodás, hanem a szomorúság volt. Tudták, hogy ők bűnösök voltak; csak bűnös emberből lesz jó próféta (Jim Wallis – Megtérére hívás 147.o.). Senki sem fog diplomát kapni az Úr iskolájának hallgatójaként az ő sértetlen büszkeségével. Valójában soha senki nem válhat hozzáértővé a hallgatás által. Egyszerűen vannak, akik tudják, hogy Isten tud beszélni hozzájuk, és akik azt képviselik, hogy az Ő kegyelme folyamatosan felülbírálja az ő makacs szívüket és elméjüket. Nekünk kérdező kisgyermeknek kell maradnunk az abszolút nulláról indulva, hogy meghalljuk Istent újból, minden nap. (John and Paula Sanford – Őllés feladata).
Amikor a megalázás teljes, akkor készek vagyunk arra, hogy képesítést (diplomát) kapjunk a prófétálásra. (John and Paula Sanford Őllés feladata 62.o.).
Az információ nem ismeret. Az ismeret az éhségen, alázatosságon és a használaton keresztül jön. Isten tartogat ismereteket azok számára, akik szeretik őt. Az engedelmességnek ez a típusa megmutatja a valódi alázatosságot. Az alázatosság nem elnyomó vagy korlátozó, hanem egy megegyezés az igazsággal. Alázatossá tudunk válni, ha le tudjuk tenni programjainkat, vágyainkat, akaratunkat és ugyanakkor lázban égünk, hogy Istennek engedelmeskedjünk. (John Bevere – Ezt mondja az Úr 164.o.).
A legszentebb emberek tele vannak szent félelemmel, szent bűnbánattal, szent alázatossággal és szent szeretettel. Ez azért van így, mert szellemileg leginkább igaz az ember gondolkozására, hogy még finomabbá válik az ember hajlama a bűnre és a bűn teljességre jutására. (Alexander Whyte).
Szerencsére, a hitelesség egy mértéke, amit nem lehet színlelni vagy utánozni, nevezetesen, az igazi szelídség. A szelídség nem olyasmi, amit valaki megtanul az iskolában, hanem olyan valami, amit férfiak és asszonyok Isten keze alatt érhetnek el, a Vele való egységben, aki a szelídség. Más szavakkal az, csak embereknek az Istennel való közelségéből származhat, aki Maga is szelíd és szeretetteljes szívű; nincs más út annak megszerzésére. (Art Katz – Szelídség).
Még egy csapda, amit én általánosságban látok, ami miatt a prófétikus emberek elesnek, az pedig az a vágy, hogy legyenek bámulatot keltőek a szolgálatban, hogy "a nemzet prófétája" legyenek. Ez pontosan ellentétes a prófétálás igazi szellemével. Egy angyal azt mondta Jánosnak "a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság szelleme” (Jel 19:10). A prófécia mindenkinek Jézusról igyekszik bizonyságot tenni és nem a prófétai szolgálóról. (Jack Deere – Meglepődve Isten hangjától).
Évek alatt megfigyeltem, hogy azok közül némelyek, akik a legnagyobb előmenetelt tették a prófétai szolgálatban és ajándékok terén, ők követték el a legkínosabb hibákat. Az ő előmenetelük rendszerint egy nagy hiba után válik igazivá. A közös bennük az volt, hogy ők nem tűrték meg, hogy a hibázásuk megállítsa őket. A hibát elismerve, magukat megalázva, folytatták szolgálatukat, egy cseppet sem bízva magukban, hanem alapvetően bízva még inkább az Úrban. (Rick Joyner – A prófétai szolgálat).
Közülünk néhányan elismerik annak igazságát, amit a módot és stílust illetően mások félreértettek velünk kapcsolatban. Ez azt mondja nekünk, hogy sikeresek vagyunk. Ez megmagyarázza a mások általi elutasítás sok éves fájdalmát és az erőlködését. (Elijah List – Meghalni a dicsőség számára (12/2/01)).
A mi vállunknak alkalmassá kell válni arra, hogy hordozza Krisztus terhét. Egy valódi vágy lesz bennünk Isten felé, hogy találjunk magunknak egy nyugodt rejtekhelyet, elvégezzen egy munkát rajtunk keresztül, és azután ismét elrejtőzzünk. Hogyan tudunk viszonyulni Istenhez kihasználva egy lehetőséget, hogy ki tud minket hozni a sötétség és elfelejtettség homályából, mint olyan munkás, amit Józseffel a börtönben tett? Huh! (Elijah List Meghalni a dicsőség számára (12/2/01)).
Semmi sem tudja gyorsabban lerombolni a prófétai vagy bármi más szolgálatot, mint az önmegvalósítás, saját magunk előléptetése vagy az önvédelem. Ez az, ami miatt az elutasítás kezelésének megtanulása kötelező, ha egy valódi szolgálatban járunk. Az elutasítás egy lehetőség arra, hogy növekedjünk a kegyelemben, és még inkább meghaljunk az ambíciónknak, a büszkeségnek és más motivációknak, amik olyan gyorsan kiszínezik a mi kijelentésünket. (Rick Joyner A prófétai szolgálat).
Az alázatosság az egyetlen út ahhoz, hogy tegyünk valamit. Azt fogjátok mondani, "Én megaláztam magamat!" – és bárki számára a prófétai szolgálat mélységét tekintve, ez igaz! De az még nem a vége az alázatosságnak, hogy Isten beszél hozzád arról – Ő le fogja csupaszítani minden területét a mi büszkeségünknek mielőtt Ő befejezte úgy, hogy az Ő dicsősége látható lesz. Ne légy függő az "igazság"al kapcsolatban – ha mi cselekszünk, Isten meg fog áldani minket egy további utazással a Hórebhegy körül. Az egy forró, rendkívül kellemetlen és nagyon száraz sivatag. Akárki, amikor Őllés erejével jön, meg kell fosztania magát attól, hogy nagynak lássa magát. (John and Paula Sanford – Őllés feladata).
Ne reklámozd magad; a "te" kijelentésed, vagy a "te" szolgálatod. Ha Isten ad neked valamit, hogy mondjál, engedd meg neki, hogy Ő gondoskodjon annak reklámozásáról. (Chip Brogden – Levél egy bizonytalankodó prófétához).

Könyörületesség (szánalom)
Az Ószövetségi próféták gyakran nyers, megalkuvást nem tűrő embereknek vannak lefestve. Ez nem igaz: ők megalkuvást nem tűrő emberek voltak, de sohasem voltak nyersek. İk több könnyet ontottak, mint a papok és királyok, mert az ő szolgáló szívüket a szánalom jellemezte. Isten a szeretet, így az Ő igazságát mindig szeretetben kell elmondani. A próféták legkeményebb üzeneteinek elmondásakor még inkább fontos a szánalommal való beszéd. Jeremiás egy együtt érző próféta volt, aki gyakran sírt a beszéd fölött, amit Isten adott neki, hogy szóljon.
„Az én népem leányának romlása miatt megromlottam, szomorkodom, iszonyat fogott el engem! Nincsené balzsamolaj Gileádban? Nincsené ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya? Bárcsak a fejem vízzé változnék, a szemem pedig könyhullatásnak kútfejévé, hogy éjjelnappal sirathatnám az én népem leányának megöltjeit! Jer 8:219:1.
Jeremiás már ifjú korában próféta volt és 4050 éven át még folytatta. Ő egy intő (dorgáló) próféta volt, elküldve Isten nevében, hogy figyelmeztesse népét a bűneire és Isten ítéletére, ami rájuk jön. Az ő beszédstílusa egyszerűbb, nyersebb és kevésbé udvarias, mint Ézsaiásé. A korrektség a legjobb a bűnösökkel kapcsolatban, hogy megtérésre vigyük őket. Ő egy síró próféta volt. Ő mindig szomorú szemlélője volt népe bűnének és a lesújtó ítéletnek, ami rájuk jön. Ő egy szenvedő próféta volt. İt a saját népe üldözte. A zsidóknak a káldeusok (Babilon) által történő elpusztítása előtt élt és hirdette az Őgét, amikor a helyzet teljesen hasonló volt, mint mielőtt a rómaiak lerombolták őket, amikor megölték az Úr Jézust, és szembeszálltak mindenkivel, mert a harag úrrá lett rajtuk. (Matthew Henry).
Jeremiás egy „síró prófétaként” volt híres. De miért volt ő „síró próféta"? Mert az ő népe szívéhez szóló próféta volt. Mert ő azonosult az ő népével és látta annak szörnyű bűneit és Isten félelmetes ítéletét. Szerette az ő népét. Így ő könnyezett, mert látta, hogy mi fog történni velük, ha meg nem térnek. A síró Jeremiás nem a saját szenvedései miatt sírt. Amikor börtönben volt nem látjuk azt, hogy sírt volna a saját állapota miatt. Amikor megverték és bedobták a víztározóba, nem látjuk sírni a saját problémája miatt. (Dr Bill Hamon – Próféták bukása és alapelvek 70.o.)
Mély szánalom működik valóban a próféták szolgálatán keresztül, ami felfedi Isten megértését, mint kegyelemmel teljest, együtt érzőt és túláradót a jóság szeretetétől. (Clifford Hill).
Az Isten szívéből való sírás egy emberből, könnytől maszatos arccal, és torkából zokogással jön elő. Ő megérezte azt, amit néhányan szintén megéreztek, Isten szívének összetörtségét Őzraelért, Isten szeretett népéért. Az azonban a szenvedés mély vizei voltak, amit ő megértett és méltányolt egy kevés, Isten sebzett szeretetéből. (Milton SmithHóseás).
William Penn mondta: Senki sem érti meg a szívet, de ami a szívből jön, az behatol a lelkiismeretbe. Ami elméből jön, az az emberek elméjét éri el. Ami a szívből jön, az eléri az emberek szívét. (P Morrow Hóseás).
A próféták mennyei mandátummal azért vannak elküldve, hogy megvédjék a népet. A próféta azért van elküldve, hogy kiigazítsa az embereket. A helyesen végzett prófétai szolgálat sérti azokat, akik erősek, és akik nyugalomban élnek, mert a gyengéket védi és szolgálja. Egy próféta, egy valódi próféta felnövekszik és feláll a küzdő emberek arénájában, hogy nyugtalanságot okozzon. Ha egy ember még inkább, ha egy próféta a szegény és szükségben lévő emberek fájdalmára nem visel gondot, azon mesterkedik és arra készül, hogy a legnagyobb fájdalmat okozza az Atyai szív számára, amit el kell elviselnie. (Lars Widerburg – Próféták teher nélkül).
A próféta az elhívása természetét tekintve egy tragikus figura. Egy szenvedélyes hűséggel rendelkezik Isten felé, és egy megtört szíve van az elveszett nemzet felé. (Leonard Ravenhill – Sírni a tornác és az oltár között).
Jeremiás prófétált és prófétált negyven éven át egy nép számára, akik nem hallgatták meg. Kínok között élt, mert szeretete Isten népét – nem egy harag vagy gyűlölet szülte, keserűségnek a szenvedése volt, ami arra az emberre jön, aki szereti Isten népét és látja az ő makacsságukat, saját útjukat járva. (Bruce Yocum – Isten ítélete ma).

Kitartás és elkötelezettség
Minden próféta ellenállással fog találkozni. Jeremiás egy olyan próféta mintája, akivel kegyetlenül bántak.
"De meghallá Safátiás Mattánnak fia, és Gedáliás Passúrnak fia, és Jukál a Selémiás fia, és Passúr a Melékiás fia a szókat, amelyeket szólott vala Jeremiás az egész népnek, mondván: Ezt mondja az Úr: Aki megmarad e városban, meghal fegyver miatt, éhség miatt és döghalál miatt, aki pedig kimegy a Káldeusokhoz, él, és az ő élete nyereség lesz néki és él. Ezt mondja az Úr: Bizonnyal a babiloni király seregének kezébe adatik e város, és beveszi azt. És mondának a fejedelmek a királynak: Kérünk, ölettesd meg ezt az embert, mert megerőtleníti a vitézek kezeit, akik megmaradtak a városban, és az egész nép kezeit, hogy efféle szókat szól nékik, mert ez az ember nem a nép megmaradására igyekszik, hanem veszedelmére. És monda Sedékiás király: Ám a ti kezetekben van, mert a király semmit sem tehet ellenetekre. Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, amely a tömlöc pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba. Jer 38:16.
Néha a legerősebb ellenállás azok az emberek részéről jön, akik jól ismerik a prófétát. Jeremiást a saját családja nem bátorította, hanem figyelmeztette.
"Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És [ha csak] békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között? Bizony még a te atyádfiai és a te atyádnak háznépe is: ők is hűtlenül bántak veled; ők is tele torokkal kiabáltak utánad! Ne higyj nékik, még ha szépen beszélgetnek is veled! Jer 12:5,6. Jézus saját maga tett róla bizonyságot, hogy a prófétának nincs tisztessége a saját hazájában. (János 4:44).
A prófétáknak az ellenállásra kitartással és Isten akaratának való teljes elkötelezettséggel kell válaszolni. Régen egy prófétának a szolgálata felé – egy teljes elkötelezettségben kellett lenni. Nem tértek el se jobbra, se balra. Az Istenhez való hűséget semmi sem törhette meg, semmilyen körülmények között.
Minden próféta találkozik ellenállással, de az igazi próféta jeleinek egyike az a kitartás volt, amivel ő szembeszállt az ellenállással és az a kitartás, amivel ő folyamatosan kihirdette az üzenetét. Minden próféta teljes elkötelezettség maximumát mutatta be annak a szolgálatnak, amire Isten őt elhívta. Nem volt meghátrálás vagy elgyengülés. Régen a próféta, amikor elkezdte a nyilvános szolgálatát ő felismerhető volt, mint Isten embere. Hűsége Isten felé minden körülmények között következetes volt. Minden prófétát egy belső kényszer vezetett, akármilyen feladatot teljesítsen, tekintet nélkül annak veszélyességére vagy a személyes szenvedésre, amivel járhatott. Jeremiás valószínűleg a legjobb példája a prófétának, akit nem lehetett elhallgattatni vagy elérni nála, hogy módosítsa az üzenetét fenyegetés, rossz bánásmód, fizikai erőszak és életveszélyes fenyegetés ellenére sem. (Clifford Hill – Prófécia, múlt és jelen 50.o.).
Próféták gyakran a feladatra koncentrálnak, attól a kényszertől szenvedve, hogy teljesítsék elhívásukat, mindegy mi fog történni velük. Jeremiás megértette, hogy nem engedheti meg, hogy bármi leállítsa őt elhívása teljesítésében.
„Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet; Mert ahányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem. Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelől való fenyegetést: Jelentsétek fel és ezt mi is feljelentjük: mindazok is, akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk őt, és bosszút állhatunk rajta;." Jer 20:710.
Isten azt mondta Ezékielnek, hogy szükséges, hogy kitartson az ellenállással szemben.
„És monda nékem: Embernek fia! állj lábaidra, és szólok veled. És lélek jöve én belém, amint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, aki szól vala nékem. És mondá nékem: Embernek fia! küldelek én téged Izráel fiaihoz, a pártos nemzetségekhez, akik pártot ütöttek ellenem; ők és atyáik vétkeztek ellenem mind e mai napig. A kemény orcájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten! İk pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük. Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, és az ő beszédöktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, orcájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház. És szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház. Ezék 2:17.
Prófétának lenni látást, bátorságot, fegyelmezettséget és kegyelmet igényel. Papnak lenni hitet és kitartást igényel. (John PollockBilly Graham).
Az igehirdetőket a pulpitusok teszik híressé, a prófétákat a börtönök. Az Úr elküld prófétákat; szörnyű embereket, akik hangosan sírnak, kíméletlenek, akik szomorúságot hintenek maguk körül. Az emberek túl forróak, hogy kitartsanak, túl kemények, hogy meghalljanak dolgokat, túl könyörtelenek, hogy másoknak adjanak. A nagy sasok egyedül repülnek; a nagy oroszlánok egyedül vadásznak; nagy emberek egyedül járnak – egyedül Istennel. Az ilyenfajta magányosságot nehéz elviselni, és lehetetlen élvezni Istennel való járás nélkül. A próféták magányos emberek; egyedül járnak, egyedül imádkoznak, és Isten magányossá teszi őket. (L RavenhillMiért késik az ébredés).
Fanatikusok! Nem csak a célt kell kihirdetni, de igényelni kell mindazt, amik ahhoz kapcsolódnak. Mi nem csak megértjük Isten teljes és tökéletes akaratát, hanem minden mást, ami alakítja az életünket, és ami ahhoz kapcsolódik. Egy radikális változást várnak el, és ez az, amiért a próféták nem népszerűek. Ez az elvárás kellemetlen, és ez az, amiért az emberek nem akarják meghallgatni őket. (Art Katz – Milyen a prófétikus gyülekezet).

Bátorság és hajlandóság
Az Istenhez való hűség a bátorságban és merészségben fog megnyilvánulni. Számos példát látunk a prófétáknál, ahogyan merészen szembeszálltak a politikai erőkkel. Gyakran az életük is veszélyben forgott. Az Úr azt mondta Ezékielnek, mint az ő elhívásnak egy része, hogy neki nagy bátorságra lesz szüksége. „És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik. Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvű néphez küldetel te, hanem az Izráel házához. Nem sok népekhez, akik homályos ajkúak és nehéz nyelvűek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha ő hozzájok küldöttelek volna, ők hallgatnának reád. De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú és megátalkodott szívű. Ímé keménnyé tettem orcádat, amilyen az ő orcájok, és keménnyé homlokodat, amilyen az ő homlokuk. Olyanná, mint a gyémánt, amely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház. És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, amelyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg. „ Ezék 3:410.
A prófétai szolgálat betöltése nagy bátorságot igényel. Ez kettőzött mértékben igaz, amikor a gyülekezet gyenge vagy lázadó, vagy egyszerűen érdektelen abban, hogy meghallja a prófétai hangot.
Számítani lehet félreértésre, üldözésre, nevetségessé tételre, szenvedésre, elutasításra. Így nem fogsz meglepődni, amikor bekövetkezik. (Chip Brogden – Levél egy bizonytalan prófétához).
A próféták a kijelentés emberei, mert szigorúan az Urat követik, és teljesen alárendelik magukat az Őgének. Próféták nem úgy beszélnek, mint a papagájok. Próféták a minőséget képviselő emberek. Olyanfajta valakik, akik sosem utánoznak, és sosem kell utánozni őket. Ő nyugodtan elvan egyedül, mint Mikeás 2 Krón. 18. Néha borzasztóan magányosak, mint Őllés. (Lars Widerberg – A nem kívánt szükség – A teher).
A próféták nem érdekeltek a végeredményben, hanem egyedül csak Isten akaratában. Ez egy isteni bolondság: ez jellemzi az Ószövetségi prófétákat. Kényelmetlen a megszokott út mellet haladni, ahol ők munkálkodnak. (Őan Breward).
A konfrontáció egy természetes dolog a prófétai szolgálatban. Egy próféta egy olyan valaki, akibe az Úr az egész élete során azért fektet be, hogy felkészítse a konfrontáció végső órájára. (Art Katz – A próféta szíve).
Isten igazságának nagy ellensége az emberek félelme. Az egyetlen ellenszer az emberi félelemmel szemben az Istenfélelem.
Annak érdekében, hogy megszabadítson bennünket Isten az emberektől való félelemtől, az Úr előkészít számunkra egy félreértésekkel teleszórt utat. Pénzügyi források el fognak apadni. Félre kell, hogy legyünk téve sok napon keresztül mindaddig, amíg nem úgy nézünk emberekre, mint a mi forrásunkra. Ahhoz, hogy legyőzzük az emberektől való félelmet, kell, hogy teljesen Istené legyünk, és senki másé. (Chris Brogden, Nem emberektől félni).
A vezető, aki őrzi a határokat, kell, hogy tisztelete legyen azoktól az emberektől, akik követik őt. (Robert Gruden – Kegyelem nagy dolgokra).
Isten régen nagy érzékenységgel, nagy tudatossággal ragadott meg prófétákat számukra népszerűtlen feladatokra. (L RavenhillMiért késik az ébredés).
Isten megígérte, hogy megvédi azokat, akik szolgálnak és engedelmeskednek neki. Egy példa erre a következő igeszakasz:
„És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré őket vaksággal az Elizeus kívánsága szerint. És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, akit kerestek. És elvezeté őket Samariába. És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az ő szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.”
2 Kir 6:1820.
Amikor számszerint valóban kevesen voltak és idegenek, nemzetről nemzetre jártak, egyik királytól a másikhoz. Ő nem engedte meg embereknek, hogy nyomorgassák őket, ha szükségesnek tartotta megdorgálta a királyokat: "Ne érintsétek az én felkentemet, ne bántsátok az én prófétáimat." (1 Krón 16:1922; Zsolt 105:1215).

A próféták különbözőek
A próféták nem könnyen illeszkednek be más emberek közé. Gyakran úgy tűnik, hogy nem kapcsolódnak be dolgokba, valami olyan miatt aggódnak, ami miatt a legtöbb ember nem aggódik. A próféta gyakran kilép az őt körülvevő miliőből. Gyakran beilleszkedésre képteleneknek tűnnek.
A keresztyén próféták ereje az alázatosság, hogy felemeljék a szűkölködőt. Amikor mások kacagnak ők szellemben sírnak, és amikor ők sírnak az ő szellemük felüdít. Látásban ő egy lépéssel előbbre tart és terhet hordoz a szellemében. Az Úr az előfutár (hírnök), de leggyakrabban az ő prófétáin keresztül cselekszi azt. İk őelőtte mennek, hogy előkészítsék az Ő útját a testben. Amikor a gyülekezet vidám és ünnepli az Úr győzelmét a próféta már a következő harcra a fájdalom gödrébe van elhívva. Az Úrnak a következő munkája foglalkoztatja őt. Amikor Krisztus teste megalázkodik fájdalommal és bűnbánattal, a próféta örül mind a test bűnbánata miatt, mind pedig azért, mert elérkezik az Úr kegyelmének jutalma. Amikor egy személy fel van ruházva prófétai éleslátással, mindenki más vaknak tűnik, amikor egy személy meghallja Isten hangját, mindenki más süketnek tűnik. Senki sem igaz, senki nem tudja eléggé, senkiben nem lehet teljesen megbízni. A próféta gyűlöli az átlagost, kerüli az út közepét. Az ember éljen a hegy csúcsán, hogy elkerülje a szakadékot. Nincs semmi, ami megtartsa, egyedül Isten. Elviseli a kihívás okozta veszélyt, hogy egyenesbe hozza az emberi utakat. A próféta furcsa, elfogult, kibírhatatlanul szélsőséges. A próféta lenézi azokat, akik számára Isten jelenléte kényelmet és biztonságot ad. Az ő számára az szüntelen kihívás, tele állandó veszéllyel. Isten könyörületes, nem megalkuvó, igazságos, bár nem irgalmatlan. A prófétai jövendölés a változás miatt az emberi vezetésben mindig rosszként jelenik meg, de az biztos, hogy Isten maximálisan könyörületes. A prófétai szó egy sikoly az éjszakában. Amíg a világ pihen és alszik, a próféta érzékeli a mennyei szelet. (Abraham Heschell – A próféták).
Egy próféta mindig abban a veszélyben van, hogy elmebetegnek gondolják. Ő nem azt látja, amit más emberek látnak. A legkülönösebb módon egy belső látással ragadja meg a dolgokat. Úgy tűnik, mintha frissen a mennyből lepné meg az érzéki embereket. Eláll a lélegzete, nem tud állva maradni és csodálkozik, hogy senki sem kiált fel. (Art Katz – A próféta szíve).
Ezékiel nem olyan volt, mint ahogyan mi egy szokásos személyt látunk, hanem az ő szokásostól eltérő volta volt a kulcs az ő nagyságához, mint akinek dolga volt sok, jelentős történelmi személlyel. Úgy látszik Ezékiel egy nyers szolgáló volt, de a buzgalom, hogy Isten igazolja őt, és hogy megtartson egy maradékot a küldetése számára biztosított neki mély éleslátást, hogy vezetése legyen. Isten valóban nagy emberei között ott áll ez a különösen furcsa figura, akinek kreatív a szelleme, Istentől kapva erőt segítette a hívők nagy részének a küldetés korábbi medrébe való visszatérését. Ezékiel korának embere volt, és az a kor, amiben élt egy nagy szociális, politikai és szellemi áradás ideje volt, ami egyrészt alapjává válhatott egy új felismerésnek, hogy hol van Istennek a helye az ember életében a haldokló és elégtelen hit mellett. Nagymértékben Ézsaiásnak volt köszönhető, hogy a pusztulás hamujából új hit és remény feltámadása jött. (Anonymous).
Annak ellenére légy óvatos! Ha eltérő vagy másoktól, az még nem tesz téged prófétává. Ugyanezek a tünetek vannak jelen azokban az emberekben, akik forradalmárok vagy rossz a magatartásuk. Sok nehéz és vitatkozó keresztyén gondolja, hogy ők prófétikusak, holott valójában csak bűnös dolgaik vannak, amit megtagadnak, hogy másokkal megosszanak. Végül is ez által rossz hírbe hozzák a prófétai szolgálatot.

Felkészítés
A jellemnek ez a magas szintje nem könnyen jön. Isten sok éven keresztül foglalkozik egy próféta felkészítésével, általában próbatételeken keresztül. A kezdő próféta szolgálata nem lehet teljesen tiszta. A kezdő prófétát megverik, földbe döngölik, megvetik, megalázzák, kinevetik, és elutasítják, ezért hibákat fog elkövetni, de azután folytatja; mindaddig, amíg Isten teljesen meg nem tanítja a próbák és hibák durva világán keresztül. (Sanfords).
Amikor Isten elhívta Ézsaiást a prófétai hivatalra, Ő először megtisztította az ő száját egy égő parázzsal a mennyei illat arany oltáráról. Isten prófétáinak mindig szükségük van rá, hogy a szájuk meg legyen tisztítva, mielőtt Isten nevében beszélnek. (Őverna Tompkins – előrelépés a prófétálásban 37.o.).
A próféta több mint mindenki más, megkíméli az apostolokat, hogy naponta meg kelljen halniuk. Az ő szava nem kell, hogy saját magáé legyen. Egy szörnyű figyelmeztetés érvényes arra a prófétára, aki nem Isten szelleméből beszél, hanem az ő saját szelleméből. (Jer 23, Ez 13).
Milyen fegyelem, felkészítés és büntetés az, ami követelmény! Milyen szörnyű figyelmeztetések vannak a Jeremiás 23 és Ezékiel 13ban a lelki prófétákra, akik nem Isten szelleméből beszélnek, hanem az ő saját szellemükből. A kezdők nem lehetnek hamisítatlanul tiszták. Isten a próbák, és hibák durva világában tanít. Ezért a kezdő prófétát megverik, megalázzák, kinevetik és elutasítják, mert hibát követ el, az után felkel – hogy ismét elessen, míg minden részében, mint Nabuchadnezzar, megismeri – füvet legelve a szájával, hogy
"A magasságos irányítja az emberek királyságát, és annak adja azt, akinek akarja"
(Dán 4:32)
Bárki, aki Őllés szellemében és erejében áll, hajlandónak kell lenni elviselni a „belső tüskéket”. Isten senkivel sem tesz kivételt. Őllés szelleme a bűnbánat szelleme. A megbánás nem levertség. A megbánás változást jelent. A változás öröm. A próféta természete sohasem válhat merevvé, állandóvá és hajlíthatatlanná. (John and Paula Sanford Őllés feladata p.10).
A próféta szolgálata, hivatala tanulást igényel, befogadja az összegyűjtött tapasztalatok sokaságát, de az nem szükségszerűen egy megkívánt prófétai ajándék. A látó felismerhető az ő szellemi kapacitásán és érettségén keresztül. A szellemi ajándék nem hitelesíti sem az igazságot, és érettséget sem hoz létre. (Lars Widerberg – A látó).
A legtöbb prófétikus ember hosszabb időn keresztül használja az ajándékát, mielőtt kimunkálódik benne a megfelelő bölcsesség, alázatosság és jellem, ami szükséges a prófétai szolgálat célba juttatásához. Kezdetben gőgösen vagy törtetően tűnnek fel a buzgóságuk miatt. Évek telnek el, miközben a „nyomulásuk” rendszerint a félelemből, a sebekből és az elutasításból táplálkozik. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban p.142).
Ha Isten képes megtalálni a megfelelő edényt, a kijelentés bőségesen elő fog jönni. Ezért Ő sok időt fordít arra, hogy kiszabja, kiformálja, kiképezze, megtisztítsa, csiszolja, összetörje, felépítse, fegyelmezze és megalkossa az Ő prófétáit. Az mind egy folyamat eredménye. Azt nem lehet sürgetni, de minden bizonnyal meg lehet akadályozni. Nem kényszeríthetjük a Szellemet, de minden bizonnyal ki tudjuk oltani. (Chip Brogden – Levél egy szabadkozó prófétához).
Néha a próféta felkészítése magában foglal egy pusztában elkülönülve eltöltött időt is.
A második dolog, hogy a puszta egy valóságos hely az összetört emberek számára, akik az Isten általi felkészítés és formálás alatt vannak. Istennek sok hőse, nagyok és kicsik, korban lefelé, velük Isten személyesen foglalkozik a pusztában. Hiszem, hogy sokan azok közül, akiket Isten felkészít arra, hogy részük legyen az Ő új mozdulásában, Isten átviszi őket napjaink pusztáján. A puszta önmagában nem válasz. Az egy állomás. Ha te elakadsz a pusztában, mint Őzrael fiai tették, te bajban vagy. Ha neked úgy tűnik a puszta több, mint az ígéret földje, akkor nagy bajban vagy. A puszta Őzrael gyermekeinek legtöbbjét egészen elnyelte. İk nem használták azt fel, mint felkészítést, amint az feltételezhető volt. İk a próba helyére mentek és megbuktak a próbában. De történelmileg a puszta egy nagyon fontos helye az összetörettetésnek és a felkészítésnek, ahol Isten felkészítette a férfiakat és asszonyokat mielőtt valamilyen módon használta őket. (Andrew Strom).
Ne forduljunk el, hogy lássuk Isten „égő csipkebokrát”, aminek a közepében van az Úr maga, saját magát kijelentve, ahogyan vár egy különleges pillanatra. Közülünk sokan visszatekintenek és a múltjukat (a régi dolgokat), ami egy sikertelen házasság roncsai, sikertelen kapcsolatok, sikertelen gyülekezeti helyzetek, nem rendezik le, holott közben már valami másra térnek át. Ez fájdalmas. Az emberek így nem fordítanak ugyan hátat, de úgy néznek a következő helyzet elé, amiben mozdulnak, hogy a régi dolgokra emlékeznek. Ez egy emberi hajlam, a próféták nem tudnak elnézni dolgokat. Kell, hogy legyen bátorságuk szembenézni a saját múltjukkal és saját hibáikkal. Valójában azokat a hibákat valószínűleg Isten engedte meg nekik, hogy alkalmassá tegye őket, hogy ne hibázzák el az „égő csipkebokrot”, amikor a végső elhívás pillanata jön. (T. AustinSparks – Mi a prófétikus ultimátum?).
Sok része ennek a fejezetnek egy magas szintű felkészítést és a jellemnek a szenvedéseken keresztül való fejlesztését javasolja. Ez igaz azokra nézve, akik a prófétai szolgálat magas szintjére hivattak el. A felkészítés és szentség nagy erőssége szükséges hozzá. Ez különösen fontos a hitehagyás és Isten elleni lázadás idejében. Zavaros időszakok erőteljes és radikális szolgálatokat hívnak elő. Azonban a legtöbb ember, lévén bármennyire is prófétikus, mégis nagyon egyszerű. Ő a presbitérium tagja, aki kemény kérdéseket tesz fel és fellép a bűn minden formája ellen. Nekik nincs szükségük a felkészítés ugyanolyan erősségére, de nyugodtaknak kell lenniük minden, fent körvonalazott jellemző megnyilvánulásra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések