A PRÓFÉTA SZOLGÁLATA 5

 Őrálló
Az őrálló helye a falon van, hogy kilásson egy adott irányba, attól függően hova van beállítva. Ez magányos, elcsüggesztő munka tud lenni. Jézus kéri az Ő őrállóit, hogy álljanak a falakon ott, ahol Ő elvárja tőlük, hogy álljanak.
Sok őrálló bemegy a városba a barátaival beszélgetni, mert magányosak. Mások konferenciáról konferenciára járnak, és azt keresik, hol tudnak „nagyobb haszonra” szert tenni. Néhányan elfáradnak az interneten való barangolásban, de az nem ugyanaz, mint meghallani az Úr hangját. Másokban nő a fáradtság és elalszanak. Mások feladják, mert belefáradnak a figyelmeztetéseik figyelmen kívül hagyásába.
Az őrálló nem kell, hogy együtt egyen és igyon a városi lakossággal. Neki kint kell lenni az őrtoronyban és belenézni az éjszakába. (Ron McKenzie – A királyság virrasztói).
Jézus sürgősen hívja az Ő őrállóit, hogy menjenek vissza az őrtoronyban, ahová ő állította őket.
„Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!” (Ézs 62:6).
„Őrállói vakok mindnyájan, mitsem tudnak, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni; álmodók, heverők, szunnyadni szeretők! És ez ebek telhetetlenek, nem tudnak megelégedni, pásztorok ők, akik nem tudnak vigyázni; mindnyájan a magok útára tértek, kiki nyeresége után, mind együtt!” (Ézs 56:10,11).
„Őrállókat is rendeltem föléjök, [mondván]: Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk! Azért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet azt, ami [következik] reájok. Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet megvetették.” (Jer 6:1719).
Isten felkenve az Ő emberét helyére állít egy őrállót. A bibliai időkben, habár egy városnak erős falai és kettős kapui voltak, a biztonság nem volt teljes, ha az őrök nem voltak a helyükön, kiáltva vagy futárt küldve, bármit láttak, ami eltért a megszokottól. Az ő munkájuk volt, hogy figyelmeztessék az embereket a közelgő veszélyre. Az életükkel fizettek, ha nem sikerült figyelmeztetniük a várost a közelgő ellenségről. Ha az őr nem volt éber, városok és tartományok veszhettek el, és sok embert megölhettek, vagy rabságra vihettek.
Egy keresztyén próféta egy őrálló. Az ő feladata Isten városának falain állni megkövetelve tőle a tökéletességet. Isten cselekszik bennük és általuk mindent, amik vagyunk. Minden prófétában Isten Szelleme él, mozog és cselekszik. A keresztyén próféta valódi élete és lélegzetvétele a közbenjárás a gyülekezeten belül. (Sanfords.).
Azonban, ha mi el vagyunk híva erre az őrállói szolgálatra, legyünk türelmesek a várakozásban a helyünk kijelölését illetően. Ha valódi ajándékunk van és a Szellem gyümölcsei megmutatkoznak bennünk, a mi ajándékunk helyet fog készíteni számunkra. A mi célunk elsődlegesen mindig az kell, hogy legyen, hogy megszerezzük Isten és nem emberek jóváhagyását. Ha vágyunk az Ő jóváhagyására, akkor nekünk oda kell szentelni magunkat az igazságra, a becsületességre és a Szent Szellemnek való engedelmességre. Ha gyötrődés számunkra, amíg várakozunk és elfogadjuk az elhívásunkat, addig is tudunk növekedni a kegyelemben és az ítélőképességben. (Rick Joyner – Az őrálló szolgálata).

Őrálló és bárány

Egy őrálló egy őrtoronyba volt állítva. Ha látott valami veszedelmet közeledni, azt mondta a pásztoroknak; tereljék be a nyájat egy biztonságos helyre. A pásztor megkérte az őrállót, hogy terelje be a nyájat a karámba. De, amikor az őrálló megpróbálta beterelni a nyájat, a nyáj éppenhogy szétszóródott. Azok nem ismerik az őrálló hangját, hanem csak a pásztorokét. Ezért, amikor a pásztorok figyelembe veszik az őrálló figyelmeztetését, és hívják a nyájat, hogy jöjjön be a karámba, az be fog menni..
Az őrálló Isten városának a falain állt, így látta, amit Isten cselekszik és hívta a népet, hogy reagáljanak rá. Az őrálló belenéz a sötétségbe és a távolba, hogy lássa jönni a gonoszt és lássa, hogy mit cselekszik Isten. Lényeges a jó kapcsolat a pásztorok (vezetők) és az őrálló között. Egy őrálló tudja közvetíteni azt, amit lát a pásztorok (vezetők) felé. A vezetők fel tudják készíteni a nyájat arra, ami történni fog. A nyáj ismeri az ő pásztorait, és ők válaszolnak nekik. Ha ők nem ismerik az őrálló hangját, ők nem fognak válaszolni nekik.
A vezetőknek meg kell engedni, hogy az őrálló Isten akaratában működjön és az őrállónak meg kell tanulnia, hogy az ő munkája csak információ továbbadás és nem parancsok osztogatása. (Rick Joyner – A prófétai szolgálat).
A próféta az úton a nyáj előtt jár, talán öt mérfölddel a következő dombon túl. Ő őrszolgálatban van. Hallja Isten hangját és látásokat lát, bejön Isten tróntermébe és megsejt valamit. Az adott estben nagyon jó, hogy gyakran eltávolodik a nyájtól, mert néhányan valóban megértik őt. İt nem igazán érdekli, hogy sok ember mit gondol róla, hanem egyedül az, hogy Isten mit mond az adott helyzetben. (Wolfgang Simson
– Ház, ami megváltoztatta a világot 113.o.).
Az őrállók nem vének voltak a kapukban, nem volt hatalmuk sem, hogy kinyittassák vagy bezárassák a város kapuit. Nem volt hatalmuk arra sem, hogy mozgósítsák a hadsereget az ellenség ellen. Az ő munkájuk volt, hogy közöljenek dolgokat, amit ők láttak azok felé, akik hatalommal rendelkeztek. Jelenleg sok pásztor és sok vén próbálkozik, hogy megcselekedjék ezt a munkát a gyülekezetükben, ami csak eltéríti őket az igazi elhívásuktól. Nekünk el kell kezdeni felfedezni, képezni és helyzetbe hozni azokat, akik ezzel az elhívással rendelkeznek és egy hatékony kommunikációs vonalat kiépíteni velük. (Rick Joyner – Az őrálló szolgálata).
A város falain való tartózkodás egy „magas pozícióba” helyez, hogy nagy távolságra lásson el, mind kifelé mind pedig a városfalon belülre. Ezért úgy voltak kiképezve, hogy felismerjék, mind az ellenséget, mind pedig a testvért nagy távolságból. Azonban nekik nem volt hatalmuk arra, hogy összetűzzenek bármelyikkel. İk egyszerűen informálták a véneket, akik a kapukban ültek. Csak a véneknek volt hatalmuk bármilyen parancs kiadására, hogy kinyissák a kapukat vagy riadót fújjanak. (Rick Joyner Az őrálló szolgálata).
A Látó bemutatja a prófétikus kitekintést a megfigyelő képessége és az óvatosságra való hajlama által. Ő az őrszem, a védelmező. Ő Isten Királyságának határán lévő keskeny ösvényen jár, körülhatárolt védelmi erősség elszigetelt munkája, Isten uralma hátországának erőteljes látásai és tapasztalatok által. A próféta otthona egy Micpa, egy őrtorony, egy hely a valódi ítéletre és különbségtételre, 1 Sám 7:6 (Lars Widerberg – A Látó)
Az Egyház gyakran hijával van őrállóknak. Neki olyan őrállói voltak mindig, akik a gyülekezet padlóján őrködtek és nem a falak magaslatain. Az őrálló egy próféta és ilyen módon egyfajta látó és szükséges, hogy „fel legyen emelve”, hogy túllásson a legnagyobb magaslatokon, többet lásson annál is, amit a király egyáltalán láthat, mert a király nem a falakon áll. (Steve Snow – Sas őrszem erőforráások).
Jóllehet a próféta egy testet alkot a gyülekezettel ő még mindig kicsit elkülönülten áll. Az Ószövetségi próféta kellett, hogy kilépjen és megcselekedjen minden beszédet, gyógyítást, vagy bármit, ami szükséges volt. Az Újszövetségi próféta a szellemét odaszánja az imára, ismeretlenül a test többi része számára és gyógyít, tanít és tanácsol másokat. (John and Paula Sanford – Őllés feladata 18,19,20.o.).
Az őrálló el kell, hogy mondja az ő figyelmeztetését a pásztoroknak (véneknek), akik gondoskodnak a figyelmeztetésről a nyáj felé. A nyáj ismeri az ő pásztorát és reagálni fog rá. Ha ők nem ismerik a próféta hangját, ők nem válaszolnak neki.
Az Írásokban lévő minta azt mutatja, hogy egy próféta először nem az emberekhez ment, hanem a királyhoz. A király volt az, aki felelősséget hordozott Isten előtt, hogy irányítsa és vezesse a népet. A próféta mindig közvetlenül a királyhoz ment – nem a néphez – és Isten nyitotta ki a királyi hatalomhoz való bejárat ajtaját. (John Paul Jackson – Jezabel szellemének leleplezése 68.o.).

Kellemetlen feladat

„Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.” (1 Kor 12:2225).
Isten emberei gyakran zavarba ejtik a keresztyéneket, mivel ők lehetnek szenvedélyesek, makacsak vagy rosszul öltözöttek. Az őrálló talán a test szeme, de ő mentes a mellébeszéléstől. Ha Isten őrszeme nem működik hatékonyan a gyülekezetben, tele lesznek szeméttel, és fertőzötté válnak. Azzal együtt, hogy az őrállónak egy láthatatlan feladata van, ők nagyon fontosak a test egészséges működése szempontjából és egyenlő törődést és tiszteletet érdemelnek.

Tiszta hang

Amikor egy őrálló kap egy álmot vagy egy látást egy szörnyű természeti csapásról, nagyon óvatosnak kell lennie, hogyan figyelmeztessen. Mielőtt szólnak, előtte meg kell érteniük azoknak az eseményeknek az értelmét és célját, amiket láttak.
„Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra?”
(1 Kor 14:8).
Egy kataklizmaszerű látásnak vagy álomnak a következő lehetséges jelentései lehetnek.
1             egy szimbolikus üzenet egy szellemi magyarázattal,
2             egy figyelmeztetés a Sátán tervéről, azért hogy ellene tudjunk állni,
3             egy figyelmeztető esemény, ami tipikus valami rossz eljövetelekor,
4             egy esemény, ami hamarosan be fog következni
5             egy hosszantartó és a jövőbe belenyúló esemény
6             egy olyan esemény, ami akkor fog csak megtörténni, ha Isten népe nem tér meg
7             egy végső ítélet egy népen, amelyet Isten elvetett

A helyes válasz eltér mindezektől a különböző típusoktól.
A mai keresztyének hajlamosak a legrosszabbat feltételezni. Mi általában szó szerint magyarázunk egy rettenetes eseményre vonatkozó látást vagy álmot. Feltétezzük azt is, hogy az esemény hamarosan bekövetkezik és hogy annak eljövetele bizonyos. Gyakran nem ez a helyzet.
A trombita hangzása nem elegendő. Megosztani egy látást nem elég. Az őrállók felé egy követelmény, hogy tisztán hallják a trombitát. Amikor megosztanak egy látást vagy egy álmot, meg kell, hogy magyarázzák annak jelentését is. Ha az nem történik meg, Isten népe zavarba jön. Túl sok zavar pedig ahhoz vezet, hogy a keresztyének legyőzöttek lesznek, és Isten neve gúny tárgyává válik.
Jelen időszakban túl sok zavaró látás került kihirdetésre. Ezen látások közül sok az Úrtól jött, de mert azok jelentését félreértelmezték, Isten népe összezavarodott. A trombita tiszta hangjára van szükségünk, hogy felkészüljünk a győzelemre.

Isteni látásmód

Meg kell tartanunk az Isteni látásmódot az elménkben, amikor egy figyelmeztető látást magyarázunk. A keresztyének gyakran arra összpontosítanak, amit a Sátán eltervezett, és így ők hibáznak Isten válaszának észrevételében. Ez által olyan helyet biztosítanak a Sátánnak, amit ő nem érdemelt ki. Ő egy vesztes és minden próbálkozása és terve meg fog bukni. Belemerülni egy látás negatív részébe az ellenség kedvenc fogása, hogy elhibázzuk azt, amit Isten mond és cselekszik.
Ez a legrosszabb tulajdonsága az interneten lévő sok prófétai weboldalnak. A bloggerek és csevegések olyan mértékben belemerülnek a gonosztól való félelembe, hogy elfelejtik mit mond Isten és mit ígért. Nekünk Istent kellene félnünk és nem a gonoszt és az ő mesterkedését. Nekünk nagyon gondosan arra kellene figyelnünk, mit mond Isten egy látás által.
Az őrállók feladata nem az, hogy megfélemlítsék a keresztyéneket, hanem hogy megmutassák nekik, hogyan tudnak győztesek lenni, ha ők felkészültek. A legtöbb látás nem Isten embereinek legyőzéséről szól, hanem arról, hogy Isten emberei hogyan tudnak győztesek lenni, ha az őrállók teszik a dolgukat. Olyan őrállókra van szükségünk, akik meg tudják mondani nekünk, hogyan tudunk felkészültek lenni.
1982ben egy angol prédikátor, akit David Pawsonnak hívtak, megosztott egy látást egy kommandó hadseregre vonatkozóan egész ÚjZélandra kiterjedően. A látás megígérte, hogyha az ÚjZélandi keresztyének kiformálnak egy kommandó egységet, megtapasztalják a győzelmet, ha a gazdasági válság jön. A keresztyének azonnal a válságra fókuszáltak, amikor az megérkezett. A látás nevét Közeledő Bombázóra változtatták. A kommandó egységet kiformálására vonatkozó felhívást, figyelmen kívül hagyták, és a győzelem ígérete elveszett, mert a keresztyénekbe beleívódott a világ negatív szemlélete.
Hiszem, hogy néhány probléma hasonlóan érvényes a Dánieli próféciák és a Jelenések könyve próféciáinak értelmezésére is. Minden negatív szakaszt a jelen korra alkalmaznak. A győzelem ígérete pedig a második eljövetel utáni időszakra van eltolva. Ez teljesen eltorzítja az Isteni látást, és pesszimista keresztyéneket hoz létre. Amikor az Istentől való látásokat értelmezzük, le kell vennünk a sötét szemüveget és gondosan figyelni a győzelem Isteni ígéreteire és reménykedni az Ő igéje világosságában.
Azok nem a gyülekezetet akarják építeni, hanem az egész várost vagy a nemzetet akarják! İk a jövőben, a jövőből, a jövő számára élnek, állandóan a jövőbeni fejlődéstől terhesen és meg tudják akadályozni azt, hogy tradícionális intézménnyé vagy a történelem során megkövesedett szoborrá váljanak, csak a múltat ünnepelve (Wolfgang Simson – Házak, amelyek megváltoztatják a világot 119.o.).

Cél (szándék)

Az őrállóknak nem az ellenség nevét kell, hogy felemeljék, és félelmet keltve megbénítsák Isten népét. Az ő céljuk, hogy figyelmeztessék az embereket a veszélyre, miközben az szép csendesen elmúlik. Ez ad időt a városon kívül élőknek, hogy bejöjjenek a falakon belülre, ahol biztonságban lesznek. Az őrállók figyelmeztetése a város vezetőinek is ad időt, hogy felkészüljenek a védelemre, és így vissza tudják verni az ellenséget, amikor az jön.
A város biztonsága az őrtoronyban lévő őrállóktól függ. Függ a kapukat őrző vezetőktől is, hogy figyelembe vegyék az ő figyelmeztetéseiket. Ha az őrállók és a város vezetői a kapuknál mindannyian teszik a dolgukat, akkor az ellenség terve meghiúsul, és a város biztonságban marad.

A gonosz tervének felfedése

A Sátán általában álcázással és csalással dolgozik. A tervének sikere azokon a keresztyéneken múlik, akik nem ébrednek fel arra, ami történik mindaddig, míg túl késő lesz, hogy reagáljanak rá. Isten számol azzal, hogy a Sátán tervét kijelenti az őrállóknak. İk fel tudják fedni az ő tervét és leleplezni őt. Isten felfedi az ellenség támadását előre, így ő fel tudja fedni és legyőzni őt.
Isten válasza Dániel látásaira az volt, hogy megfigyelőket (angyalokat) küldött. (Dán 4:1317). Az Írás nem sokat mond nekünk róluk, de ők egyértelműen nagyon erős angyalok voltak. Képesek voltak megbuktatni Nebuchadnezzart, a legerőteljesebb uralkodók egyikét, akit a világ valaha ismert. Nebuchadnezzarhoz hasonlítva Saddam Hussein egy törpe volt, mégis az angyalok megfosztották Nebuchadnezzart az ő trónjától. Az angyalok alkalmasak voltak arra, hogy megbuktassák az ellenség gonosz tervét. Azt gondolom, hogy azt az őrtornyokban lévő őrállók imája szabadítja fel. Az őrállók szerepe fontos. Isten a támadására az ellenség tervének felfedésével válaszol, és valamilyen módon még erősebben vág vissza.
A mai szellemi őrállók ugyanilyen fontosak Isten királysága számára. Azonban az Egyház olyan hétköznapivá és kényelmessé vált a világgal kapcsolatban, hogy az őrállóink nem veszik észre, amikor ellenséges erők áthatolnak a határainkon. Ezekben az órákban Isten azt mondja, "İrizd a határokat, ahová elhelyeztelek téged, így aztán az ellenség nem kap bejárást a te örökségedbe". (Chuck Pierce – Az Egyház eljövendő háborúja).
Ezek az őrállók speciálisan arra voltak kiképezve, hogy képesek legyenek megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. Csak a legjobb látással és ítélőképességgel rendelkezők kaphatták meg ezeket az állásokat. İk nem lehettek túlságosan szerények, hogy megfújják a kürtöt, vagy kérjék a kapuk kinyitását. Pontosak kellett, hogy legyenek az ő megkülönböztető képességükben. Ha ők túl sokszor tévesen riadóztatják az embereket, nem fogják figyelembe venni őket. Ha túl figyelmetlenek voltak és beengedtek egy ellenséget a kapun, akkor az egész várost veszélyeztették. Ez rendkívül fontos pozíció volt, amitől pontosságot és megbízhatóságot követeltek meg. (Rick Joyner – Az őrállő szolgálata).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések