A PRÓFÉTA SZOLGÁLATA 4

A próféta szerepe
Egy próféta Isten szószólója. A próféta int, figyelmeztet, útbaigazít, bátorít, közbenjár, tanít és tanácsol. Isten szavát közvetíti Isten emberei felé, és válaszra készteti őket. A prófétikus szolgálat az Úr jelenlétében kezdődik. A szolgálatnak ez a jellege jól le van írva, amikor Jeremiás kihívást intéz a hamis prófétákhoz.
„Hogy azok közül melyik állt az Úr tanácsában lásd vagy halld az ő szavát? Ha ők az ő tanácsában álltak, kijelentették az ő szavát az ő népének és ők elfordultak gonosz útjaikról és gonosz cselekedeteiktől. „ (Jeremiás 23:18,22.)
Amikor a próféta megismerte az Úr szívét és gondolkodását, akkor az Úr szavát szólja az Ő embereihez. Ő úgy áll az emberek előtt, mint aki Isten előtt áll. Tekintettel arra, hogy az ő szavai Isten szívéből származnak ezért erőteljesek és hatékonyak.
Változatosság 
Egy próféta szerepek sokaságát tudja magára vállalni. Ez Isten kreativitásának egy kifejezése. Egy próféta esetenként minden szerepében megnyilvánulhat, de többnyire (e szerepek közül) egy-kettőben mozog. Az ima fontos minden szolgálatban. Nincs két próféta, aki egyforma lenne, mindegyiknek vissza kell tükröznie Isten kreativitását és elhívását. Egy próféta elhívása általában igen, de nem minden esetben foglalja magában az ő munkaköri leírását. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 42.o.). Azon szerepek közül néhány, amiben egy próféta működhet, a következő részben vannak körvonalazva.

Ima

A próféta feladatának egyik fontos része az ima. Tekintettel arra, hogy a próféta ismeri az Úr gondolatát, ezért abban a helyzetben van, hogy sokkal hatékonyabban tud imádkozni, mint más emberek. Világos képe van arról, mit cselekszik Isten, így tudja hol a legszükségesebb az ima. Egy próféta őrködik az Úr szava fölött és imádkozik, hogy teljesedjen be. Neki nem kell pihennie, míg Isten beteljesíti az Ő szavát. (Ézs. 62:6). A próféták feladatának fontos része a szüntelen imádkozás a keresztyén közösségekért. Ők képesek imádkozni igazi „prófétikus imákat” is, amiben a Szent Szellem irányítja és vezeti az ő viselkedésüket és beszédüket. (Ézs 62:6) (Bruce Yocum – Prófécia és ima). Az imádság a nagyon magas és fontos érzékelő képesség miatt hozzátartozik a prófétai szolgálathoz. Az imádkozó próféták gyakran „kelendőek” Isten embereinek történelmében. Isten őrállójának mindenkor és mindenhol az ima emberének kell lennie. Az imádkozó igehirdetők az Úr valódi prófétái, és mint Isten szája állnak rendelkezésre, egy bűnös generáció anyagias gondolkodású férfiak és asszonyok számára. Ők a legmerészebb, leghűségesebb és leggyorsabb szolgálói az Úrnak. (E.M Bounds – Az ima fegyvere). Az ima lényeges a prófétai szolgálathoz. Az természetes a próféták számára és éltető vér a szolgálatukhoz. Az ima a legfontosabb kommunikációs eszköz Istennel és kívánatos az Istennel való személyes kapcsolat szempontjából. (Clifford Hill – Prófétálás, múlt és jelen 117.o.). A próféta egy közbenjáró is. Mózes Isten és az emberek között állt. Mózes időrőlidőre a résre állt a nép nevében a haragos Isten előtt. Következésképpen a közbenjáró ima egy nagyon fontos szerepet játszott Mózes életében. Mózes, mint próféta, érezte annak az üzenetnek a terhét a szívében, amit átadott az embereknek. Ő mélyen megindult, amikor Őzrael nem válaszolt Isten parancsára. (Milton Smith – A prófétai hivatal). Az emberek mindig a prófétikus emberre tekintettek, amikor imát kértek – így teszik ezt ma is. Az imakérésekből kifogyva gyakran nagy jelek jönnek, amik megerősítik Isten szavát, amit mondunk: Légy bátor! Légy óvatos! Légy buzgó! Bármi megtörténhet! Egy próféta és az ő üzenete az Úr előtt születik meg. A próféták az ima emberei. Egy ember, aki megtanulta, hogy csendességben üljön az Úr előtt, nem szennyezheti be magát a saját fájdalmával, tekintettel a nyomasztóan ható szituációra. (Lars Widerburg, Próféták teher nélkül).
A próféta terheinek elhordozása imára szólít fel. Ők a prófétai közbenjárók. Ők érzékelik Isten fájdalmát azon dolgok felől, amik nem jól mennek. Ezek a próféták úgy tűnik, hogy életük nagy részében nyomott hangulatban élnek, de ők azért vannak elhívva, hogy imádkozzanak olyan dolgokért, amik rosszul mennek. Isten megáldja őket! (Jim Wies – Különböző típusú próféták). Az ima emberei a kard (acél) emberei kell, hogy legyenek, mert a Sátán meg fogja támadni őket, mielőtt megkísérelnék megrohamozni az ő királyságát. (L RavenhillMiért késik az ébredés.). Hiszem, hogy a prófétai szolgálat az a gáz, ami feltölti a közbenjárás és a tisztaság üzemanyag tankját. Egy prófétai remény, hogy az imánk Isten elközelgő nagy meglátogatásának várása miatt folyamatos kell, hogy legyen a nehézségek különböző időszakaiban több éven keresztül. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban 25.o.).

Kijelentést kapni az Úrtól

A prófétának egyik kulcs szerepe várni Isten jelenlétében, hogy megkapja Isten szavát. Isten egy király és így mi nem tudjuk megmondani neki, hogy mikor beszéljen. Meghallása mindig várakozást igényel. A próféták feladata az volt, hogy megismerjék Isten akaratát és azután át tudták azt adni a népnek. Az ő szolgálatuk kijelentések átadását jelenti, azaz egy ismeret, amit Isten kijelentett számukra. A legkorábbi időktől kezdve a próféták inkább azt fogalmazták meg, mi lenne Isten akarata és nem emberek akarata. Ez igaz nemcsak a prófécia megkapására, hanem az átadására is. Egy prófécia átadása tulajdonképpen Isten szavának átadását jelenti az emberek felé, és Ő úgy gondolja, hogy annak Isten ereje által kell megtörténnie. Az Úr keze rajta volt megerősítve és célba juttatva az üzenetet. (Clifford Hill – Prófétálás, múlt és jelen p.31). A próféta emberek előtt állt, mint olyan ember, aki korábban Isten előtt állt. (Milton Smith – A prófétai hivatal).

Szenvedés

Egy próféta gyakran szenvedésre van elhívva. Mély kapcsolat Isten „ujjával” gyakran szükséges, hogy felkészítse a prófétát Isten szavának átvételére. Néha előzetesen neki magának is meg kell, hogy tapasztaljon valami olyasmit, amit a népe is meg fog tapasztalni. Jeremiás sok évet töltött el fogságban, mielőtt az ő népe fogságra ment. Ő gyakran megvetett és száműzött volt; sőt egy áruló vádolta meg őt. Ezékielnek kellett, hogy hazudjon az övéinek 390 napot, hogy bemutassa azt az ítéletet, ami a nemzetére el fog jönni. Ez a bűn tette a prófétát rendkívül körültekintővé az emberi gyengeségre (Jer 20:710). A próféta fel van készítve arra is, hogy átadja a gyakran nagyon nyers üzenetét, de a számalom szellemében. Az igazi üzenet semmissé válik, ha rossz szellemben kerül elmondásra. A szenvedés meglágyítja a próféta szellemét, így át tudja adni a legkeményebb üzenetet is a szeretet szellemében. A szenvedés kimunkálta Jeremiás részvétét.
„És hallá Passúr a pap, az Őmmár fia (ő pedig fejedelem vala az Úr házában), Jeremiást, amint e szókat prófétálja vala: És megcsapdosá Passúr Jeremiást a prófétát, és beveté őt a tömlöcbe, amely a Benjámin felső kapujában vala, az Úr háza mellett.” (Jer 20:1,2).
Van egy speciális üzenet Jeremiás szolgálatában azok számára, akik arra vannak kényszerülve, hogy egyedülállóak, akik beleesnek a halál vermébe, aki betölti azt, ami Krisztus szenvedéséből még hiányzik és a halálból való feltámadás által gyümölcsöt terem egy szenvedéllyel teli emberi világban (F.B Meyer Jeremiás).
A Zsidó levél hit fejezetében számos próféta van felsorolva hősként, akik szenvedtek az ő elvivásuk miatt.
„És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; Akik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, Akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban. (Zsid 11:3238).
Egy prófétai szolgálat magában foglalja a szenvedés és ítélet előízét, ami a bűn eredményeként fog eljönni a gyülekezetre és az egész világra attól fogva, hogy a gonoszság hamarosan általánossá válik. Egy ilyen megbízatással rendelkező embernek késznek kell lenni arra, hogy megfizesse az árat előzetesen megtapasztalva a szenvedést, ami az előreláthatóan bekövetkezendő eseményekkel együtt jár. Csak akkor lehet a figyelmeztetés érvényes. Egy konkordancia (szó) vizsgálat megmutatja, hogy több beszámoló van az Írásban Isten haragjáról és dühéről, ami az Ő féltő szeretetét és gondoskodását fejezi ki. (A W Pink). Egy küldött, aki nem képes egy közelharcban valósággal mozdulni, az elnyomottak kínjával, nem lesz képes elhordozni a megkönnyebbülés és gyógyulás üzenetét. Egy fájdalommentes üzenet nem tudja enyhíteni a fájdalmat. Egy fájdalommentes üzenet nem tud terhet hordozni. Az Úrnak egy igazi küldöttje minden útját a keresztnél kezdi. Minden szó, ami a szájából kijön az a kereszt jelét viseli (Lars Widerburg – Próféták teher nélkül). Sokan lelkesednek a prófétai köpeny viseléséért, de vonakodnak tőle, hogy Krisztus keresztjét hordozzák. Ez lehetetlen. Ha lehet választani keresztyén vagy próféta között, válaszd a keresztyént. (Chip Brogden – Levél egy bizonytalankodó prófétához). A próféta terhe olyan, amit az ÓSZi próféták úgy találták, hogy ők nem mindig hordozhatnak el. (Őan Breward).

Dicsőítés

A prófétai szolgálat gyakran fontos szerepet játszik a dicsőítésben. Pál mondta, hogy
„amikor az egész gyülekezet összegyűlik a próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen; És a prófétalelkek engednek a prófétáknak; Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek [Istene]; miként a szentek minden gyülekezetében. 1 Kor 14:2933.
Egy prófécia Isten dicsőségéről és csodáiról beszél, ami az ő népét dicsőítésre fogja inspirálja. 1 Krónika 24 felsorol sok férfit, akik el voltak különítve a hangszeres kísérettel való prófétálásra, mint a templomi dicsőítés része. Erre a szolgálatra szükség van ma. Egy kis közösségben biztosítható a prófécia ajándéka által. Nagy ünnepi összejöveteleken a próféták haszna az, hogy szót kapnak az Úrtól a dicsőítés építésére. Mirjam, a prófétanő vezette Őzraelt a dicsőítésben, miután átkeltek a Vörös tengeren. Amikor a Fáraó lovasai lovaikkal és kocsiaikkal bementek a tengerbe, az Úr a tenger vizét visszatérítette és betemette őket, de az Őzraeliták száraz lábbal mentek át. Ekkor Mirjam a prófétaasszony egy tamburint vett a kezébe és minden asszony tamburinnal kísérte őt és táncoltak. Mirjam énekel hozzájuk, " Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, …" (2 Mózes 15:21). A templomban voltak emberek, akiknek szerepe volt abban, hogy dicsőítés közben prófétáljanak. Professzionális dicsőítők és próféták voltak, akik felelősek voltak a dicsőítés vezetéséért Isten házában. Dávid a hadsereg parancsnokaival együtt elkülönít néhányat Asaf, Heman és Jeduthun énekesei közül a prófétálás szolgálatára, hárfával, lanttal és cimbalommal kísérve. Őtt van egy felsorolás, hogy kik végezték ezt a szolgálatot: …….
„Mindezek az emberek az ő atyáik felügyelete alatt voltak az Úr templomában zenélve, cimbalommal, lanttal és hárfával az Úr háza szolgálatára. Asaf, Jeduthun és Heman a király felügyelete alatt álltak. Rajtuk kívűl az ő rokonaik is mind képzettek és jártasak voltak az Úrnak való zenélésben, akiknek száma összesen 288 volt. (1 Krón. 25,1,6).

Bátorítás

A testvérek bátorítása egy nagyon fontos része a prófétai szolgálatnak.
„Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra….aki prófétál, a gyülekezetet építi. (1Kor 14:3,4
A prófétai szó fel fogja építeni és bátorítani a gyülekezetet. Ez nagyon fontos lesz a próbák és szenvedések időszakában. Silás és Judás két próféta volt, akik bátorították a gyülekezetet Antiókhiában.
„Judás és Silás, akik maguk is próféták voltak, bátorították és erősítették a hívőket
(Csel 15:32).
A Szentírás számos prófétát mutat be, akik nemzetük vezetőit bátor cselekedetekre buzdították.
„Amikor Asa hallotta ezeket a szavakat és ls Obed fiának Azáriásnak próféciáját, felbátorodott”. (2 Krón 15:1,).
"És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi [tag]jának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az ő Istenöknek házában. A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.” (Aggeus 1:1315).
„És prófétálának a próféták, Aggeus, a próféta és Zakariás az Őddó fia a zsidóknak, akik valának Júdában és Jeruzsálemben, [szólván] nékik az Izráel Istenének nevében. Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Isten háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velök valának Isten prófétái, támogatván őket. „ (Ezsdrás 5:1,2).
„És a zsidók vénei építének és jó szerencsések valának Aggeus próféta és Zakariás, Őddó fia prófétálása folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Istenének akaratjából, és Círus, Dárius és Artaxerxes, persiai királyok parancsolatjából.” (Ezsdrás 6:14).
A prófétai szolgálat kell, hogy ébren tartsa a gyülekezetet a Szent Szellem újságára való fogékonyságra. Isten ébren akar tartani bennünket a jelenben ránk vonatkozó akaratával és szándékával kapcsolatban, amit Ő különösen meg akar tenni bennünk és rajtunk keresztül. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban 74.o.).

Előre megmondani a jövőt

A jövő megmondása része a próféta szolgálatának. Majdnem minden Ószövetségi próféta úgy tűnk fel először, mint a jövő megjelentője. Az örökkévaló Istennel való közössége által a prófétának hozzáférése van a jövő eseményeihez. Ő a Látó, aki szellemi látással rendelkezik Isten szándékáról a történelemre vonatkozóan. Mindenesetre ő látja a jövőt, de mindig a jelenben mondja el azt. Figyelmeztet a jövőbeni ítéletre, és így az emberek megváltoztatják az életmódjukat a jelenben. Beszél eljövendő áldásokról, ami reményt ad a jelen számára. A próféta a jelen időre vonatkozóan beszél a jövő fényében, amit Isten kijelentett számára. Például Ézsaiás figyelmeztette Ezékiást, hogy meg fog halni. Azokban a napokban Ezékiás beteg lett és a halálán volt. Ézsaiás próféta Ámos fia elment hozzá és ezt mondta neki,
"….Azt mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz és nem élsz. Akkor arccal a falhoz fordult, és könyörgött az Úrnak, mondván". (2 Kir. 20:1,2).
A prófétáknak ismerni kell Istent és megérteni a világot és elhozni Isten kijelentését a világba, hogy kijelentsék azoknak az embereknek, ahol az meg fog történni. Nekik kell megmutatni az embereknek, mi fog megtörténni a jövőben. (Őan Breward).
A történelem kijelentéssé válik, mert egy ember előzetesen hozzájárult a történelmi helyzethez, hogy megmondja mit jelent az. A próféták nem kerülték ki, hogy megküzdjenek a megtörtént események kijelentésével, mert ők megértették azokat előre, és Isten által figyelmeztettek annak értelmére. (J A Motyer – Próféták és prófécia). Majdnem minden próféta először úgy jelenik meg, mint jövendőmondó. (J A Motyer Próféták és prófécia). Bűnbánat és gyakorlati szentség a jövőre vonatkozó kijelentésen, az eljövendő haragra vonatkozó látás pedig Isten kegyelmének jelenre vonatkozó keresésén alapszik. Az elragadtatás eljövetelére vonatkozó látás azt jelenti, hogy járjunk világosságban most. (J A Motyer – Próféták és prófécia). A próféták többet látnak másoknál, folyamatos hatással a régmúlt dolgokra, ami mélyrehatóan érinti a jelent és a végső jövőt. Látja a folytonosságot, a múltat, a jelent és a jövőt egy töretlen ívben, ahogyan kevesen látják azt. (Art Katz – Milyen a prófétikus gyülekezet).

Irányok, irányelvek

A próféták hozzák el az Úr szavát a gyülekezetnek. A keresztyének a világ eseményei közepette így kaphatnak egy érintést, mert ők nem látják, mit cselekszik Isten. Ez főképpen igaz zavaros időkben, amikor nagyon nehéz látni Isten kezének munkáját. A próféták iránymutatást és látásokat fognak adni ezekben a helyzetekben, így Isten népe tudja, mi történik, és nekik mit kell tenniük. Például Gád próféta iránymutatást adott Dávidnak megmutatva neki, hogyan kerülje el a bajt.
„ Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, [hanem] eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment. „(1 Sám 22:5).
Őrányt tudnak adni azok számára, akik az Úr akaratát keresik. Néha a prófétai szó a gyülekezet egészéhez vagy annak vezetőségéhez szól. A próféta figyelmeztet, int, útbaigazít, közbenjár, tanít és tanácsol. Sokkal fontosabb, hogy ő „a falakon áll” és látja, mit cselekszik Isten, hogy ez által fel tudja hívni Krisztus testének figyelmét a válaszra. (Sanfords). Egy próféta arra van elhívva, hogy „az Úr tanácsában álljon”. Ő az élő Isten előtt áll. Isten előtt állva arra van elküldve, hogy síkra szálljon Istenért, az ő emberei előtt és elmondja az Ő szavát. (Tom MarshallA próféták eljövetele). A prófétálás azt jelenti, hogy Isten szívét és gondolatait közvetítjük egy személy felé, egy embercsoport felé vagy egy körzet felé; ezért, a prófécia Isten ígéreteihez kapcsolódik túlmutatva a mi életünkön. Isten ígérete az Ő megmentő tervének kihirdetése és áldás az Ő népe számára. Egy ígéret magában foglalja mind a kinyilatkoztatást, mind a cselekedetet. Isten ígérete egy Isten általi kinyilatkozással kezdődik és kijelenti az Ő jövőbeni tervét. (Chuck Pierce – A gyülekezet jövőbeni harca). A személyes próféciát óvatosan kell kezelni. A prófécia rendszerint nem utasítás, így veszélyes dolog meghozni életünket megváltoztató döntéseket, egy olyan személy próféciájára alapozva, aki nincs elfogadva, mint egy prófétai szolgáló. A próféták néha adnak iránymutatásokat (utasításokat), de általában az valaminek a megerősítése. Isten már beszélt ahhoz a személyhez azzal kapcsolatban. Isten akarata az, hogy vezesse az ő népét az Ő szelleme által. Ő vágyik arra, hogy minden hívő megtanulja meghallani a Szellem hangját. Egy prófétától jövő üzenet rendszerint megerősítésként jön egy olyan valamire, amit a Szellem már kijelentett az illetőnek. Megerősítést kapva egy próféta által mielőtt cselekszünk, valóban bátorító, de kell, hogy nagyon óvatosak legyünk. Egy személyes prófécia félrevezető lehet, ha a saját terveink és vágyaink irányítják a gondolkodásunkat. Ezékiel meglepő figyelmeztetést ad erre.
„Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orcái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt;” (Ezékiel 14:4).
Ha egy személy elzárja magát valamitől, amit meg kellene, hogy tegyen az az ő szíve bálványává válhat, így Isten prófétálhat neki olyat, amit hallani akar. Ha egy személy ilyen prófécia alapján cselekszik, az katasztrófához fog vezetni. Isten megteszi, hogy feltárja a bálványt és visszafoglalja a személy szívét. Ez azt jelenti, hogy nekünk óvatosaknak kell lennünk a személyes próféciával kapcsolatban. Ha egy prófécia megerősítés arra, amit mi meg akarunk tenni, az lehet, hogy csak egy jel arra, hogy a mi saját tervünket akarjuk végrehajtani, ami „egy bálvány a mi szívünkben". Fontos döntéseket hozni egy másik személy általi kijelentés alapján nagyon veszélyes. Helytelen dolog teljesen más ember vezetésétől függni. Sok keresztyén félre van vezetve, mert ők eredménytelenek abban, hogy saját vezetést kapjanak Istentől. (John Bevere – „Ezt mondja az Úr” című könyvében hasznos tanácsokkal lát el bennünket arra vonatkozóan, hogyan kezeljük a személyes próféciákat.) Ezeknek a szolgáknak a legfőbb erőfeszítése az volt, hogy kinyilvánítsák Isten szívét az Ő népe számára, eltalálva az ő szívüket, hogy térjenek vissza az Ő útjára. Isten minden prófétájának célja Őzraelhez és Júdához való elküldésük volt. Ezt úgy teljesítették, hogy elmondtak dolgokat vagy személyes üzenetet egy adott személy számára. Azonban ez csak kis része volt a szolgálatuknak, ami nagy dolgokat segített elvégezni. Mi túl gyakran becsapottak vagy félrevezetettek vagyunk a többség által, amikor Isten a kevesekkel tart, ugyanakkor kevéssel rendelkezünk abból, amiben Isten a legjelentősebb. Úgy tűnik, hogy a mai prófétai szolgálat a kis dolgokkal foglalkozik, személyes próféciákat adva át és megmondva a jövőt. Ki kell terjesztenünk inkább a hatókört, semmint visszalépni bizonyos írások által állított korlátok közé, hogy befogadjuk a prófétára vonatkozó teljes képet. A prófétára vonatkozóan egy téves látás alakult ki; nevezetesen a gyülekezet könnyen félrevezethető. (32.o.). Keresztyén próféták nem mondják meg az embereknek, hogy mit tegyenek, ők megerősítik, amit Isten mond. Odamenni egy keresztyén prófétához vezetésért és iránymutatásért ellentmond az Újszövetségnek, ami nekünk Istenhez való közvetlen hozzáférést és elérést jelent Jézus Krisztuson keresztül a Szent Szellem által. (Graham Cooke – Fejlődés a prófétai ajándékaidban p.199). Azt mondva az embereknek, amit ők hallani akarnak a helyett, amit nekik hallaniuk kell, az legyengíti a gyülekezetet. Ez arra indítja az embereket, hogy az ajándékokat és
a megnyilvánulásokat keressék és elhanyagolják az Isteni jellemet (John Bevere – Eztmondja az Úr 34.o.).Hosszú időn keresztül a prófétai szolgálat csak úgy volt látható, mint egy „megáldószolgálat”. A próféták a gyülekezetbe jönnek, részt vesznek néhány összejövetelen,megáldják az embereket és mennek tovább. (Graham Cooke – Fejlődés a prófétaiajándékaidban. 272.o.).

Álmok és látások értelmezése

Egy fontos szempont a prófétai szolgálatnál az álmok és látások megfejtése, értelmezése. Isten gyakran beszél álmokban olyan emberekhez, akik nem figyelnek rá. Nekünk meg kell tanulni értelmezni ezeket, hogy megértsük, mit mond. A próféták néha ügyesek az álmok értelmezésében. Ez az az idő a történelemben, amikor Isten felemeli az Ő prófétáit az utolsó idők akaratának beteljesítése céljából. "Ha egy próféta vagy álomlátó támad közöttetek.. (5 Móz.13:1)," az egyértelműen mutatja, hogy az Úr hasonló módon törődik a prófétákkal és az álomlátókkal. Sajnálatos módon, Krisztus teste, legnagyobb részt még nem ragadta meg azt. Fontos, hogy legalább az Ő prófétái és remélhetően az egész Test meg fogja érteni, hogy fontos a próféták jelenlegi felkészítésére vonatkozó látásmód és hogy minden próféta szakértővé válik mind a saját álmainak, mind mások álmainak értelmezésében. (Joy Parrott Példázatok az éjszakában) Dániel olyan próféta volt, aki jártas volt az álmok megfejtésében (Dániel 2:128). Egy éjszaka egy titokról kapott kijelentést Dánielnek látásban. Akkor Dániel dicsérte a menny Istenét és azt mondta:
„….Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert övé a bölcsesség és az erő. És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ád bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek. Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a sötétségben; és világosság lakozik vele! Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcsességet és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, amit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!” (Dán 2:1923).
Az álmok gyakran emberekről és tárgyakról szólnak szimbolikus módon, amiket gyakran használunk. Nekünk nem kell feltételezni, hogy szó szerint fog beteljesülni. Például József látta a napot, a holdat és tizenegy csillagot meghajolva maga előtt. Ez nem szó szerint teljesült be, de végül is ő látta az atyját és tizenegy testvérét meghajolni őelőtte. (1 Móz. 37:512; 40:522; 44:1132). Az álmokat meg kell magyarázni, mint a példázatokat. Királyok és uralkodók gyakran hallják Istent álmokon keresztül szólni. A próféták tudnak segíteni nekik, hogy megértsék, mit mond Isten.
„Isten dicsősége, hogy eltitkoljon egy dolgot; egy dolgot kikutatni viszont királyok dicsősége.” (Péld. 25:2).
Azok, akiket különösképpen megajándékozott Isten álmokkal, látásokkal, próféciákkal és kijelentésekkel óvatosaknak kell lenniük, hogy ne gondolják túl nagynak magukat amiatt, hogy ők egy prófétai csoport. Szolgálatukkal a gyülekezet elhívásának egy fontos aspektusát töltik be, mégpedig azt, hogy a gyülekezet egy prófétikus közösség. (Mike Bickle – Növekedés a prófétálásban p.195). (John Paul Jacksonnak van egy jó tanítása az álmok magyarázatáról).

Kiigazítás és figyelmeztetés

Van egy negatív oldala is a próféta szolgálatának. Ez látható Jeremiás elhívásában is:
„Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!”
A hat kifejezésből, amit Isten használt Jeremiás szolgálatának leírására, négy negatív volt. Istennek gyakran kell, hogy gyomlálnia, irtania, elpusztítania, mielőtt el kezd tudni kezdeni építeni és plántálni. A próféták együttműködnek Istennel mindazon dolgok lerombolásában, amik nem az igazság fundamentumán épültek fel. Ezt az ítélet bejelentése által teszik meg. Ugyanakkor őrködnek a fölött, hogy minden, amit Isten épít, lássák, hogy az Isten Őgéjével összhangban épül. Ez egy megdöbbentő feladat, de Isten nem tudja befejezni az ő helyreállító munkáját mindaddig, míg a prófétai szolgálat helyre nem állt. Az ő munkájának kétharmada ezért a rombolás irányítása volt. Ez nem kellemes vagy könnyű munka (F.B Meyer Jeremiás p.109). Jeremiás sorsa az volt, hogy abban az időben prófétáljon, amikor Júdában minden dolog nagyon rosszul ment a pénzügyek területén és gyászos katasztrófa volt, amikor a politikai izgalom a tetőfokára hágott és a legsötétebb tanácsosok uralkodtak. Ez volt az az ő helye, hogy cselekedjen egy hősies tettel, belevetve magát a szakadékba, a vadul háborgó veszedelembe, hogy feltartóztassa és visszafordítsa népét azon az úton, amin nemzete fejjel rohanva – haladt a pusztulásba, hogy meghiúsítsa és kényszerítse, hogy megálljon a szakadék egyik oldalán és saját népe meglássa, hogy őt egy asszony gyöngédségével szerette, (Dr Moorehead).
Pál úgy írta le a prófétai szolgálatot,
„ha egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik, És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arcra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonnyal az Isten lakik ti bennetek. "Isten valóban közöttetek van!" (1 Kor. 14:24,25).
Amikor Jeremiás megkapta az első elhívását a prófétai szolgálatra, az hat különbözőfeladat összefoglalását jelentette. Ő nemzetek fölé volt helyezve, hogy gyomláljon;irtson, pusztítson, romboljon, építsen és plántáljon (1:10).Nincs megalkuvás, a próféta szíve olyan, hogy ha lát dolgokat, szembe kell, hogyszálljon vele, és ha Isten szavát hallja, ő nem lehet könyörületes. (Art Katz – Egypróféta szíve).
A vezető ritkán egy olyan fajta próféta, aki hallja a kezdeti figyelmeztetést: ő inkább egy olyan hallgató, aki engedelmeskedik a prófétának. A próféta munkája magányos. Rendszerint egy „egyszemélyes” a beszédével romboló csapat. Ő a gonosz gyökerét támadja meg, ami nagyon mélyre hat és mindent megtámad. Ő nem ezt vagy azt a gonosz dolgot kritizálja; hanem kritizálja azt a rendszert, ami rossz fák erdejét és rossz gyümölcsöket terem. Ő nem favágó; ő fagyökértelenítésben vállalkozik. (Gary North – Próféták, vezetők, követők, vesztesek). Őllés félelmetes módon imádkozik. De ott valami sokkal félelmetesebb van, mint fizikai szerencsétlenség és szenvedés, tudniillik erkölcsi eltévelyedés és szellemi hitehagyás. Ezt nagyon ritkán érzékelhető. Reménytelen baj drasztikus cselekedetet vált ki. (A W Pink). Őllés egy konfrontálódó próféta volt. Isten arra használta őt, hogy az ő idejében a gonosszal szálljon szembe. Egyik eleme a keresztyén szánalom kifejezésének a dühkitörés. Ha mi úgy látjuk a rosszat, amiként Isten látja azt, megérezzük azt, amit Isten érez. Mózest dühkitörés fogta el, amikor megpillantotta népe sorsát. Az ő népe éretlen volt, de az ő dühkitörése természetes volt. A próféták idejében, amikor Őzrael nemzete életében hanyatlás következett be, az erőszakos társadalmi igazságtalanságot és embertelenséget eredményezett és eldurvult a próféták meggyalázása. Ámos mérges lett, amikor látta a szegények eladását egy cipő áráért. (Os Guiness). Őzrael prófétáinak hangja elsődlegesen az ítélet szava volt Isten népe fölött. Így a gyülekezet prófétai hangjának olyan szónak kell lenni, ami figyelmezteti a gyülekezetet a küszöbön álló ítéletre. A világ figyelmeztetése másodlagos. (Ez 3:5,21; Ez 33:7) (Os Guiness). Ámos egy olyan próféta volt, aki megértette népének állapotát és ismerte azokat a dolgokat Őzraelben, amivel Istennek baja volt. Nem a világi társadalom az, hanem Isten népe, akihez Istennek elsődlegesen köze van, és akit Isten először meg fog ítélni („az ítélet Isten házán kezdődik”). Mint a legtöbb próféta Ámos sem volt szívesen látott próféta a saját népe között. Amikor egy valódi próféta megjelenik a színen, hajlamos rá, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza az embereket. Ámos napjainak népe gazdag és vallásosan jámbor, valamint katonailag biztonságos és kormányzás szempontjából rendben volt. Az utolsó dolog volt, amit ők akartak, hogy egy próféta beleavatkozzon az ő jól elrendezett életükbe. (Bob Munford).

Figyelmeztetés a veszélyre

Amikor Pál Jeruzsálembe ment Agabus próféta figyelmeztette őt a veszélyre, amivel szembe kell néznie (Csel 21:10,11). Isten gyakran felkészíti az embereit ilyen módon. A próféta őrálló, aki figyelmezteti Isten embereit a bekövetkező veszélyre. Beleesik egy madár a csapdába, ha nincs csapda elhelyezve számára? Összecsap a csapda a földön, ha nincs semmi, ami érintse? Amikor a trombita felhangzik egy városban, nem remegnek meg az emberek? Amikor katasztrófa jön egy városra, nem az Úr idézte azt elő?
„A Mindenható Úr semmit sem cselekszik, anélkül, hogy kijelentse az Ő tervét az Ő szolgáinak, a prófétáknak. „(Ámos 3:57).
Isten szolgáinak az a kötelessége, hogy figyelmeztessék az embereket a veszélyre, rámutatni Isten elleni lázadásukra, ami a biztos pusztulásba vezet és hívja őket, hogy meneküljenek el az eljövendő harag elől. Kötelességük, hogy megdorgálják a gonoszságot, bárhol is fordul az elő. İk azok, akik leleplezik a képmutatókat, ellenállnak a zsarnokoknak és szembeszállnak a gonosszal, elbánnak azokkal, mint bajkeverőkkel. Azok, akik a bűneik által kivívják Isten haragját, valóban bajkeverők és nem azok, akik figyelmeztetik őket a veszélyre, aminek a gonoszságuk miatt vannak kitéve. (A W Pink). A mai kor Őllés prófétáinak ez az első feladata, hogy felkészítsék az embereket a tűzre. Mi nem vagyunk felkészítve arra, hogy meglássuk a kimenekülés útját. (John and Paula Sanford – Őllés feladata). Őllés a tűz prófétája. Figyelmeztet, hogy a tűz el fog jönni. Közbenjáró imával hívja le a tüzet. A mai kor Őllés prófétája az Úrtól az lesz, aki a megpróbáltatások kezdetére fog figyelmeztetni. Nemcsak az a feladatuk, hogy általánosságban figyelmeztessenek, hanem konkrétan, ahogyan az Úr ad kijelentést a családokra, a gyülekezetre, egyénekre, autókra, repülőkre, földrengésre és tornádókra. (John és Paula Sanford – Őllés feladata p.28). A tanítás felépít minket, ugyanakkor figyelmeztet, hogy védjük meg magunkat! Ha mi csak tanulunk, de a figyelmeztetéseket félretoljuk, akkor el tudjuk veszíteni azt, amit a tanítás szolgálata létrehozott. (John Bevere – Ezt mondja az Úr 11.o.). Ezzel éles ellentétben a „postmillenialisták” tagadják, hogy a szövetség megtartói Isten negatív szankcióinak elsődleges célja végig az egész történelem során. Ő be fogja bizonyítani, hogy a Biblia üzenete a szövetség alapján áll: a hittel való teljesség Isten áldásait hozza el, míg az Isten elleni lázadás eredménye átok. (5 Móz. 28). Ez az Ószövetségi próféták üzenete. İk megtörték a szövetséget Őzraellel és Júdával, bírói úton híva vissza minden szövetségtörőt a szövetségi hűségbe, megfenyegetve őket közvetlenül, a kultúra minden területén negatív szankciókkal, ha vonakodják megtenni azt. (Gary North Millennialism and Social Theory p.211). Amikor egy nép eléri az erkölcsi gonoszság bizonyos szintjét, a büntetés már nem egyéni szinten hat, hanem kihat egy egész nemzetre. Ha a polgári rend elveszíti képességét az Istenért való cselekvésre, akkor Isten cselekszik az ellen. (RJ Rushdoony). A prófétának meg kell határoznia saját generációja alapvető gonoszságát. Jó előre azonosítani kell azokat a legvalószínűbb gonoszságokat, amik felemésztik a nemzetet, és kiváltják Isten haragját. (Gary North – Próféták, vezetők, követők, vesztesek).
„És mikor bizonyságot tett az Úr Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka által, ezt mondván: Térjetek meg a ti gonosz útaitokról, és őrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet, az egész törvény szerint, amelyet parancsoltam a ti atyáitoknak; és amelyet ti hozzátok küldöttem az én szolgáim, a próféták által: Akkor nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették az ő nyakokat atyáik makacssága szerint, akik nem hittek az Úrban, az ő Istenökben. Sőt megvetették az ő rendeléseit és szövetségét, amelyet atyáikkal kötött, és az ő bizonyságtételeit, amelyekkel megintette őket, és hiábavalóságot követvén, magok is hiábavalókká lettek, és a körültök való pogányok után [indultak,] akik felől pedig azt parancsolta nékik az Úr, hogy azokat ne utánozzák. (2Kir. 17:1315).

Az idők jeleinek megmagyarázása

Jézust keresztre feszítették a zsidók, mert ők megértették ugyan az időjárás jeleit, de az idők jeleit nem értették meg. Ő azt mondta a sokaságnak
"… Mikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal [ezt] mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz. És mikor [halljátok] fúni a déli szelet, [ezt] mondjátok: Hőség lesz; és [úgy] lesz. Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?”
(Luk 12:5456).
A prófétáknak meg kell érteniük az idők jeleit és megmagyarázni a világ számára. A Látó olyan ember, aki megérti az idők jeleit. Ez a személy képes arra, hogy érzékeljen és felismerje egy helyzet szellemi jelentőségét, és Isteni látást tudjon adni arra a helyzetre. Őlyen személyes erősségek; a világos látás és különbségtétel ajándéka, annak ellenére, hogy vagy elmondják, vagy nem, amit látnak valakiben; vagy a sajátos viselkedésük. Az ilyenfajta próféta rendkívül értékes, mint őrálló és közbenjáró az egyház keretén belül. (Jim Wies – Különböző tipusú próféták) Értelmezésünk szerint egy hosszú, körülményes, gyakran késlekedő folyamat végén, ott vannak a megmentő tevékenység hirtelen robbanásai….. Kell, hogy a próféták, akiket Isten felemel, előjöjjenek és megjelenjenek ezekben az időkben; a látóhatár egy pontján; a próféta úgy írható le, mint olyan személy, aki több, mint akárki más ismeri, mikor van rendelt ideje a dolgoknak. (Robert Banks – A zsarnokság ideje p.180). Ha egy prófétának nincs személyes előtörténete Istennel, nincs szellemi mélysége, hogy táplálkozzon abból, nincsenek mély gyökerei szilárd talajban, megalapozva sok éves keresztyén tapasztalattal, hogyan tud akkor a próféta vélhetően egy kijelentés pozíciójából beszélni, hogy Isten mit mond az Egyháznak ma? Továbbá, ha egy próféta nem tud olvasni kora jeleiből és pontosan értelmezni azt; ha egy próféta nem képes pontosan megítélni és pontosan ismerni saját generációját; ha egy próféta nem képes elmondani, amit Isten mint aktuális félreérthetetlen igazságot mond, és cselekszik, hogyan tud a próféta vélhetően a jövő eseményeiről beszélni? (Chip Brogden – Prófétikus ellentét). A próféta ismeri, mikor és minek van ideje. Egy prófétikus megértéssel rendelkezik a jelen kor életmódjával és lelkiállapotával kapcsolatban. Be tudja azonosítani és ismeri egy társadalomban lévő tendenciákat, látva annak gyökereit. Képes elemezni a tendenciákat és a bekövetkezendő eseményeket megítélés alapján. Az ő szavai erőteljesek a kora életmódja ellen. (Lars Widerberg – A prófétai hivatal megvilágítása
– A jövő megjelentője). A Látó rendelkezik azzal a képességgel, hogy megfejtse a szellemi légkört. Képes azonosítani a meghatározó motivációs erőt. Az ő szerepe az, hogy keresztül lásson az álarcokon és fesztelen fátyolon, hogy felszínre hozza az emberi butaságot és gonoszságot a szegények és szükségbe lévők meglátása érdekében. Az őrálló az emberi szívek felett áll, hogy észrevegye a motivációkat, hogy imádkozzon azért, és hogy előhívja a helyreigazítást. A Látó az emberi szívek felett áll, hogy előhívja őket egy mennyei életre. A próféta egy Látó. Az ő megbízatásának alaptermészete a megfigyelés, az éberség. Hason fekve elmélkedik, és jártassága van különböző kikövetkeztetési módozatokban. (Lars Widerberg – A Látó).

A történelem megértése

A prófétáknak szerepük van a történelem megértésének magyarázatában. Amikor elveszik a történelem megértésének képessége, elveszik a tájékozódó képesség is. (Clifford Hill ezt valóban jól megmagyarázta.) A gyülekezet képtelen arra, hogy hatékony vezetést adjon egy világi társadalomnak, mert akkor elveszíti érzékenységét a misszióra és a vezetésre. Saját látásának világos érzékelése nélkül, az azonosság és elhívás tudata erőtlen lesz, hogy hatással tudjon lenni egy fokozatosan elvilágiasuló társadalomra. Egyik fő oka, hogy a gyülekezet elvesztette iránymutató képességét, a történelem megértésében bekövetkezett világos koncepcióbeli hiányossága. Az emberiség meg akarja érteni a történelmet. Ez alapvető fontosságú az alávetett dolgokkal való viaskodásban az élet értelmére és jelentésére vonatkozóan. A gyülekezet sohasem lehet képes, hogy teljesítse az emberiség legmélyebb vágyát, és iránymutatást adjon világi társadalomnak (nemzeteknek) vagy egészséges politikát hozzon létre (az emberiség boldogságát és jólétét mindaddig), míg a keresztyének vissza nem szerzik a történelem megértésének képességét. (Clifford Hill – Nemzetek megrázása 21.o.). Isten cselekedetei be kellettek, hogy legyenek mutatva az emberi történelemben, és ez az egyik fő szerepe a prófétáknak. (Clifford Hill – A nemzetek megrázása 23.o.). A Biblia egy olyan Istent jelent ki, aki az egész világra vonatkozó tervvel rendelkezik, amit nem lehet keresztűl húzni. Ha egyszer Isten kijelenti az Ő akaratát, senki sem tud megállni előtte vagy megakadályozni İt a szavának beteljesítésében. Istennek ez a fajta megértése, mint a történelem Ura olyan valami, ami nagyon nagy veszteség a nyugati gyülekezetek számára. Ez egy gyengeséget eredményezett, hogy kihirdessék Isten szavát és bűntető ítéletét prófétikus erővel a huszadik század második felében, amikor minden nemzet meg lesz rázva. Amikor Isten kinyújtja az ő kezét, és azt mondja, hogy az idő elérkezett a nemzetek vagy népek számára, azok nem tudnak tovább megállni. (Clifford Hill – Nemzetek megrázása 26.o.).
Istennek a történelemre vonatkozó tervét a próféták jelentik ki.
„Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által” (Ef. 3:4,5).

A prófécia megvizsgálása

A próféták arra vannak elhívva, hogy Isten beszédét szólják. A másik fontos része az ő szolgálatuknak, amit nekünk meg kell látni, és fel kell hozzá nőni; a próféciák megvizsgálása.
„A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg”.
(1 Kor 14:29).
A prófétai szerep része, hogy üljenek össze és hallgassák meg a próféciákat és „gondosan vizsgálják meg” a kimondott szavakat. Ez olyan valami, amit ketten vagy hárman együtt kell, hogy tegyenek. Ha egy prófécia nem kapott általános támogatottságot, akkor el kell vetni. A próféciák megvizsgálása nagyon fontos része a prófétai szolgálatnak. Mi most egyre több prófétai szót hallunk mondani a gyülekezetekhez, de a minőség nagyon vegyes. Keresztyének nem tudják, mely igéket kellene komolyan venniük. Sok katasztrófára való figyelmeztetés nem teljesedett be. Ez a trombita bizonytalan hangja, ami zavart okozott a gyülekezetben. A megoldás, hogy nagyobb befolyást kapjanak a próféták és vizsgálják meg a próféciákat, és válogassák ki azok közül a polyvát. Azok a gyülekezetek, amelyek mozdulnak a próféciákban, súlyt helyeznek erre, hogy ez megtörténjen.

Őrálló

Néhány próféta őrálló vagy olyan ember, aki Isten városának falain áll és látja, mit cselekszik Isten. İk távolból látják, ami be fog következni. Gyakran nagy távolságokra látnak előre. Sok Őge beszél az őrállók szerepéről.
„Efraim szétnéz az én Istenem mellett. A prófétának minden útaira háló vettetett; gyűlölség van Istenének házában. (Hós 9:8).
Ezekiel őrállónak volt elhívva.
„És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamely földre, és a föld népe választ egy férfit ő magok közül, és őt őrállójokká teszik: És ő látja jőni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát, és meginti a népet; Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utóléri: az ő vére az ő fején lesz. Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz; és ha hajtott az intésre, megmentette lelkét. Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. Te pedig, embernek fia, mondjad Izráel házának: Ezt mondjátok, mondván: Bizony a mi bűneink és vétkeink rajtunk vannak, és bennök mi megrothadunk, mimódon éljünk azért? Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezék 33:111).
A próféta őrállónak volt elhívva, mert alapvetően a szellemi valóságban működött éppen úgy, mint a valódi őrállók a természetes valóságban. A természetes őrállók meghatározott posztokon voltak elhelyezve a város falain, ami láthatóságot biztosított nekik, hogy őrködjenek a királyért vagy a nemesség más tagjaiért, hogy bejelentsék az ő jövetelüket. İk látták a külső ellenséget is vagy valami rendzavarás keletkezését a városon vagy Őzrael táborán belül. Az őrálló nem eszik és iszik együtt a városi éttermekben a városlakókkal. Neki az őrtoronyban kell lennie és kémlelni az éjszakát. (Ron McKenzie). Az őrálló olyan, mint a sas, szabadnak kell lennie, amint ő akar (Istenben) és folyjon a prófétikusság minden prófétikus működésében, nem korlátozva ember által. Szabadság nélkül az őrálló olyan, mint a kontrollált repülő sas, a gyülekezet láncra vert rabjává válik, képtelen arra, hogy beszámoljon a visszaélésekről, hibákról, és a bűnökről, amiket a saját gyülekezetén belül lát. (Steve Snow – Őrálló sasok erőforrása). A valódi gyülekezet nem válhat intézménnyé, ha az őrálló nem lesz tehetetlen. (John Martin) Őllés szolgájának szüksége volt, hogy nyissa ki az ő szemeit és meglássa a helyzetének teljes valóságát. Ez olyan valami, amire mindenkinek szüksége van.
„Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram! mit cselekedjünk? Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.” (2 Kir 6:1517).

Kihívást intéz a nemzetekhez

A próféta elsődleges felelőssége, hogy Isten embereihez beszéljen. Őránymutatást és helyreigazítást ad a gyülekezetnek. De egy próféta arra is el van híva, hogy beszéljen az ő nemzetéhez. Az Ószövetség sok prófétája összeütközésbe került a királyokkal, és fontos szerepet játszottak a nemzet életében. Néhányan más idegen nemzetekhez is címezték az ő szavukat. Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel mind prófétáltak a körülöttük élő népeknek. (Ézs. 1312, Jer 4651, Ezék 2532). A gyülekezetnek mindig lesz egy prófétikus vonatkozása, de ez a jelentős prófétai szerep sürgősen kell, hogy helyreálljon. Őzrael prófétái nem éltek elszigeteltségben – nagyon óvatosak voltak a nemzetközi politikában és a nemzet felemelkedésében és bukásában. Némelyikük kimondottan a saját nemzetük ellen jövendölt. Mindezek világi helyzetekre vonatkoztak és az ő elhívásuk része volt, hogy próféciákat mondjanak a világ más nemzetei ellen is. (Milton Smith). Érettséggel rendelkezve az ő prófétai ajándékaikban éveken keresztül, hittel teljes módon engedelmeskedve Istennek, a próféták elkezdenek a prófétai hatalom új szintjén működni. A próféták világszerte erőteljes beszédeket közvetítenek világi kormányoknak, szó szerint megrázva az alapvető politikai berendezkedésüket. (Dennis Cramer – Prófétikus politikai erő).
A nemzetek menetelése a földi hatalom felemelkedése és bukása. A kormányok, királyi birodalmak és fejedelemségek a földön Isten szívének felügyelete alatt állnak. Ő látja a véget a kezdetektől. (Graham Cooke – Fejlődésed a prófétai ajándékodban 135.o.).

Isten cselekvésének kezdeményezője

„Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Amos 3:7).
Ézsaiás beszéde Isten beszéde volt, az ő kinyújtott keze az Ő terve szerint.
„Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém:….Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött. Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?” (Ézs 14:2427).
„Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézs 52:10).
A prófétai szív és nem a prófétai terv fogja megváltoztatni a történelem irányát és elhozni az Isteni jövendölés valóságos eredményét. (Philip Greenslade The Sharp Cutting Edge).

Teológia

A próféták kell, hogy Isten szakértői legyenek. Az ő feladatuk az is, hogytovábbadjanak teológiai és biblikus látásmódot a gyülekezetre vonatkozóan. Egypróféta teológus is egyben.Jeremiás az Ószövetségi összes próféta közül, az emberi szív legfőbb prófétája volt...Jeremiás semmit sem akart az ő hallgatóitól vagy olvasóitól, csak az ő szívüktől.Engedjük meg, hogy más próféták megtanácskozzák és elküldjék követüket, ahogyanabban nekik békességük van. Jeremiás, életének hosszú ideje alatt, alkalmas ésalkalmatlan időben a hallgatói szívét ostromolta. (David M Howard – Tűz szavai,Könny folyója 54.o.).A Látók a kijelentés emberei. A Látók a megvilágosodás emberei. A Látók szellemilegérett emberek. (Lars Widerberg – A Látó.).

Betegek gyógyítása

Néhány prófétának ajándéka van a betegek gyógyítására. Elizeus egy olyan próféta volt, aki eredményesen mozgott a gyógyítás ajándékában. Őllésnek az ő tanítójának léptenyomát követte.
„Amikor Elizeus megérkezett a házba, egy fiú halottan feküdt az ágyán. Bement, bezárta az ajtót és imádkozott az Úrhoz. Azután ráfeküdt az ágyra a fiú tetejébe; száj a szájra, szem a szemre és kéz a kézre. Amikor elterült rajta a fiú teste felmelegedett.
Elizeus felkelt és fel alá járkált a szobában és azután odament az ágyhoz és mégegyszer végigterült ratja. A fiú hétszer tüsszentett és kinyíltak a szemei.”
(2 Kir. 4:3235).
„Őzrael királya gyorsan elolvasta a levelet, megszaggata ruháját és azt mondta, "Isten vagyok én? Tudok én megölni és életet adni? Miért küld ez az alak hozzám valakit, hogy meggyógyítsam az ő leprájából? Látod, hogyan próbál kikezdeni velem!" Amikor Elizeus, Isten embere hallota, hogy Őzrael királya megszaggatta az ő ruháit, hozzáküldött ezzel az üzenettel: "Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön el az az ember hozzám és meg fogja látni, hogy van egy próféta Őzraelben." Így Naámán ment az ő lovas hintóján és megállította Elizeus házának ajtaja előtt. Elizeus kiküldött egy hírnököt, hogy mondja meg neki, "Menj és mosakidjál meg hétszer a Jordánban és a te tested helyreáll és meg fogsz tisztulni." (2 Kir. 5:710).

Vezetők kinevezése és felkenése

Az Ószövetségi időkben Isten gyakran használt egy prófétát egy király kinevezésére és felkenésére. Sámuel felkente Sault és azután Dávidot, mint királyt. Egy próféta felkente Salamont, mint az ő örökösét.
„Aláméne azért Sádók pap és Nátán próféta és Benája, a Jójada fia, a Kereteusok is és a Peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid király öszvérére, és alávivék őt Gihonba. És vevé Sádók pap az olajos szarut az Úr sátorából, és megkené Salamont; azután kürtölének, és az egész nép ezt kiáltá: Éljen Salamon király!” (1 Kir. 1:3839).
„És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királlyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe.” (1 Kir. 19:16).
Őllés próféta odahívott egy embert a próféták csapatából és azt mondta neki,
" Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe e korsócska olajat, és menj el Rámóth Gileádba. És menj be oda, és nézd meg, hol van Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia. Mikor pedig oda érsz, költsd fel őt az ő atyjafiai közül, és vidd be a belső kamarába, És vedd elő e korsócska olajat, és töltsd az ő fejére, ezt mondván: Azt mondja az Úr: Téged kentelek királlyá Izráelen! És az ajtót kinyitván, fuss el, és semmit ott ne időzz. És elment az ifjú, a próféta tanítványa, Rámóth Gileádba. És mikor bement, ímé a seregek fejedelmei ott ültek együtt, és ő monda: Beszédem volna veled, fejedelem! És monda Jéhu: Kivel [volna beszéded] ennyiőnk közül? És monda: Te veled, fejedelem! Felkele azért, és bement a házba, és fejére tölté az olajat, és monda néki: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Királlyá kentelek téged az Úrnak népén, az Izráelen, Hogy elveszítsed Akhábnak, a te uradnak háznépét; mert bosszút állok az én szolgáimnak, a prófétáknak véréért, és mind az Úr szolgáinak véréért Jézabelen. És kivész egészen az Akháb háza, és kigyomlálom mind az Akhábhoz tartozókat, még az ebet is, mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben; És olyanná teszem az Akháb házát, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baasának, az Ahija fiának házát.
Jézabelt pedig az ebek eszik meg Jezréel mezején, és nem lesz, aki eltemesse őt. És kinyitván az ajtót, elfutott." (2 Kir. 9:110).
Egy Istentől való nemzetben a prófétáknak szerepük van a politikai vezetők felkenésében. A prófétáknak szerepük van más prófétáknak a szolgálatra való felkenetésében.
„És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királlyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe…..És ő elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, amint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Őllés hozzá méne, és az ő palástját reá veté.” (1 Kir. 19:16, 19).

Királyok és politikai uralkodók tanácsolása

Prófétáknak erőteljes szerepük van királyoknak és uralkodóknak tanácsokkal való ellátásában. Amikor Isten vezetést adott egy uralkodónak, gyakran egy prófétán keresztül tette meg azt. Dávid palotájában ott lakott Nátán és Gád próféta. İk tanácsolták sok dologban.
„Lőn pedig, hogy mikor a király az ő palotájában üle, és az Úr mindenfelől békességet adott néki minden ellenségeitől, Monda a király Nátán prófétának: Ímé lássad, én cédrus[fából] [csinált] palotában lakom, az Istennek ládája pedig a kárpitok között van. És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van. Azonban lőn az Úr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván: Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.” (2 Sám. 7:14,17).
„De Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, [hanem] eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment." (1 Sám 22:5).
„Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az ő szíve, és monda Dávid az Úrnak: Őgen vétkeztem abban, amit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem! És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád prófétának, aki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván: Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három dolgot adok elődbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy aszerint cselekedjem veled. Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki: [Akarodé], hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid előtt bujdossál és [ellenséged] kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, aki engem elküldött. És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe."
(2 Sám 24:1014).
Egy próféta Akhábnak adott tanácsot, amikor harcba ment.
„És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, aki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttadé mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr! Monda pedig Akháb: Ki által? És felele: Azt mondja az Úr: A tartományok fejedelmeinek ifjai által. Akkor monda [Akháb]: Ki kezdje meg a harcot? És felele: Te!....És azután kivonult az Izráel királya, és megveré mind a lovagokat, mind a szekereket, és megveré a Siriabelieket nagy csapással. És méne az Izráel királyához [egy] próféta, és ezt mondá néki: Menj el, erősítsd meg magad, és vedd eszedbe és lásd meg, mit kelljen cselekedned, mert esztendő mulva [ismét] feljő Siria királya ellened….. Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr. És ott táboroztak egészen velök szemben hetednapig. A hetedik napon azután megütköztek, és az Izráel fiai levágtak a Siriabeliek közül egy nap százezer gyalogost."
(1 Kir 20:1329).
Elizeus tanáccsal látta el Őzrael seregét, hogy megverje az ellenséget.
„És elkülde az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni. És elkülde az Izráel királya arra a helyre, amelyről néki az Isten embere szólott, és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer. És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?! Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, aki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, amelyeket te a te titkos házadban beszélsz.” (2 Kir. 6:912).

Történetíró

Néhány próféta történetíró is volt egyben. A jövő iránti érdeklődésük felkeltette érdeklődésüket a történelem iránt. Az Ószövetség történelmi könyveinek nagy részét próféták írták, akik feljegyezték Isten munkáját.
„Uzziásnak pedig első és utolsó dolgait megírta Ésaiás próféta, az Ámós fia.”
(2 Krón. 26:22).
„Abijának pedig több dolgai, útai és beszédei megírattak az Őddó próféta könyvében.”
(2 Krón. 13:22).
"Dávid királynak pedig úgy első, mint utolsó dolgai, ímé megírattak a Sámuel próféta könyvében és a Nátán próféta könyvében és a Gád próféta könyvében; Az ő egész országlásával, hatalmasságával és mind azzal, ami az ő idejében történt vele, Izráellel és a föld minden országaival. „(1 Krón. 29:29,30).
„Az angyalok szolgáló szellemek, hogy szolgáljanak Isten gyermekei felé. (Zsid. 1:14).
İk Isten által küldettek el, hogy Isten embereinek szolgáljanak.
„Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat. Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára. Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!”. (Zsolt. 103:1921).
Az angyalok engedelmességre vannak teremtve. İk nincsenek Istennel barátságban, ami számunkra nyitva áll a Szent Szellem jelenléte által. Az angyalok gyakran nem ismerik, ami az Atya szívében van, amit mi megcselekszünk. İk gyakran sokkal inkább ”erejükkel tűnnek ki”", mintsem bölcsességgel és döntéshozatallal. Az angyalok a menny és a föld között mozognak. Amikor a mennyben vannak, akkor ismerik, mit cselekszik Isten, mert ott az Ő királysága van. Amikor a földön vannak, akkor más mennyei küldöttektől függnek, ami naprakészséget biztosít nekik arról, hogy mit cselekszik Isten. Az angyalok a földre vannak elküldve, hogy szolgáljanak minket, de amikor egy esemény megtörténik, ők gyakran nem tudják, mit tegyenek azt követően. İk néha a mi prófétai kinyilatkoztatásunkra várnak, mielőtt megtudnák, mit tegyenek. Amikor hallják a Szent Szellem szavát mi általunk, ők megcselekszik azt. Felfedezik az ő hangját és engedelmeskednek neki. Figyelnek a prófétai szóra, és azon munkálkodnak, hogy beteljesítsék azt. Ez az ok, amiért Isten semmit sem cselekszik, mielőtt ki nem jelenti az ő tervét az ő szolgáinak, a prófétáknak. (Ámos 3:7).
Az angyalok nyelvén beszélni jó dolog (1 Kor. 13:1), mert az segít az angyaloknak, hogy meghallják, mit mond a Szent Szellem.
Tevékenységi szintek. A próféták különböző szinteken tudnak szolgálni
a. Emberek felé
Néhány próféta jellemző módon egyes emberekhez szól. A személyes prófétálás
                vezetést
                helyreigazítást eredményez.
                Gyülekezet felé

Más próféták elsődlegesen a gyülekezetükhez szólnak. Ahogyan fejlődnek ebben a szolgálatban, ők más gyülekezetekhez is fognak szólni. A próféták a gyülekezetnek:
                vezetést
                látást
                figyelmeztetést
                tisztaságot hoznak.

Loren Cunningham mondta, hogy a pásztorok olyanok, mint a nedves beton. İk nagyon befogadóak és nyitottak minden másra. Azt mondta, hogy a próféták pedig olyanok, mint az acélmerevítők. İk adnak szilárdságot a betonnak a tisztaságban való megtartás által. Egy szilárd épülethez mind a beton, mind az acél egyaránt szükséges.
c. A nemzetek felé
Néhány ember arra van elhívva, hogy prófétáljon a nemzetének. İk továbbléphetnek és más nemzetekhez is beszélhetnek. A próféta a nemzet számára
                Az uralkodóknak tanácsot ad
                Isten törvényét magyarázza és
                Figyelmeztet az ítéletre.

Ez az oka annak, hogy a próféták olyan gyakran feltűnnek uralkodók jelenlétében. Néha úgy tűnik, hogy ők elsődlegesen királyokhoz voltak küldve. İáltaluk a király, nagyobb hatással volt a nemzet jólétére. Ezen kívül közel voltak a papokhoz is. Súlyos hiba lenne azt feltételezni, hogy azért mert nagy érdeklődéssel voltak az uralkodók felé, ezért ők maguk alapvetően politikusok lennének. Az ő politikai tevékenységük mindig az egyház javát képviselte. İk úgy szolgáltak, mint tanácsadók, de ezt olyan módon tették, hogy Isten Királysága virágozzék. (Edward J Young – Az én szolgáim a próféták p. 82). Dániel egy példa a kormány felé való prófétálásra. Az ő prófétai beszéde hatalmas változást hozott a világi rendben. Éppen ilyen prófétákra van szükség ma. Néhányan ilyen próféták közül ténylegesen kormányzati pozíciókban vannak. Azt fedeztem fel, hogy Isten elhelyezi az ő ajándékait emberekben az élet minden területén. Próféták vannak elküldve a társadalom számos intézményébe, úgymint törvényhozás, oktatás és kormányhivatalok. A kormányzati próféták nem adnak sok személyes próféciát. İk megértették a tendenciákat és őrállók a nemzetük falain. (Cindy Jacobs – Isten hangja p.223). A prófétai intézmény valami olyan, ami szemmel tartja ezt a theokráciát, mint egy felügyelő. A próféták kellett, hogy a mózesi törvény alapjain építkezzenek és kifejtsék, mit mond a törvény a népnek. Őlyen módon ők az Isten által alapított theokrácia alapelveinek megőrzői és védelmezői. (Edward J Young – Az én szolgáim a próféták).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések